Maradiaga bíboros levele az iraki pátriárkához és a helyi karitász vezetőjéhez
Oscar Rodriguez Maradiaga bíboros mint a Caritas Internationalis elnöke levelet intézett Louis Raphael Sako iraki káld pátriárkához és Shlemon Warduni püspökhöz, az iraki karitász elnökéhez. A bíboros kifejezi teljes együttérzését az Irakban kialakult tragikus helyzet kapcsán, és szolidaritásáról biztosítja az iraki egyházat, amely konkrét segítséget ad a szenvedő lakosságnak.
Fájó szívvel értesültünk arról, hogy 1 millió 200 ezer személyt elűztek földjéről, hogy megfutamodásra kényszerítették a lakosságot, amely egyedül életének megmentésében reménykedhet. Menekülés közben ki tudja hányan meghaltak, és nemrég 40 kisgyermek szomjan halt. Annak ellenére, hogy nemzetközi szinten egyre nagyobb elismerést kapnak a kisebbségek jogai, Irakban kimondhatatlan atrocitásokat követnek el keresztények, jazidok, kurdok és más közösségek ellen. Maradiaga bíboros mélységes aggodalmát fejezi ki amiatt is, hogy ezek a borzalmas tettek milyen következményeket vonnak maguk után, nemcsak a helyi keresztény közösségek és muzulmánok közötti kapcsolatok szempontjából, hanem az egész közel-keleti térség vonatkozásában is.
A bíboros végül levelében szeretetéről, támogatásáról és szolidaritásáról biztosítja az iraki karitász bátorlelkű munkatársait, a szerzetes kongregációk tagjait és más humanitárius szervezetek munkatársait, akik oly sokat fáradoznak a szenvedések enyhítéséért azáltal, hogy élelmet és szállást biztosítanak és próbálják orvosolni a lelki traumákat, amelyeket a szerencsétlen menekülésre kényszerített keresztényeknek és más kisebbségeknek el kell szenvedniük. A bíboros a világ vezetőihez fordul, hogy biztosítsák a biztonságot, állítsák vissza a jogállamot, szüntessék be a fegyverek szállítását azoknak, akik atrocitásokat követnek el az élet és az emberi méltóság ellen. Végül mindenkit arra kér, hogy segítsék elő a párbeszéd kultúráját, és Isten segítségét kéri az Ő nevében végzett minden tevékenységre.
Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése