Kézdiszentlélek, Kiskászon és Kézdiszárazpatak érintésével huszonnégy kilométeres gyalogtúrát szervezett szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete a Katrosába a Don-kanyarban 1943 januárjában elesett magyar honvédek emlékére.
A vármegyések reggel indultak a Gábor Áron térről, és délben érkeztek a Katrosa csárda elé, ahol az idősebbek és más helységből érkezők csatlakoztak a túrázókhoz, és együtt vonultak fel a megemlékezés helyszínére, a Hargita megyében található Bellő-tetői kettős kereszthez.
A kezdeményezőkkel együtt emlékezett a Pro Vita Siculorum Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki és sepsiszéki állománya, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselete, illetve magánszemélyek.
Elsőként Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője méltatta a magyar honvédek hősi helytállását. „Azt mondják nekünk – hangoztatta –, hogy az autonómiáért kell harcolnunk, az a jövőnk, az a szabadságunk kulcsa. Nekünk, ha furcsán is hangzik, már megvan az autonómiánk, hiszen magyarul beszélünk, bárhol kérhetjük, hogy anyanyelvünkön beszéljenek velünk, ha céget alapítunk, nevét magyarul is kiírhatjuk.
Ha úgy vesszük, ez már autonómia, de sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel, és mégis autonómiát kiabálnak, holott ott a kezükben a kulcs, csak még nem tették be a zárba és nem fordították el.” A HVIM szóvivője úgy vélekedett, szabadságunk csakis Erdély függetlenségével lehetséges, azt viszont ki kell harcolni, petícióval, sétával és egyéb hasonló eszközökkel nem lehet elérni.
Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanulójának szavalata után Szima Csaba helytörténész a doni tragédiáról és annak előzményeiről beszélt, hangsúlyozva, hogy a II. Magyar Királyi Hadsereg nem futamodott meg gyáván – ahogy azt a hivatalos magyar történetírás állítja –, a hiányos fegyverzettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező magyar csapatok hősiesen helytálltak, a szovjetek veszteségei számokban majdnem ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké. A megemlékezés koszorúzással és himnuszaink eléneklésével ért véget, a Bellőről való levonulás után a szervezők sült szalonnával és forralt borral kínálták meg a résztvevőket.
Erdély.ma
