Egy év alatt a hetedére csökkent a Bulgária területére illegálisan belépők száma ott, ahol szögesdróttal zárták le a bolgár-török zöldhatárt. Bulgária múlt héten úgy döntött: csaknem megnégyszerezi a jelenlegi szakasz hosszát még azelőtt, hogy a jó idő beköszöntével újabb, többségében a könnyebb megélhetést keresők áradata érné el az egyébként is jelentős pénzügyi gondokkal küzdő országot.
Naponta próbálnak a bolgár-török határon Európába szökni a bevándorlók. Főként keletről érkeznek és sokan kamionokban rejtőznek. A határőrök a járművekben még viszonylag könnyen észreveszik őket, mint ezt a háromfős menekültcsoportot is.
Sokan, évente több mint tízezren azonban a zöldhatáron át próbálnak bejutni Bulgáriába, hogy innen idővel Nyugat-Európába menjenek tovább.
Ezért határozta el még 2013-ban a bolgár kormány, hogy görög és spanyol mintára kerítéssel zárja le a határ egy részét.
A belügyminiszter-helyettes akkor azt mondta: a határszakasz biztonságának érdekében van szükség a lépésre, azonban már akkor is egyértelmű volt: az Unió legszegényebb országának számító Bulgária gazdasága nem bírja el az illegális bevándorlók tömegét.
A több mint 30 kilométer hosszú, három méter magas szögesdrót kerítés végül mindössze néhány hónap alatt készült el. Azért itt, Lesovo és Krajnovo között, mert a Bulgárián keresztül az Európai Unióba szökő emberek 85 százaléka ezen a határszakaszon próbálkozott. (...) A kerítés végül meghozta a bolgár kormány által várt eredményt: egy év alatt hetedére csökkent ezen a szakaszon az illegális határátlépések száma.
A bolgár parlament a tapasztalatok alapján a múlt héten úgy döntött: még a nyár előtt csaknem négyszeresére növeli az eddig 32 kilométeres kerítés hosszát.
Az újabb, 82 kilométer hosszú kerítésszakasz megépítése átszámítva 14 és fél milliárd forintba kerül. A bolgár kormányzat számításai szerint ez a befektetés három és fél év alatt térülhet meg, évente ugyanis 15 millió dollárba, vagyis több mint 4 milliárd forintba kerül a megerősített határőrizet, amelyhez már több mint ezer rendőrt is idevezényeltek az ország számos pontjáról – derült ki a Híradó tudósításából.
Híradó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése