A Skócia függetlenségét ellenző kampány egy nagy hazugság köré épült. A brit kormány azt állította, az önálló Skócia nem lehet sikeres, pénzügyileg ellehetetlenül, eladósodik, olajforrásai kiapadnak, nem lesz tagja sem az Európai Uniónak, sem egyetlen fontos világszervezetnek, a világtól elszigetelődik.
A nemzetközi nagyvállalatok azzal riogatták a skótokat, hogy kivonulnak, áttelepülnek Angliába, leépítéseket hajtanak végre, a bankbetétesek hozzákezdenek pénzük kivonásához. Borús jövőt jósolt Skóciának Brüsszel is. Amikor José Manuel Barrosót Skócia EU-tagságáról kérdezték, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, a független országnak újra kell kérelmeznie felvételét, csatlakozása azonban lehetetlennek bizonyulhat.
Teljesen érthető azoknak a skótoknak a reagálása, akiket mélységesen felháborított ez a félelemkeltő hadjárat, és annak ellenére szavaztak a függetlenségre, hogy semmi kifogásolnivalót nem látnak a háromszáz éve létező egységállam fennmaradásában. Többek között ezek a dacból leadott szavazatok erősítették meg a függetlenségpárti tábort a népszavazást megelőző hetekben, hónapokban, hiszen a skót önállóságért küzdő mozgalmak negyven évvel ezelőtti felbukkanása óta harminc százalék fölé alig emelkedett az elszakadást pártolók aránya. A Jobb együtt elnevezésű brit kampány teljesen hiteltelen volt.
London és támogatói olyan sötét képet festettek a független Skóciáról, amely köszönő viszonyban sincs a valósággal. Miért ne csatlakozhatna ugyanis egy olyan ország az Európai Unióhoz, amelynek több mint negyven évig tagja volt, és elismeri és alkalmazza annak joganyagát? Miért ne formálhatna magának több jogot az uniós tagságra a független Skócia Nagy-Britanniánál, amely 2017-ben éppen az EU elhagyásáról rendezne népszavazást? Milyen ésszerű okból vagy gazdasági megfontolásból vonulna ki egyetlen cég is egy ötmilliós piacról? Miért apadna ki egyik pillanatról a másikra az északi-tengeri olaj? S ha meg is viselné Skóciát a londoni pénzügyi támogatás hiánya, hosszú távon miért ne lehetne sikeres, virágzó ország?
Az angolok szempontjából világos és érthető a válasz: amellett hogy nem akarták megszakítani az évszázadok óta meglévő és kibogozhatatlannak tűnő gazdasági, kulturális és családi szálakat a két nemzet között, Skócia elvesztése az egykori brit birodalom összeomlásának következő – és talán nem végső – szakasza lett volna, tovább csökkentve London világpolitikai súlyát. A Nyugat viszont egyértelműen a status quo veszélybe kerülését látta a független Skócia létrejöttében. Európa vezetői láthatóan nem tudnak mit kezdeni megváltozott világunkkal – értetlenül állnak az ukrajnai események előtt, elavult neoliberális tanokkal próbálják kezelni a gazdasági válságot, fejfájást okoz nekik a magas fiatalkori munkanélküliség, az Észak-Afrikából érkező több százezer menekült, a multikulturalizmusból adódó feszültségek –, már csak az hiányzott volna, hogy Nagy-Britannia kettészakadásával példálózva igényeljenek függetlenségi népszavazásokat és még nagyobb autonómiát a különböző európai népek.
Hogy megindul-e egy ilyen bomlási folyamat Európában, nehezen megválaszolható kérdés, de borítékolható, hogy a nyugat-európai fővárosokban mindent megtesznek a megakadályozására.
Magyar Nemzet
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése