2015. március 7., szombat

Évforduló - Március 8.

I. Ulászlót magyar királlyá választják
(1440)


1440. január 1-jén a budai országgyűlés Ulászlót választotta magyar királlyá. Az országgyűlés után magyar bárókból álló küldöttség indult Krakkóba, amely 1440. március 8-án egyezett meg Ulászlóval a magyar királlyá koronázás feltételeiről, ezért Ulászló megválasztásának napját sokszor ezzel a dátummal adják meg. 

A magyar történelemben ez volt az első alkalom, hogy a köznemességnek döntő szava volt a királyválasztásban. Ulászló királyságát feltételekhez kötötték. Ezek szerint Ulászlónak a koronázás előtt köteleznie kellett magát, hogy visszaadja Magyarországnak a még Zsigmond által elzálogosított szepességi városokat, hogy védelmezni fogja Magyarországot a töröktől, továbbá feleségül veszi Luxemburgi Erzsébet királynét.


Kiadják I. Ferenc magyar király diplomá-ját
(1802)


I. Ferenc `diplomá`-ja életre keltette a pannonhalmi bencés főapátságot, a dömölki, a tihanyi és bakonybéli apátságokat; a jászóvári és csornai premontrei prépostságot, továbbá 1814-ben a ciszterci rend egyesített zirc-pilis-pásztói apátságát. Visszakapták birtokaikat is, de ettől kezdve a lelkipásztorkodás mellett középiskolákat kellett fenntartaniuk. 

A pannonhalmi főapátság független lett a győri püspöktől. Tizenöt hozzátartozó plébániával, önálló egyházmegyét képez. A főapát a püspöki konferencia teljes jogú tagja. A rend teológiai főiskolája Pannonhalmán működik. (A főapátság birtokállománya az 1930-as években 60 315 kat. h., amiből 8 gimnáziumot tartott fenn. 1944-45-ben a főapátság a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt állt, több ezer üldözöttet mentett meg. Ekkori létszáma a főapát és 4 apát mellett 237 felszentelt pap, 25 fogadalmas növendék és 15 novícius).


Meghal Esterházy János felvidéki magyar politikus
(1957)


Wikipédia/Múlt-kor

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése