Szent I. István király

(augusztus 20.)

Írta: Plínio Corrêa de Oliveira

Rövid életrajz

Szent István Géza magyar nagyfejedelem fia volt. Amikor Géza az erdélyi gyula keresztény leányát, Saroltot feleségül vette, ő és főembereinek jelentős része formálisan megkeresztelkedett. Senki, a későbbi fiát kivéve, nem vette ezt igazán komolyan. Fiát, Vajkot valószínűleg tíz éves kora körül keresztelte meg Szent Adalbert missziós püspök, ekkor kapta az István nevet. 

Vajk megkeresztelése
(Benczúr Gyula)

Húszévesen feleségül vette Boldog Gizellát, a későbbi Szent II. Henrik római császár húgát. A bajor törzsherceg segítette őt a katolikus keresztény hit terjesztésében. 997-ben követte apját a nagyfejedelmi székben. Árpád után az ötödik, s egyben utolsó nagyfejedelme volt a magyarok Kárpát-medencébe települt harcos nemzetének.

Az apostol kegyessége és buzgósága Szent Istvánban egy hős harcos bátorságával egyesült. A fiának, Szent Imrének írt Intelmeiben megjegyezte, hogy életének nagy részét harcban töltötte, hogy egyesítse a katolikus hitben országát és megvédje a külső támadókkal szemben.

Trónra lépése után nem sokkal a nemesek azon része, kik ellenálltak Szent István új vallásának és a régi pogány babonákban akarták tartani a népet, fellázadtak ellene. Az Istvánhoz hű nemesembereket megölték, birtokaikat felégették, míg végül Veszprém királyi várát körbevették. Szent István rendezte sorait és német szövetségese segedelmével Szent Márton és Szent György zászlaja alatt megtámadta a lázadók seregét. Bár serege kisebb volt, legyőzte a lázadókat, és a pártütők vezérét, Koppányt felnégyeltette: testének részeit Győr, Veszprém, Esztergom és az erdélyi Gyulafehérvár várkapuira kitűzette, keresztet formálván a magyarok országán. Istennek hálát adván a csatatérhez közel lévő hegyen monostort építtetett Szent Márton tiszteletére.

Az erdélyi Gyula elfogatása
(Képes krónika)

Az Egyházat sok adománnyal támogatta, de mindezek előtt magát az egyházszervezetet hozta létre. Megalapította Esztergom prímási és érseki székét, valamint öt alárendelt püspökséget, majd később Kalocsa érseki székét három alárendelt püspökséggel. Elküldte Asztrik szentmártonhegyi apátot követségbe a pápához, hogy alapításait hagyja jóvá és királyi címet adományozzon neki. II. Szilveszter mindkét kérését helyben hagyta, és királyi diadémot, koronát küldött Szent Istvánnak, amit később Szent Koronának, vagy Szent-Istváni Koronának hívtak.

Szent Asztrik sikeres követségét követően Domokos esztergomi prímás érsek egyházi szertartás keretében felkente és megkoronázta Szent Istvánt 1000 nagykarácsonyán (vagy 1001 kiskarácsonyán) Esztergomban. Szent István később külön királyi székvárosként megalapította Fehérvárt (Alba Regia).

1003-ban nagybátyja, az erdélyi gyula tört rá, hogy elmozdítván őt átvegye a királyságot. Szent István legyőzte Prokujt, és a Szent Korona részévé tette nagybátyja területeit. Később a temesközi Ajtony kísérelt meg lázadást, aki a bizánci császár (vagy a bolgár cár) oltalma alá akarta vonni az általa uralt területeket, de őt is sikeresen legyőzte Szent István.

"Az országot a te oltalmadra bízom" 

Ezután a Havasalföld felől betörő besenyőket verte vissza, és seregük vezérét saját kezűleg, párviadalban ölte meg. Ennek hatására néhány besenyő hatalmasság kéréssel fordult a királyhoz, hogy Magyarország határát háznépeikkel átlépve békésen letelepedhessenek hazánkban, alárendelve magukat a királynak. Szent István engedélyezte ezt. Azonban az átvonulás során magyar banditák megtámadták, kifosztották őket és többségüket lemészárolták. Szent István elrendelte a bűnbanda fölszámolását: párosával fölakasztották a besenyők felé vezető főút mentén őket, mutatván, hogy aki békével jön Magyarország területére, békében élhet, s aki ezt megsérti, halál fia.

Szent István mindig odaadóan tisztelte a Boldogságos Szűz Máriát. Isteni sugallatra személyét és országát az ő védelme alá helyezte. Azóta a magyar nép, ha segítségül hívja Isten Anyját, – uralkodóhoz méltóan – „Nagyasszonynak” szólítja őt. E megszólításra a magyarok meghajtják fejüket s térdüket.

István sokszor óhajtotta, hogy augusztus 15-én, Mária mennybevitelének napján adja át lelkét Istennek. Kérése meghallgatásra talált. Mielőtt kilehelte lelkét égre emelte tekintetét és így szólt: „Ég Királynője, e világ jeles Újjászervezője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel s papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet a te kezedbe ajánlom.” Miután megkapta a szent útravalót, Isten magához vette lelkét 1038. augusztus 15-én.

Plínio professzor gondolatai

Szent István valóban szent volt, kinek megtérése a magyar nemzettel ajándékozta meg a katolikus Anyaszentegyházat. Ő, ha tetszik, egy magyar Chlodvig volt, miközben lényegesen különbözött tőle: Chlodvig megtért ugyan, de messze volt az életszentségtől, miközben Szent István igazán a szentség erőterében élt. Chlodvig közvetlen leszármazottai közül senki sem volt híres életszentségéről, míg Szent István fia, Imre maga is szentéletű volt. Sokan nem is tudják közülünk, hogy kontinensünket közvetve róla nevezték el. Az ibér és itáliai nyelvek „Amerigo” személyneve Szent Imre hercegre utal. Amerigo Vespucci a keresztségben Szent Imréről neveztetett el, mivel általánosan ismert és tisztelt volt az ő korában.

Ez a kisebb válogatás Szent István élettörténetéből megmutatja számunkra az Egyház e csodálatos fiának példamutató életét, amit nem lehet elégszer emlékezetünkbe idézni. Az emberek sokszor zsörtölődnek ez ellen, illetve a Katolikus Egyház döntése ellen, ti. hogy szentté avatta. Teszik ezt azért, mert képtelenek látni az általa megbecsült erények teljességét. Az Egyház egészlegesen birtokolt erényei többek, mint ami egy-egy szentjében képes fölragyogni. Ilyen értelemben az Egyház természete analógiát mutat magával a teremtéssel. A Szentírás elbeszéli, hogy Isten látá, hogy minden egyes dolog, mit teremtett, jó, s egész összhangja tökéletes.

Szent István
(Stróbl Alajos)

Szent István élettörténetén végigtekintve néhány jelenkori katolikus feminin érzelmektől vezetve mondhatná, hogy egy kegyetlen ember volt, aki mindig kardot rántott ellenivel szemben és megsemmisítette őket, nagybátyja földjeit elkobozta, a besenyő sereg vezetőjét saját kezűleg megölte, az országába látogató vendégeket törvényszegő módon kifosztó magyarokat fellógatta. Az ilyen kritikusok Szent István erényeként csak a megbocsátást, a másik orca odatartását tartanák számon, valójában a katolikus hit fizikai védelmétől való tartózkodást.

A katolikus Anyaszentegyházban minden erény gyakoroltatik: az ellenség felé a megbocsátást, de a megtorlást is felmutatja. Irgalmas, de igazságosságot is gyakorol a bűnös felé. Az ellentétes – nem ellentmondó! – erények összhangjában ismerhetjük fel az Egyház igazi arcát. Ez nemesebb és magasabb rendű, mint az egyes erények önmagukban. Ne feledjük, azzal, hogy az Egyház kanonizálta Szent Istvánt, élettevékenységét követendő példának állította minden katolikus elé!

Ezen ismeret fényében engedjék meg, hogy védelmembe vegyem Szent Istvánnak az ellene fellázadó nemesekkel szemben tanúsított magatartását. Először is azok a félbarbár pogányok, kikkel összetűzése támadt, az erőn kívül képtelenek voltak más nyelvet megérteni. Nem idéztük fel az előbb ugyan, de először misszionáriusokat hozatott Magyarországra, hogy minden lehetséges eszközzel meggyőzze az embereket a katolikus hit igazságáról. Sokan megátalkodottan ellenálltak a hithirdetésnek és vértanúvá lett sok misszionárius. Így azon nemesek, kik föllázadtak Szent István ellen, a magyar nép örök üdvösségének ellenségei voltak.

Másodszor a fegyvert ragadó lázadó nemesek le akarták taszítani Szent Istvánt az apjától örökölt, már elfoglalt nagyfejedelmi trónjáról. Így e nemesek a trón jogos örököse és így a szuverén hatalom ellen keltek föl, megsértvén a magyar nép jogrendjét.

A Magyar Királyság
Szent István korában

Harmadszor a lázadó nemesek belháborút és káoszt idéztek elő, megakadályozva ezzel azt, hogy a magyar nép elinduljon a valódi fejlődés útján. Hogy egy nép fejlődjön, szükséges, hogy felépítse saját civilizációját, amihez belső stabilitás és béke szükséges. A természetfeletti katolikus hit a természetes rend kiteljesítője és a valódi haladás mozgatórugója.

Láthatjuk, hogy e lázadó nemesek Magyarországot a hit fényének kioltásával a pogányság sötétségében akarták tartani, a jogszerű trónfoglalót le akarták teni, és meg akarták akadályozni a nemzet igazi fejlődését. Magyarország sorsa dőlt el ebben a küzdelemben. Nem kérdéses, hogy Szent István abszolút jogosan lépett fel lázadó nemesekkel szemben és tiporta el őket. Teljesen igazságos és jogszerű volt e tette.

Ha a besenyők hadjáratakor tanúsított magatartását nézzük, figyelembe kell vennünk, hogy ők is pogányok voltak. Magyarországot a meghódítás szándékával támadták meg. Abban az időben a hadsereg szíve-lelke a király volt. Nem csupán egy jelképes alak volt, hanem ténylegesen hadba vezette seregét. Gyakran ő volt seregének legjobb harcosa, vagy egy a legvitézebb katonák közül. Így igen gyakori volt a középkorban, hogy két király párviadalt vívott.

Aki olvasta Roland énekét, tudhatja, hogy a katolikus és muszlim oldal vitézei a velük azonos rangban lévőkkel küzdöttek. Minden katolikus a vele azonos rangban lévővel vívott párban. Nem állítom, hogy ez mindig így volt. Csupán azt vélelmezem, hogy ez volt a korabeliek számára is eszményi küzdelem. A becsület és nemesség ama kor viselkedésében döntő szerepet játszott, s így semmi sem volt evidensebb annál, minthogy egy katolikus király az ellen pogány uralkodójával személyesen párbajozik.
A félpogány nagybátyja hódítási szándékkal tört be uralmi területére. Szent István ellentámadott, foglyul ejtette nagybátyját, és koronája alá rendelte annak országát. Ezt hívják jogszerű hódításnak. Ha egy nemzet célja a másik megsemmisítése, az utóbbinak joga van az önvédelemre. Annak érdekében, hogy a folyamatos fenyegetettséget megszüntesse, amennyiben más lehetőség nincs erre, a győztes nemzetnek jogában áll a meghódított terület bekebelezése. Különösen igaz volt ez akkor, mikor harcos népek épphogy kiemelkedtek a pogány barbarizmusból.

Miért lépett fel oly erélyesen azokkal szemben, akik megtámadták a királyi védlevéllel rendelkező jövevényeket? Azért mert a banditák a nemzetközi szokásjog legelemibb törvényét, a vendéglátás törvényét sértették meg. Szent István szavát adta a hűséget esküdött besenyőknek, hogy békével jöhetnek Magyarországra. Hittek neki, leeresztették fegyvereiket, hozták családjukat, értékeiket és minden egyéb javukat, hogy új életet kezdjenek. Valószínűleg katolikus hitre tértek volna új hazájukban, ahogy a későbbi példák mutatják. A banditák megsértették a király adott szavát, miután kifosztották és leölték a békés jövevényeket. Ezt a gyalázatot csak halállal lehetett büntetni.

A katolikus hit eme energikus és erős szolgálata is hozzájárult ahhoz, hogy a Katolikus Egyház a szentek sorába iktatta Szent Istvánt. E mellett ismert volt irgalmassága a szegények és gyengék felé. Ismeretes volt az árvák és özvegyek védelmében tett erőfeszítései. Nagylelkű volt a klérushoz is. Mindezek előtt pedig különös jámborsággal viseltetett a mi Úrnőnk, a Boldogságos Szűz Mária iránt. Életét és országát a Nagyasszony –ahogy gyakran nevezte – oltalmába ajánlotta.
Világos, hogy Szent István élete minden szempontból nagyon dicséretes és felettébb tisztelendő.

A Szent Jobb

Elmélkedésemet azzal zárom, hogy mindenekelőtt a valódi katolikus lelkiségnek az ellentétes erények harmóniájáról szóló tanítására emlékeztessek. A szelídség és kedvesség szentje, Szalézi Szent Ferenc minden tőle telhető erőfeszítést megtett, hogy a savoyai herceg keresztes hadjáratban bevegye a kálvinisták által bitorolt Genfet, az ő székvárosát. Sajnálatos módon seregei vereséget szenvedtek. Ma is megtekinthető a városfal, amit a „kedvesség egyházdoktorának” buzdítására indult vértanúk vére festett vörösre. Ismét egy példa az ellentétes erények harmóniájára.

A szent liturgiában a mi Urunk, Jézus Krisztus „Isten bárányának” neveztetik, mivel a türelem utolérhetetlen példáját adta kínszenvedésekor. Azonban a Szentírás „Júda oroszlánja” címmel is kitünteti, ki a világ végén dicsőségben és felségesen eljön, hogy az Antikrisztust és zsoldosait megsemmisítse, és ítéljen élők s holtak felett.

Könyörögjünk, hogy megkapjuk a malasztot ahhoz, hogy felfogjuk és kövessük azon ellentétes és egymás kiegészítő erényeket, melyek Szent István életében felragyogva a katolikus Anyaszentegyház dicsőségét szolgálták! Úgy legyen!

Fordította: Szász Péter Domonkos

Forrás: Tradition in Action  

Vissza a politikafilozófia, eszmeiség oldalára