Évforduló - Október 23.

Budapesten kitör a szabadságharc

(1956)

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”

Albert Camus

1956. október 23-án, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) által szervezett budapesti tömegtüntetéssel – és számos vidéki megmozdulással – kezdődött az országot hamarosan lángba borító szabadságharc, aminek legfőbb kiváltó oka a sztálinista diktatúra által keltett általános társadalmi elégedetlenség volt. A Gerő Ernő vezette MDP ellenséges fellépése nyomán a feldühödött tömeg az esti órákra fegyvert is szerzett, a Magyar Rádió épületét őrző karhatalmisták sortüze után pedig felkelést indított a diktatórikus rendszer megdöntésére.

Az írek fellázadnak a protestáns elnyomás ellen

(1641)

Írország kormányzóját, Thomas Wentvorth-öt, Strafford grófját 1641. május 12-én Londonban kivégzik; a katolikus írek elkeseredett gyűlölete az új angol és skót telepesek elleni támadásban nyilvánul meg. A támadásnak több ezer ember esik áldozatául.

Strafford a kemény kéz politikáját folytatta Írországban és az 1609-ben Ulsterben letelepített protestánsok széles körű támogatásával, megerősítette az angol korona hatalmát. Halála az íreknek az angol protestánsok uralma elleni felkeléséhez vezetett. 

I. Károly angol király megpróbálta a felkelést drasztikus intézkedésekkel leverni, ami azonban csak részben sikerült. Miután a parlament I. Károlytól jelentős jogokat csikart ki, hozzájárult a lázadó írek földbirtokainak elkobzásához. A körülbelül egymillió fontnyi bevételt a felkelés leverésére és további angol telepek létrehozására fordították. Írország azonban folytatta elszánt ellenállását Angliával szemben (1649. IX. 11.).

A Saar-vidék Németország mellett dönt

(1955)

1955. október 23-án a Saar-vidék lakossága népszavazáson kétharmados többséggel elutasította azt a tervet, hogy egy európai biztos irányítása alá kerüljön a terület, s pénzügyileg, gazdaságilag elsősorban Franciaországhoz kötődjék. Így a tartomány visszatért Németországhoz, s 1957-től az NSZK szövetségi tartománya lett. 

A terület a középkorban Lotharingiához, a Saarbrückeni Grófsághoz és a Zweibrückeni Fejedelemséghez tartozott. A XVIII. század végén a forradalmi Franciaország annektálta, 1818-ben a Rajnai tartomány részeként porosz fennhatóság alá került. AZ 1919. évi versailles-i békeszerződésben 1920-tól 15 évre a Népszövetség igazgatása alá vonták, szénbányáit Franciaország aknázhatta ki. Az 1935-ben azonban az erősödő német nyomás hatására népszavazást kellett tartani a tartományban, amelynek eredményeként a lakosság 90 százaléka a Németországhoz való tartozás mellett döntött. 1945-ben a franciák szállták meg. 1954-re autonóm terület lett önálló törvényhozással és állampolgársággal, de gazdaságilag és külpolitikailag is Franciaországhoz kapcsolódott, és 50 évre megkapta a szénbányák kiaknázásnak jogát. 1955-ben azonban újabb népszavazást tartottak, amelyen a lakosság elvetette a korábbi francia-német tárgyalásokon felvetett "európaizálást", vagyis a Saar-vidék önálló képviseletét az európai intézményekben. Végül 1957-tol az NSZK szövetségi tartománya lett, az utolsó francia gazdasági koncessziókat 1959-ben számolták fel.

Rubicon és Múlt-kor cikkei nyomán