(...) olyan javaslatokat fogalmaztak meg, melyek révén az emlékhelyet próbálják elfogadhatóvá tenni a helyi magyar közösség számára. A petícióban kérik, hogy helyezzék vissza az összes szimbólumot a köztemetőben található világháborús hősök emlékművére, a Horthy István kormányzó-helyettes, Hazáért feliratokat, illetve a magyar állami címert.
(...) az obeliszket az elmúlt év végén újíttatta fel az önkormányzat, a munkálat során be kellett tartani a törvényt, miszerint a műemlékeket eredeti formájukban kell helyreállítani. Az I. világháborús obeliszket a két világháború között a román állam állíttatta a város környékén elesett katonák emlékére, a magyar címert és a „Vitéz nagybányai Horthy István Magyarország kormányzóhelyettese” feliratot 1943-ban vésték fel rá.
A temetőben 12 ország háborús áldozatai nyugszanak, az Osztrák Magyar Monarchia 90 katonája egyéni sírokban pihen, 114 katonát pedig az emlékmű alatti tömegsírba temettek el.
Forrás: Krónika.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése