Különleges ünnepre gyűltek össze augusztus 17-én a felvidéki Kolonban a helyi és zoboralji hívek. Egyszerre ünnepelték a koloni templombúcsút, fogadták Szent István király jobbjából származó ereklyét, és a Zoboralján immár hatodik alkalommal imádkoztak papi és szerzetesi hivatásokért.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa mons. Haľko József, pozsonyi segédpüspök volt. A szentmise a pápai és a nemzeti himnusz éneklésével zárult. Az ünnepséget követően a koloni Bóros szabadtéri színpadon a zoboralji hagyományőrző csoportok műsorát tekintették meg a résztvevők.
Zoboralján 2009-ben Nyitracsehin tartották meg az első Szent István imanapot, melyen papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak a Nyitra-vidéki hívek. Az imanap helyszíne évről-évre változik. Az eddigi imanapoknak Nyitracsehi mellett Nagykér, Kalász, Gímes, Nagycétény valamint Kolon községek adtak otthont.
Az alkalomra a folklórcsoportok tagjai hagyományos viseletben érkeztek, majd a szentmisét és ünnepséget követően népszokásokban és hagyományokban gazdag vidékük népdalaival szórakoztatták a közönséget.
Felvidék.ma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése