A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hollandia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hollandia. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 2., vasárnap

Európa - Tízezres tüntetések az Iszlám Állam ellen

Több tízezren vonultak az utcákra Európa számos nagyvárosában szombaton, hogy az Iszlám Állam (IÁ) iszlamista terrorszervezet ellen tüntessenek.

Csak Németországban mintegy 15 ezer ember tiltakozott szélsőségesek ellen. A német rendőrség tájékoztatása szerint a legnagyobb számban Hamburgban tüntettek, ahol legalább kétezren vettek részt a megmozduláson. Hasonló tiltakozó megmozdulások voltak Berlinben, Erfurtban, Frankfurtban, Hannoverben, Braunschweigben és Kölnben is.

Esti jelentések szerint a demonstrációk békésen zajlottak, noha korábban hasonló megmozdulások során többször is összetűzésekre került sor. A német hatóságok attól tartanak, hogy a szíriai-török határ közelében fekvő, többségében kurdok lakta Kobaninál zajló harcok súlyosbodása a Németországban élő kurd aktivisták és szélsőséges iszlamisták közti összecsapásokhoz vezethet.

A statisztikák szerint Németországban mintegy három millió török származású ember él, akiknek a fele rendelkezik német állampolgársággal. Az országban élő kurdok számáról a hatóságok nem rendelkeznek pontos adatokkal. Becslések szerint azonban Németországban 500 ezer és 800 ezer között van a kurdok száma, akiknek java része Törökországból érkezett. Mások Iránból menekültek az 1979-es iráni iszlám forradalom, illetve az 1982-es libanoni háború elől.

Szintén tízezrek vonultak az utcára Törökországban, ahol jelentős kurd kisebbség él. A két legnagyobb tüntetés Isztambulban és Diyarbakirban volt, ahol elsősorban a Kobaniból az IÁ elől elmenekült, illetve a továbbra is ott harcoló társaikkal vállaltak szolidaritást a kurdok. Kurd szervezetek korábban élesen bírálták a török kormányt, amiért az nem avatkozik be katonailag a hátárból mindössze egy kilométerre fekvő szíriai városban az IÁ ellen.

Az Iszlám Állam ellenzői Párizsban, Hágában, Bécsben, illetve svédországi és dániai városokban is utcára vonultak szombaton.

Kitekintő

2014. augusztus 29., péntek

Hollandia - Gondolatrendőrséggel az iszlamisták ellen?

"Korábban a Holland Királyi Erő több tagjáról is kiderült, hogy Szíriában folytat harcot"

Nem titok, hogy az Iszlám Állam soraiban meghatározó számú külföldi harcol, ezek közül kiemelkedő a holland állampolgárok aránya. Amszterdamnak különösen nagy fejfájást okoznak a sorra a Közel-Keletre utazó fiatalok. Vannak, akik már "gondolatrendőrséget" is bevetnének a bűnmegelőzés érdekében.

James Foley meggyilkolása következtében a holland kereszténydemokrata politikusok egészen meglepő ötlettel álltak elő: parlamenti képviselőik akár gondolatrendőrséget is alkalmaznának, hogy megállítsák a szélsőségesekhez csatlakozó, nem csak muszlim fiatalokat. Sybrand Buma, a CDA (Kereszténydemokrata Tömörülés) képviselője szerint minél előbb jogi lépésekre lenne szükség, azonban a kormány nem tesz eleget a probléma megfékezéséért. A gondolatrendőrség elképzelés alatt a CDA tagok elsősorban azokra a fiatalokra összpontosítanának, akik nagy valószínűséggel kapcsolódhatnak majd terrorista tevékenységhez. Az alapgondolat, hogy számítógépes programok segítségével lehetőség nyílna bizonyos átvilágítására, amelynek segítségével minden apró, „erőszakot dicsőítő” bejegyzés alapján adatbázisokat hozhatnának létre.

A tények egyértelműen Bumat igazolják, hiszen már több százra tehető a holland állampolgársággal rendelkező, Iszlám Állam soraiban harcoló fiatalok száma. Ugyancsak a kereszténydemokrata aggályok mellett szól, hogy Európában először holland fiatalok vonultak az utcára tüntetni az ISIS mellett, amit a Rutte-kormány tétlenül figyelt.

Hónapokkal később voltak próbálkozások a probléma orvoslására: mára él egy törvénytervezet, amely azokat a kettős állampolgárokat, akik részt vesznek a harci kiképzésben vagy a közvetlen összecsapásokban, megfosztaná holland állampolgárságuktól. A javaslat, bár a társadalom nagy százalékának támogatását élvezi, nem számol azzal, hogy a radikalizmusra való fogékonyság nem csak a kettős állampolgársággal rendelkezőket érinti. Emlékezetes, hogy korábban a Holland Királyi Erő több tagjáról is kiderült, hogy Szíriában folytat harcot, valamint különböző közösségi hálózatok segítségével tartja a kapcsolatot az otthoni potenciális követőkkel.

A CDA épp a közösségi oldalak hatása miatt tartaná fontosnak a gondolatrendőrség bevetését, ugyanakkor Ivo Opstelten igazságügyi miniszter szerint ez egészen kivitelezhetetlen. A politikus a szólás- és gondolatszabadság jegyében utasítaná el a kezdeményezést, véleménye szerint nem lehet jogilag fellépni minden makacs tinédzser ellen, aki egy-egy meggondolatlan posztot létrehoz. Ennek ellenére Opstelten felhívta a figyelmet arra, hogy amint erőszakra való buzdításról van szó, teljesen más a helyzet, a holland állam cselekedni fog.

A közel-keleti konfliktusok hatása a holland társadalomra tehát meghatározó, és csak erősíti azt a tendenciát, hogy a fiatalkori bűnözés mértéke a kétezres évek eleje óta növekszik. A legújabb kutatások alapján a Hollandiában elő muszlimok 72 százaléka egyetért azzal, ha valaki közvetlen szerepet vállal a közel-keleti harcokban, míg a teljes holland társadalom mindössze 7 százaléka tartja ezt elfogadhatónak. Az ebből fakadó társadalmi feszültségnek pedig már kézzel fogható nyoma van: a legnagyobb Benelux tagállamban egyre gyakoribbak a vallási alapú atrocitások.

Kitekintő