2014. szeptember 9., kedd

Szíria - Több mint 12 ezer külföldi harcol a lázadók oldalán

"20-25 százalékuk nyugati országokból való"


Hetvennégy országból több mint 12 ezer külföldi harcol vagy harcolt Szíriában a lázadók oldalán, 60-70 százalékuk közel-keleti, 20-25 százalékuk pedig nyugati országokból való – jelentette ki hétfőn egy terrorizmussal foglalkozó vezető kutató, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) egyik tanácsadója.

A szíriai háború több mint három éve tart, még messze nem olyan régóta, mint a szovjet megszállás elleni afganisztáni, de könnyen lehet, hogy ez a véres konfliktus lesz az, amelyben emberemlékezet óta a legtöbb külföldi vesz részt – mondta Peter Neumann professzor, aki a King’s College London brit egyetem radikalizmussal foglalkozó kutatóintézetének vezetője is.

Csaknem 200 ezer halott

Szíriában 2011 márciusában békés, kormányellenes tüntetésekkel kezdődött a Bassár el-Aszad elnök hatalma elleni lázadás, majd ez a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkollott, és ennek immár több mint 190 ezer ember esett áldozatul.

Az 1980-1990 közötti szovjet megszállás ellen vívott afganisztáni háború óta – amelyben mintegy 20 ezer külföldi is megfordulhatott – a szíriai konfliktus vonzza a legtöbb harcost a világból. Neumann emlékeztetett arra, hogy a három évtizeddel ezelőtti háborúban jött létre az al-Kaida és más dzsihádista csoportok. A szíriai konfliktus pedig új terrorista szervezeteket hoz létre. Mint mondta, biztos abban, hogy egy olyan tömeges mozgalomnak, mint amilyen a külföldiek jelenlegi Szíriába áramlása, számos terrorista támadás lesz a következménye a következő huszonöt évben.

A professzor előadása része volt a BT szeptember 24-ei ülése előkészítésének, amelyen a testület határozatot fogad el a Szíriában és Irakban nagy területeket meghódító dzsihádista szervezetek ellen. Az ülés elnöke maga Barack Obama amerikai elnök lesz.

Ismét egyre több a külföldi harcos

Neumann arról nem beszélt, hogy szerinte hány külföldi tagja lehet az Iszlám Államnak (IÁ), az al-Kaidához köthető an-Núszra Frontnak, vagy a Szabad Szíriai Hadsereg nevű, mérsékeltnek tekintett szervezetnek. Azt viszont hangsúlyozta, hogy miközben e szervezetek egymás közötti ellenségeskedései miatt a külföldi tagok száma decembertől júniusig stagnált, vagy egyenesen csökkent, ismét növekedni kezdett azután, hogy az IÁ egyre nagyobb területet foglal el, és kikiáltott egy kalifátust Szíria és Irak határán.

A nyugat ellen

A legtöbb külföldi harcos – számuk a háromezret is elérheti – Tunéziából ment Szíriába, 1200 és 2500 között van azoknak a száma, aki Szaúd-Arábiából mentek oda, Marokkóból és Jordániából 1500-1500-an. A nyugati országok közül Franciaországból 700, Nagy-Britanniából több mint 500, Németországból 400, Belgiumból 300, az Egyesült Államokból 100 ember érkezett Szíriába – mondta. Vannak olyan európai országok – nem nevezte meg ezeket –, amelyek esetében az IÁ-hoz csatlakozó nők aránya az összeshez képest eléri a 20 százalékot is. Azóta, hogy az IÁ lefejezett két amerikai újságírót, „egyre több külföldi harcos beszél arról, hogy a Nyugat, ezen belül Amerika ellen harcolnak” – tette hozzá Peter Neumann.

Magyar Nemzet

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése