Bécs, 1686 tavasza. I. Lipót német-római császár, magyar király hosszan hallgatott, amikor sógora, Lotharingiai Ferenc elé tárta a Magyar Királyság felszabadításának tervét. Gondolkodott, vagy bölcsességért fohászkodott? Egy biztos, nehéz döntés előtt állt. Noha stratégiailag Fehérvár ostroma logikusabbnak tűnt, Károly herceg ragaszkodott hozzá, hogy elsőként Budát foglalják el, mely nemcsak hatalmas erkölcsi győzelem lehet a török felett, hanem főként királyi gesztus a magyarság gyámolítása.
Lipót király jóváhagyta a haditervet, hiszen tudta, hogy Károly a nagy Montecuccoli mellett tanulta a hadművészet rejtelmeit, már húsz esztendeje folyamatosan a török ellen harcolt, és ismerte az ellenséget. Ha ő kockáztat, hát bizalmat szavaz neki. A sereg a Duna két partján indult meg, Lotharingiai Károly negyvenezer fős seregét a túlsó parton Miksa Emánuel bajor választó húszezres hadereje követte. A felszabadító sereghez Buda alatt kiegészült Eszterházy Pál nádor húszezer magyarjával. A francia, bajor, szász, spanyol, portugál, itáliai önkéntesekkel együtt százhúszezer katona várakozik, hogy meginduljon a roham. Igazi, keresztény európai összefogás ez. A vállalkozás földi patrónusa a Szent liga atyja, Boldog XI. Ince pápa, aki a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta a szent ügyet.
Buda 1686 nyarán már majd’ 145 esztendeje Oszmán igában szenvedett, nem kevesebb, mint tízezer válogatott janicsár és szpáhi védte a várost. A vár parancsnoka a hetven esztendős, harcedzett, félelmet nem ismerő budai pasa, Abdurrahman volt. A három kilométer hosszú várfalakon és a bástyákon négyszáz ágyú állt tüzelésre készen. A helyőrség tudta, hogy a támadók ezúttal elképesztő lendülettel fog támadni. A janicsárok és szpáhik között még nyilván akadtak, akik a két évvel korábbi ostrom során is részt vettek a védelemben, és reménykedtek, hogy ennek a küzdelemnek sem lesz más a kimenetele.
Az előző ostromból Károly herceg azonban sokat tanult, ezúttal gondolt az utánpótlásra, ötszáz hajó, és háromezer szekér kísérte a seregét. A legkorszerűbb ostromlövegeket és mozsárágyúkat vontatták a falak alá. Június 19-én össztűz zúdult a falakra, majd roham rohamot követett. Itt került bevetésre először nagy számban a gránát, s a birodalmi utászok ostromárkokat ástak. A támadók vesztesége így is hatalmas, naponta átlag 700 halott és sebesült. Júliusban egy reggel az ágyúzás alatt fülsüketítő robbanás rázta meg a várat. A fél órás lőpor- és égett hússzagú felhőből elképesztő látvány tárul az ostromlók szeme elé. Az egyik török lőporraktár felrobbant. A várfal mintegy kétszáz méteren megrongálódott. Abdurrahmann pasát felszólítják a megadásra, de ő a gondolkodási idő egyetlen éjszakája alatt feltölteti a rést, és visszautasítja a feltételeket. Nem volt választása. Hithű muzulmánként nem tehetett mást, de egyébként sem, hiszen aki visszavonul, annak rövid időn belül megérkezik Konstantinápolyból a rettegett selyemzsinór. Sorsa megpecsételődött: győz vagy meghal.
Az ostrom még hat hétig tartott, eközben megérkezett az Oszmán felmentő sereg is, de nem mert megütközni Károly hadaival. Károly ekkor már félelmetes ellenfél volt a török szemében. Hírneve a kahlenbergi és bécsi győző, nagy Jan Sobieskiével vetekedett. A felmentő sereg végignézi, ahogy Károly serege lassan, de biztosan megveti magát Buda bástyáin. Az utolsó, egyben győztes roham 3 nappal Buda 145 éves török kézre kerülésének évfordulója után, 1686. szeptember 2-án indult meg: a hagyomány szerint magyar csapatok érték el először a falakat, és tűzték ki csapataik zászlóját. A védők visszaszorultak az utcákra. Nem volt kegyelem a kereszt ellenségeinek, sem a törököknek, sem a mellettük mindvégig kitartó és őket a kereszténység ellen uszító zsidóknak. Abdurrahman pasa és testőrsége is elesett. Amikor a császári és királyi csapatok bevonultak a városba a vezérek tiszteletüket nyilvánították a legyőzött előtt. A hír futótűzként terjedt, egész Európában felzúgtak a harangok, és minden templomban felhangzott a Te Deum. Európa védőbástyája újra keresztény kézre került. A nagyobb városokban karneválokkal és tűzijátékokkal ünnepeltek. Rómában egy teljes napon át szólt minden templom és katedrális összes harangja.
Budát megvívták! Istennek legyen hála!
Der schwarze Ritter
