Hármas kísértés
(...) a megszentségtelenítés, az orgia és a bálványimádás. Ez az a hármas kísértés, mely a bűnbeesés óta az utolsó napig végigkíséri az emberiség életét; ennek engedve bukott el Ádám és Éva, ennek állt ellen Krisztus, és ezzel kell megküzdenünk nekünk is. Amit Isten jónak és szentnek alkotott, azt mi saját önző céljainkra használjuk fel, elmerülünk a föld gyönyöreiben, és bálványozzuk a teremtett javakat. Engedetlenség, Isten teremtő szándékával és üdvözítő tervével való szembefordulás ez, nyílt lázadás, amely a biztos véget készíti elő.
Hogyan győzhetjük le ezt a háromfejű szörnyet? Ha mindenben az ellenkezőjét tesszük, mint Baltazár király. Szentnek tartjuk és megőrizzük, amit Isten szentnek teremtett. Megkülönböztetett tisztelettel viseltetünk az ő szentségei iránt, és élünk belőlük. Az öntudatvesztésbe torkolló orgia helyett a „Lélek józan mámorát” keressük, az igazság, szépség és jóság forrását, és sorra ledöntve szívünk bálványait hódolattal leborulunk Isten előtt.
Hol valósulna meg ez jobban, mint a szentmisében? A szentmisében, mely a világot megszentelő áldozat, közösségi hálaadás és lakoma, forrás és csúcspont, amelynek ünneplése szívünket a mulandó javaktól az örökkévalók felé fordítja. Jézus itt állította helyre az asztalközösséget Isten és ember között, melyet Ádám bűnével megtört, mintegy felállva az asztaltól, és elhagyva az atyai házat. Persze nem csupán az eredeti állapotot hozta vissza, hanem többet is adott: a kenyérben és borban önmagát ajándékozta nekünk, megelőlegezve a vele egyesült élet édességét. Itt kezd valóra válni Szent Pál látomása a végső időkről, hiszen abban a kis darab kenyérben és korty borban, melyet a pap átváltoztatott, már Isten a minden mindenben.
Forrás: Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése