Az igazi Horn - Ami dokumentumokkal (még) igazolható

2. rész 

Ki döntött a keletnémet menekülőkről? Hogyan született a határnyitó demokrata legendája?
 

Ablonczy Bálint és Szőnyi Szilárd a Heti Válaszban 2007. június 12-én megjelent írását változatlan formában közöljük. A kiemelések tőlünk származnak.

TÉPELŐDŐ KÜLÜGYÉR

Bár Horn Gyula mindent elkövet, hogy önnön érdemének tüntesse fel az osztrák-magyar határ 1989-es megnyitását, a valóságban ő csak az egyik, s nem is feltétlenül legmeghatározóbb közreműködője volt a Németh-kormány döntésének. A politikus a történelmet már a Cölöpök című kötetében elkezdte átírni, midőn azt sugallta, hogy az ügyben ő vitte a prímet, a kormányfő csak szekundált minisztere elképzeléseihez. A könyv hemzseg a "Miklós egyetértett a dologgal", "Miklós bólogatott" típusú mondatoktól, beavat a menekültek miatt álmatlanul hánykolódó külügyér tépelődéseibe, ám hiányzik annak leírása, hogy a végső szót ki és milyen körülmények között mondta ki. Talán éppen azért, mert - lévén szó testületi, illetve a miniszterelnök hatáskörébe tartozó elhatározásról - máskülönben Horn nem tüntethetné fel magát minden németek jótevőjének. "Ön szerint elképzelhető, hogy egy ekkora döntést nem a kormányfő, hanem a külügyminisztere hoz meg?" - tette fel a kérdést a Heti Válasznak 2004. augusztus 19-én Németh Miklós. Az exminiszterelnök elmondta: az elhatározáshoz az MSZMP-nek nem sok köze volt, az az ő dolgozószobájában született meg két tanácsadója, valamint Horváth István belügyminiszter, Horn Gyula, illetve a Kulcsár Kálmán igazságügyminisztert helyettesítő államtitkár jelenlétében. A külügy a diplomáciai előkészítésben és a Szovjetunió várható reakciójának feltérképezésében szerzett érdemeket, ám a kezdeményezés és a végrehajtás nem Horn Gyula nevéhez fűződik. Annál is inkább, mivel a határőrség a Belügyminisztérium alá tartozott, így Horváth István volt abban a helyzetben, hogy utasíthassa a rendőrséget és a határőrséget a menekültek kiengedésére. 

HÁROM KULCSSZEREPLŐ

Ugyancsak a belügy meghatározó szerepét jelzi, hogy amikor szeptember 10-én az első két menekült átlépte a határt, hálájukat nem Horn Gyulának, hanem Horváth Istvánnak fejezték ki. "Tisztelt Belügyminiszter Úr! A több ezer NDK-s menekült nevében ezúton szeretnénk Önnek és Önön keresztül a Magyar Népköztársaság kormányának megköszönni a menekültekkel szemben tanúsított humánus bánásmódot" - olvasható abban az eddig széles nyilvánosságot nem kapott levélben, amelyet Gabriela Schmidt és Christoph Birschaff adott át a határőrség tisztjének. Hasonló következtetésre jut Oplatka András jövő tavasszal megjelenő könyvében, melyben a Neue Zürcher Zeitung történész újságírója a határnyitás politikai és diplomáciai előtörténetét tárja fel. Kutatásai szerint Horváth István azért is megkerülhetetlen szereplő, mert az ő hatáskörébe tartoztak a rendfenntartó erők, és ha történetesen másként áll az ügyhöz, akkor meg tudta volna akadályozni a határnyitást. "Könyvemben azt állapítom meg, hogy a döntés és kivitelezés három kulcsszereplője Németh Miklós, Horváth István és Horn Gyula - ebben a sorrendben" - nyilatkozza a Heti Válasznak Oplatka. Persze még mielőtt kizárólag a pártállami vezetők nagylelkűségének tulajdonítanánk a dolgot, hozzáteszi: abban, hogy a hatalom az NDK követelése ellenére nem toloncolta ki a menekülteket, jelentős szerepet játszottak az akkor már formálódó ellenzéki erők is.

A döntés szereplői egyébként már 1989-ben összevitatkoztak. "NDK-ba a külügyminiszterünk ment, NSZKba Németh elvtárs ment. De hangsúlyozom, ezt is az elnökség együttes állásfoglalása alapján csinálta Németh elvtárs. Tehát nincs szükség itt véleményem szerint egymás között a felelősséget megosztani" - szólalt fel az MSZMP KB 1989. szeptember 25-i ülésén Nyers Rezső, mire Németh Miklós szót kért, és így pontosított: "A kormány mindkét állam vezetéséhez egyszerre kezdeményezett tárgyalásokat. Az NDK vezetése visszaüzent, hogy Honecker elvtárs betegsége, Stoph elvtárs részben betegsége, részben más irányú elfoglaltsága miatt nem tudja fogadni a magyar miniszterelnököt. Kérték, hogy a külügyminiszter utazzon. Tehát a szándék a kormány részéről, hogy mindkét német állammal kormányszinten, a legmagasabb szinten bonyolítsa és vitassa ki a kérdést, megvolt."

A keletnémetek kiengedése mellett szokás a vasfüggöny lebontását is Horn nevéhez fűzni, pedig ha valamihez, ehhez végképp nem sok köze volt. Már csak azért sem lehetett, mert az addigi külügyi államtitkárt csak 1989. május 11-én nevezték ki miniszternek, ekkor pedig már javában zajlott az elektromos határzár lebontása. Amint Kővári András volt rendőr alezredes, a Belügyminisztérium akkori helyettes sajtófőnöke a Heti Válasznak felidézi, a tárca már 1988-ban javaslatot tett az elavult, téves riasztások tömkelegét leadó jelzőrendszer felszámolására. Erre Horváth István belügyminiszter - az MSZMP Politikai Bizottságának állásfoglalása alapján - 1989 tavaszán ki is adta az utasítást, s a munkálatok május 2-án Hegyeshalomnál megkezdődtek. Az esemény hírét kétszáz újságíró röpítette világgá, mint azt a pillanatot, amikor Magyarország hozzákezd a népeket elválasztó akadály lebontásához.

MOSZKVA TUD RÓLA?

A világraszóló gesztus ellenére a helyszínen a határőrséget nem annak első embere, hanem a helyettese, Nováky Balázs képviselte, a Belügyminisztériumból pedig a legmagasabb beosztású résztvevő Kővári András volt. "Először azt gondoltuk, a felső vezetők azért maradtak távol, mert tartottak az újságírók provokatív kérdéseitől. Később jöttünk rá, hogy a valódi ok az lehetett: a bontás nem volt egyeztetve Moszkvával. A politikai vezetők úgy gondolhatták, hogyha elfajulnak a dolgok, majd ránk kenik a felelősséget" - mondja Kővári. A kísérleti bontás azonban olyan jól sikerült és olyan ütemben haladt, hogy amikor Horn Gyula június 27-én osztrák kollégájával, Alois Mockkal tárgyalva szükségét érezte, hogy legalább egy történelmi fotó erejéig kivegye részét az eseményből, alig találtak Sopron környékén vasfüggönyszakaszt. És hogy miért nem Horváth István vagy Németh Miklós nevétől hangos a nemzetközi sajtó, ha a határnyitásról esik szó, és miért Horn Gyula aratja le jószerivel az összes babért? Az egyik ok az lehet, hogy a volt belügyminiszter azóta kerüli a nyilvánosságot; a volt kormányfő pedig 2004-ben lapunkban a következő magyarázatot adta a talányra: "Az első német állami kitüntetést 1990-ben nekem ajánlották fel, én azonban udvariasan visszautasítottam, mondván, hivatalban levő miniszterelnök ne fogadjon el kitüntetést... Miután leköszöntem a kormányfői posztról, az európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnökeként dolgoztam, annak etikai kódexe szerint pedig - elkerülendő a befolyásolás látszatát is - a bank vezetői nem fogadhatnak el kitüntetést. Szerényen jelzem, hogy miután 2000-ben távoztam a banktól, hamarosan megtaláltak az elismeréssel: 2001-ben megkaptam a Német Szövetségi Köztársaság nagykeresztjét. (...) Bár idehaza másokat érdemeiknél talán nagyobb kultusz övez, a megfelelő helyeken jegyzik a nevemet."  

Forrás: Ablonczy Bálint - Szőnyi Szilárd: Javított kiadások. Heti Válasz, VII. évf., 28. szám (2007. június 12.)14-17. o

Előzmények: Az igazi Horn - 1. rész: Mikor lépett be karhatalmistának? Vérengzés a Nyugatinál