Legendák Kárpátalján - Mátyás király és Denikő

„Denikő amazon várat akart építeni a Szinatiria hegy meredek fokán, ott az Ung folyó szűk völgyében. A várépítéshez felhajtotta a vidék népét. Nem kegyelmezett sem az elaggott férfiaknak, sem a gyönge gyermekeknek, de még az áldott állapotú asszonyoknak sem: mindnyájan szakadásig hordták föl a csúcsra a fát, követ, meszet, sőt, jaj, még az anyatejet is, hogy a habarcs tartós legyen ám. Mikor aztán sok átokszóval és még több verejtékkel elkészült a vár, nem volt ott nyugta s biztonsága sem a bennlakónak, sem az arra menőnek, mert Denikő pogány módra sanyargatta, zsarolta, kínozta őket. Arra vetődött álruhában az igazságos Mátyás és megismervén Denikő istentelenkedéseit a meggyötört nép keserves panaszaiból, azt mondta:

– Szedjetek össze minden lovat, tehenet, disznót, kutyát, libát és kössetek csengőt a nyakukra, de meg égő rőzsét is erősítsetek a hátukra. Csapjatok ti magatok is nagy zajongást és hajtsátok át a folyón az állatokat a vár felé. A többit majd meglátjuk.

Sötét éjjel volt, midőn Denikő fönn a várban meghallotta a rémes hangzavart, homályosan meglátta a közeledő tömeget: azt hitte, rengeteg hadsereg vonul vára ellen. Összeszedte hát töméntelen kincsét-aranyát, azt a vár kútjába dobatta, lovának patkóit megtévesztés céljából gyorsan hátrafelé patkoltatta és az erdőn keresztül a Tisza síkja irányába vágtatott el. De Mátyás király is résen volt és utánament! Megindult a vad hajsza és végre Záhony körül utolérte Denikőt.

– No, most elveszed jutalmad sok szörnyű tettedért, te pogány leányzó! – dörgött feléje Mátyás hangja.

– Tudom, ki vagy – fordult hátra a lován Denikő. – Mátyás királynak nem válnék dicsőségére, ha viaskodásban egy nőt leteperne. És aztán nézz rám… szebb vagyok, mint a tündérek királynője… végy feleségül és csak akkor ismered meg majd király létedre is, mi a gazdagság, gyönyör és boldogság.

– Ne folytasd, boszorkány! Nem viaskodok veled, hanem megbüntetlek. Nem veszlek feleségül, mert a sátán lánya vagy. Oda eredj, hozzá. Nesze!…

És hatalmas kardjának egy sújtására Denikő szép feje elvált hattyúnyakától, s porba hullott. De nem maradt a földön, hanem kilencvenkilenc lépést ugrott ide-oda, századik lépésre pedig vércsevisongással gurult be a Tiszába. Azóta olyan zavaros annak vize.”

Kárpátalja.ma