Papok kivégzése a tavaszi hadjáratban

Írta: Anka László

(...) A boldog békeidők, a Horthy-, a Rákosi- és a Kádár-kor folyamán is születtek olyan történeti művek, amelyek a Damjanich Jánost a tavaszi hadjárat kultikus alakjává formálták, függetlenül attól, hogy éppen milyen politkai-társadalmi rezsim volt hatalmon az országban. Ezek között nem csupán történészi írások, hanem regények is voltak. Ezt a beállítást általánosságban elősegítette az Aradon kivégzett mártírtábornokok szintén rendszerfüggetlen kultikus ábrázolása és a nemzeti kánonba való beemelésük.

Damjanich kultikus ábrázolása során a szerzők – kevés kivételle - nem tettek említést arról, hogy a tábornok a tavaszi hadjárat során nem csupán a győzelmek kivívásában jeleskedett, de szigorú megtorló intézkedéseket foganatosított a felvonulási területen az olyan papokkal szemben, akik valamilyen formában az osztrákok pártjára álltak a szabadságharc addigi szakaszában. Így történt, hogy a tavaszi hadjárat idején agyonlövette dr. Mericzay János tápiószecsői és dr. Hoernegger Antal kókai katolikus plébánosokat.(…)

A mítosz

Hogy miért került sor a két katolikus plébános kivégzésére, azt a tápiószecsői Mericzay János esetében maga a tábornok válaszolta meg egy, az esetről írt jelentésében, amely így szólt: „A magyar Fő-hadparancsnokságnak! Szecső melletti tábor, 1849 április 6-án. Mericzay János itteni lelkész, ki még tegnap és tegnapelőtt az osztrák tábornoki kart házában megvendégelte, az ellenséges csapatokat minden tőle telhető élelemmel ellátta s a lakosságot erre felhívta, az ellenség falragaszait nyilvánosan szétosztotta és fölragasztotta, sőt a templomban is azt prédikálta, hogy a magyar ügy már teljesen elveszett s Kossuth legközelebb az akasztófán fog meghalni, ennélfogva a népet arra izgatta, hogy az ellenségnek mindennemű segélyt nyujtson s végül saját aljas életmódjával a községet teljesen demoralizálta s hazaárulónak mutatkozott, e semmirevaló embert én, hogy több kárt ne okozzon, ma reggel 5 órakor agyonlövettem s erről a köteles jelentést ezennel megteszem. Damjanich tábornok.”

A valóság

A jelentés tehát tömören összefoglalta, de a történetet ennyivel nem lehet lezárni, ugyanis Damjanich jelentésével kapcsolatban felmerül egy apró probléma. Nem található ennek eredeti, levéltári forrása. Ott sem (Hadtörténelmi Levéltár), ahol fellelhető az a jelentése, amelyben leírja Tápiószecső honvédek általi megszállását (lásd alább), máshol sem. A korszakkal és Damjanich katonai pályafutásával foglalkozó történész, egyenesen megkérdőjelezi Kacziány Géza művének hitelességét, ahonnan a fenti jelentés származik. „Kacziány a szabadságharc korának egyik leglelkesebb kutatója volt a századfordulón, de munkáinak értékéből, hitelességéből nagyon sokat levon hatásvadász előadásmódja, kritikátlanul romantikus szemlélete. Attól sem riadt vissza, hogy a nagyobb hatás kedvéért olykor elvonatkoztasson közismert tényektől, vagy meghamisítson eseményeket.” (…) 

1849 januárjában, amikor az osztrák seregek a Tiszántúl kivételével megszállták Magyarországot, az esztergomi érsek egy körlevelében, majd néhány nap múlva a bécsi udvar mellett álló néhány katolikus püspök egy püspökkari körlevélben arra szólította fel plébánosaikat, hogy támogassák az osztrák császári-királyi seregeket, templomaikban mondjanak misét Ferenc József császárért és királyért. (…)

Ezeknek a főpapi utasításoknak tett eleget számos plébánostársával egyetemben a kókai és a tápiószecsői plébános. Felszenteléskor az egyházi felsőbbségeknek való engedelmességre a papoknak esküt is kellett tenniük. Ezt egészítette ki az, hogy amerre az osztrák császári-királyi csapatok felvonultak, kiosztottak a helyi elöljáróknak olyan kiáltványt (proklamációt), amelyet (…) Windischgraetz herceg intézett a magyarokhoz és amelyben az uralkodó iránti engedelmességre szólította fel a nemzetet. A papság több helyen ennek a kiáltványnak a kihelyezésében és szószékről való kihirdetésében is közreműködött.

Évtizedekkel később Bednár József tápiószecsői plébánosnak, aki az egyházmegyéről kéziratos művet írt, Gasparik Kázmér olvasókanonok a váci püspökség 1848-49-es vezetéséről „őszintén beismeri és megvallja, királyi érzelműek voltak. (…) Nem csoda tehát, ha mint ilyenek sokat, igen sokat szenvedtek és nem egyszer halálos félelmet álltak ki a róluk szóló halálos fenyegetések miatt.” (…)

A kivégzések (…)

A bevonulás utáni napon, április 6-án kora reggel, nagypénteken megtörtént Mericzay agyonlövése. Gyurinka Antal, a közeli Mende falu káplánja harminchét év után cikkben írta le az eseményt. Ő Mericzayt teljesen ártatlannak tartotta. A papot előző este szekéren vitték ki Damjanich táborába, mert évek óta csak mankó segítségével tudott járni idegbénulás miatt. Egész éjszaka várakoztatták a szekéren ülve, majd másnap reggel kivégezték, kihallgatás és ítélethozatal nélkül. Mivel letérdeltetni a béna lába miatt nem lehetett, a földre ültették és úgy lőtték le. A golyók a homlokán, a szívén és a hasán találták el. Az a parasztember, aki este a táborba kivitte szekéren, végig vele volt, a holttestet is ő szállította vissza a plébániára. A kivégzésre éppen a plébános szántóföldjén került sor. Másnap káplánja, Csathó Alajos temette el. Gyurinka azt hozta fel hivatkozásként, hogy előző este Mericzay vendégül látta házában a császári tiszteket. A következő napon pedig Damjanich üzent neki, hogy küldjön ugyanabból a borból, amivel az ellenséget is megkínálta. A plébános visszaüzent, hogy elfogyott. Gyurinka szerint ennek az üzengetésnek lett következménye a kivégzés, mert Damjanich feldühödött. Mivel a falusiak sem tudták mire vélni a váratlan kivégzést, így terjedt el körükben a hazaárulás vádja. Gyurinka elfogadhatatlannak tartotta, hogy a császáriak élelemmel való ellátása, a császári zászló kitűzése, az ellenséges kiáltványok kihelyezése és a főpapi utasításra mondott mise miatt kivégezzenek valakit. (…)

Az isaszegi csatát követő napon Damjanich tábornok hazaárulás vádjával agyonlövette a kókai plébánost, Hoernegger Antalt is. 

A mendei káplán az ő történetét is leírta egy cikkében, de ez a forrása közel sem olyan részletes, mint Mericzay esetében, ami nem is csoda, itt ugyanis Gyurinka nem járt a helyszínen a kivégzés után, amint az megtörtént a tápiószecsői pap esetében. Hoerneggert azzal mentegette, hogy gyűlölte őt egykori káplánja, Szabó Richárd, aki a honvédseregben szolgált, illetve egy rokona, aki szintén a honvédek közé állt, pénzért zsarolta. Az ő bosszújuknak tudta be a kivégzést, illetve annak, hogy egy pár helybelit megszidott a pap, amikor azok tilalma ellenére kitűzték a nemzeti zászlót. Hoerneggert a szentkirályi erdőbe vitette a tábornok, ott levetkőztették, kivégezték és a helyszínen temették el a katonák. A később aposztatáló Szabó Richárd Damjanich tábori papja volt, akit a tábornok más lelkészekhez hasonlóan önhatalmúlag nevezett ki a hadtestéhez lelkipásztornak. 

Hoerneggernek akadtak ellenségei saját községében is. (…) Bosszúra vágyó helybeli haragosa tehát lehetett Szabó Richárdon és a honvéd rokonon túl.

Gyurinka a szabadságharcról 1886-ban írt cikksorozatának az volt az általa bevallott motivációja, hogy e két pap kivégzésének emléke ne vesszen ki a történeti tudatból. Különösen azért, mert az akkori történetírás ezeket a tényeket nem mutatta be, Gyurinka véleménye szerint inkább eltusolni igyekezett. „Lehet, azért hallgatják el, hogy nyoma se maradjon a történet lapjain Damjanics ezen menthetetlen, még a forradalmi idők rendkívülisége által sem igazolható eljárásnak, a mely tagadhatatlanul mindig szégyenfoltja marad a magyar szabadság-harcnak.” Ő konkrétan Horváth Mihály katolikus püspöknek, a ’49-es Szemere-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterének az 1848-49-ről írt könyvére hivatkozott. Horváth a tavaszi hadjárat leírásánál valóban nem említette meg művében ezeket az eseteket, pedig alább látni fogjuk, hogy tudott róluk és a könyvében részletesen leírta a forradalmi vésztörvényszékek működését, illetve homályos utalást tett a tábornokok ilyen jellegű magatartására. (…)

Politikusok és katonák visszaemlékezései a kivégzésekről

Kossuth mellett számos magyar forradalmi politikus jelen volt a tavaszi hadjáratban. Közülük ketten, Vukovics Sebő és Ludvigh János, akik a honvéd fősereg mellé beosztott kormánybiztosok voltak, említették meg memoárjaikban a papok kivégzését.

Vukovics Sebő a kivégzéseket illetően így írt: „A hadtestével előrehaladó Damjanich két katolikus plébánost - az egyiket Mericzaynak hívták - a falu népe feladására mint hazaárulót minden forma nélküli rövid eljárással főbe lövette. (…) A feljebb érdeklett két eset, melyek Kókán és Isaszegen történtek, minden gondolkodóbb emberre rossz hatást tett, mert rémülést és idegenséget terjesztett előttünk szíves fogadás helyett. Megmondám Kossuthnak, hogy ez állapot egyenesen a honvédelmi bizottmány hibájának következménye. (…) Kossuth osztozott rosszallásomban, s azt mondá írjam meg a honvédelmi bizottmánynak rendelete következményeit. Én megírtam.” Vukovics ugyanakkor azt is leírta, hogy a magyar tábornokok gyorsan kivégeztettek bárkit, minden törvényes eljárást mellőzve, ha valaki valakit hazaárulással, kémkedéssel meggyanúsított.

Ludvigh János Horváth Mihály püspökhöz 1862-ben a következőket írta a papok kivégzéséről, aki akkor gyűjtött adatokat készülő – előbb említett – könyvéhez: „Emlékezzél, mikor Dányon a barátot levetkeztettük, és mikor szegény barát mellett és a papok egy kicsi sűrű akasztása ellen szóltam, mily leckét kaptam Kossuthtól, mert Remellay protestált, hogy jurisdikciójába avatkozunk. Igaza volt neki, de nekünk is. Minden bokorban egy spiont képzeltek.” (…)

A szabadságharc leverése után összesítették is az üldözésben részesülők történeteit. Ezekből világosan kiderül, hogy Görgey téli hadjárata során a Felvidéken, és végig a harcok idején a csanádi püspökség területén milyen plébános ellenes akciókra került sor. De ezek az ügyek nem a papok had-, vagy vészbírósági eljárás nélküli kivégzésével végződtek.

Mártír papok

Dr. Mericzay János a Sopron vármegyei Kismartonban született 1801. november 16-án. Teológiai tanulmányait Vácon, majd a pesti egyetemen folytatta. 1823-ban a kánonjog doktorává avatták. Doktori disszertációja nyomtatásban is megjelent (Assertiones ex jure naturae publico universali gentium et canonico. Pestini. 1823.). A következő esztendőben pappá szentelték. Csongrád megyei táblabíróként is tevékenykedett. Tápiószecsőn 1836-tól működött plébánosként. 1842-től idegbénulásban szenvedett, csak mankó segítségével tudott közlekedni és ettől az esztendőtől állandó helyettest is kellett maga mellett tartania. A halotti anyakönyvben a káplán feltüntette a hazaárulás vádját, de a váci püspöki szentszék tanúkihallgatás alapján, 945/1877., illetve más forrás szerint 2187/1882. szentszéki rendeletével töröltette (A Váci Püspöki és Káptalani Levéltár irataiban a 945/1877., 2187/1882. szentszéki rendeletek egészen más ügyet tartalmaznak, így a tanúkihallgatás részletei ismeretlenek maradtak.)

Dr. Hoernegger Antal Besztercebányán született 1806. május 4-én. Egerben jogot végzett, majd a papi pálya felé fordult. Vácon lett szeminarista, utána pedig a pesti egyetemen hallgatott teológiát. A filozófiai és a jogi doktorátust egyaránt megszerezte. Pappá 1829-ben szentelték. 1838-ban püspöki titkárnak nevezték ki. A kókai plébánia élére 1840-ben került. Az ottani plébánia épületét Ybl Miklós tervei alapján építette fel. Kivégzése után értékes könyvtára a paplakban maradt. Szentiványi Vince császári főbiztos engedélyével 1850. márciusában kihantolták tetemét és a kókai temetőkertben újra eltemették.

Tovább a teljes bejegyzésre ►

TápióKultúra alapján PHS