2014. november 22., szombat

Spanyolország - Hatalmas tömeg vonult utcára az abortusz ellen

Több mint hatvanezer ember tüntetett szombaton Madrid utcáin azt követelve Mariano Rajoy konzervatív spanyol miniszterelnök kormányától, hogy teljesítse az abortusz alkalmazásának korlátozására vonatkozó, három évvel ezelőtti választási ígéretét.

A tüntetők az ország minden részéből érkeztek ezen a napon a fővárosba, főleg a kormányzó Néppárt hívei, hogy nyomást gyakoroljanak a miniszterelnökre, aki – mint sokan vallják – „meggondolta magát”, és visszalépett korábbi ígéretének teljesítésétől. „Minden élet számít”, „A terhességmegszakítók gyilkosok!”, „Mondj igent az életre, mondj nemet az abortuszra!” – ilyen és ehhez hasonló feliratok voltak olvashatók a megmozduláson.

A Néppárt 2011 novemberében nyerte meg a parlamenti választást, programjában olyan jogszabály-módosítást helyezett kilátásba, amely az élethez való jogot részesítette előnyben anélkül, hogy pontosan részletezte volna, mit ért ez alatt.

Ezek lettek volna az abortusz feltételei

Mariano Rajoy kormánya 2013-ban már konkrét törvénytervezetet terjesztett a parlament elé. A szigorítások értelmében a magzat fejlődési rendellenessége esetén csak akkor adnának engedélyt a terhesség megszakítására, ha a magzat károsodását két orvos külön vizsgálattal megerősíti. Nemi erőszak esetén az abortusz előfeltétele lenne az idejében megtett feljelentés. Fiatalkorúak terhességének megszakításához a szülők beleegyezésére is szükség volna. Mindezzel a korábbiaknál kétségtelenül szigorúbb feltételeket szabtak volna az abortusznak.

Csakhogy ez a tervezet heves vitákat kavart a társadalomban, megosztotta a Néppártot is, emiatt a kormány visszavonta kezdeményezését, és lemondott Alberto Ruíz-Gallardón igazságügyi miniszter. „Alkalmatlannak bizonyultam arra, hogy törvényt alkossak a kormány tervezetéből” – közölte akkor.

A helyi média szerint a kabinet azért vetette el tervét, mert attól tartott, hogy annak következtében jelentősen csökkenne támogatottsága a jövő évi törvényhozási választás előtt. Csakhogy szavazatvesztéssel kell számolnia így is, saját választói körében. A tüntetés résztvevői nem is titkolták, hogy ha Rajoy kormánya nem változtatja meg a jelenlegi törvényt, a következő választásokon, 2015 decemberében nem fogják pártjára adni voksukat.

Magyar Nemzet

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése