2014. július 29., kedd

Keresd - Böjte Csabánál jó kezekben lesz a Bethlen-kastély

A dévai Szent Ferenc Alapítvány használatába adták ötven évre az erdélyi Bethlen család örökösei a keresdi várkastélyt, ahol az alapítvány képzési és nevelési központját akarják létrehozni.

Böjte Csaba ferences szerzetes, az árva és nehéz sorsú gyerekek nevelésével foglalkozó alapítvány elnöke az egyik közösségi oldalon jelentette be július 25-én, hogy az általa vezetett alapítványra bízták a Segesvártól 12 kilométerre lévő műemlék épületet a nagy múltú történelmi Bethlen család örökösei. A szerzetes közlése szerint ott akarják kialakítani az alapítvány képzési és nevelési központját.

A dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Bethlen család örökösei közötti megállapodás tényét Bethlen Anikó, a várkastély egyik tulajdonosa is megerősítette az MTI-nek.

A nemesi család leszármazottja elmondta, hogy ötven évre bízták az alapítvány gondozására a várkastélyt azzal a feltétellel, hogy rendbe hozzák a leromlott állapotban lévő ingatlant, és közhasznúvá teszik. Bethlen Anikó elmondta, azért bízták a dévai alapítványra a várkastélyt, mert azt akarták, hogy jó kezekbe kerüljön.

A 2007-ben visszaszolgáltatott romos épület felújítása elkezdődött, de eddig csak töredékét sikerült elvégezni a munkálatoknak.

Magyar Nemzet

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése