Zenta - Monográfia a szenttamási térségében elkövetett magyarirtásról

A zentai Magyar Művelődési Intézet által a közelmúltban jelent meg Pintér József: Szennyes diadal című monográfiája, amely 560 oldalon keresztül világítja meg a szenttamási magyarság 1944/45-ös tragédiáját. A könyvet tegnap este mutatták be a temerini Lukijan Mušicki Művelődési és Tájékoztatási Központ képtárában.

A szerzőt Molnár Tibor, a zentai Történelmi Levéltár főlevéltárosa, a könyv előszavának szerzője, valamint Csorba Béla, író, néprajzkutató, egyetemi főlektor méltatta.

Mint elhangzott, anyaga összegyűjtésén és kéziratán Pintér József közel két évtizedet dolgozott. A könyv a szerző kitartó, aprólékos, minden mozzanatra kiterjedő kutatómunkájának a gyümölcse. Levéltári adatok mellett felbukkantak benne a felbecsülhetetlen visszaemlékezések, tanúvallomások is. Széles, aprólékos képet ad a szenttamási történésekről.

A szerző elmondása szerint specifikus a hely, ahol kutatott, ugyanis a sajkásvidéki magyarság után Szenttamáson követelt legtöbb áldozatot a partizán rémuralom.

– A nép még ma is érzi, hordozza magával ezt a feszültséget, ami akkor nyomot hagyott benne, mert szinte nincs család, akinek rokona, családtagja, barátja ne veszett volna oda. A magyarság számarányához viszonyítva Szenttamáson volt a legnagyobb a népirtás. Az, hogy nem jutott a sajkásvidékiek sorsára, csak annak köszönhető, hogy ott több magyar élt, mint az egész Sajkásvidéken. Annyi embert egyik napról a másikra nem lehetett föld alá tenni. 1960-ban kerültem oda. Rengeteg mindent hallottam, amit suttogva beszéltek az ottani magyarok. Néhány helytörténeti munkát is elolvastam, abból egy-kettő volt magyar, a többi szerb. Az irritált a legjobban, hogy ez az időszak minden helytörténeti munkában kimaradt. Ezért kezdtem el kutatni, de a félelmek miatt jó tizenöt évig tartott, majd ezt követően a kiadás nehézségei még öt évet követeltek. Örömmel tölt el, hogy egy húsz éves munka napvilágot látott, ami persze nem tökéletes, mert sem a történelmi, levéltári és más publikációkban, de még a népi emlékezetben sem lehet ötven év után pontos adatokat feltárni az áldozatok identitása kapcsán. A helyzet hozza azt, hogy lehet, hogy a könyvben vannak olyanok, akik nem épp ott lettek kivégezve. Nem csak az az áldozat, akit kivégeztek, áldozatok az özvegyek, árvák, akik megmaradtak utánuk, szinte vagyon nélkül – hangzott el.

Pintér József könyve megírását követően sem áll le a munkával. Már megkezdte a péterrévei adatok kutatását, ugyanis ott született és ott élte át ezt a borzalmas időszakot.

Abafalva - Kitelepítettekre emlékeztek a Felvidéken

A Felvidéken kevés magyar család van, amelyet ne érintettek volna a 2. világháború utáni retorziók, legyen az a szovjet kényszermunkára való elhurcolás, a csehországi deportálás, a Magyarországra történt kitelepítés, avagy a megalázó reszlovakizáció. Mindez 70 éve kezdődött. Gömörben, Abafalván a málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek a helyi római katolikus templomban. 

1945 januárjában Abafalváról 68 fiatalt hurcoltak el Szovjetunióba, az ún. málenkij robotra, ami magyarul „kicsi munkát“ jelent. Hogy mennyire volt kicsi az a munka, azt csak azok tudják igazán, akik megélték mindezt. Abafalván mindössze egy kortanúja maradt a megélt eseményeknek. A ma 88 éves Majdák Ferencnét, Irma nénit fiatal lányként hurcolták el a Donyeck-medencébe. Irma néni azt mondja, a megélt eseményekre minden nap gondol, főleg, amióta idősebb. Látja maga előtt a lágert, a barakokat. A történteket nem tudja elfelejteni. 

Az ünnepségen az ökumenikus istentiszteletet követően egy emléktáblát lepleztek le. A templom falán elhelyezett táblára 86 név került. Az emléktáblát Kovács Ferenc és István készítette, akiknek édesanyjukat Kovács Teréziát szintén Abafalváról hurcolták el. Ő már nem élhette meg az évfordulót. 

"Gyermekkoromban ez tabu volt a családban, édesanyám semmiről nem mert beszélni, gondolom azért, mert megfenyegették őket. Később, amikor már nagyobbacskák lettünk, elmondta, hogy mit éltek át Donbasszban, hogy egy 60-80 cm-es bányalyukban, térden csúszva dolgoztak, a fejükre csepegett a víz, és élelmet szinte nem is kaptak" - idézte meg a családi emlékezetet az ünnepségre Nyékládházáról érkezett Kovács Ferenc.

A templom külső homlokzatán már van egy emléktábla, amelyet 10 évvel ezelőtt avattak fel, szintén a kényszermunkára elhurcoltak, valamint az 1947-ben kitelepítettek áldozatainak emlékére. Gömörből is számtalan család került rabszolgamunkára, az ún. kassai kormányprogramnak köszönhetően, melyet 70 éve hirdettek ki. Klement Gottwald kommunista pártprogramja – mármint a „Kassai Kormányprogram” – átvette a nemzetállam tételét. Majd Eduard Beneš későbbi köztársasági elnök rendeletei pecsételték meg a felvidéki magyarok sorsát. A program VIII. fejezete megvonta a németektől és a magyaroktól állampolgárságukat, a XI. fejezet kimondta a magyar földbirtokok elkobzását, a XV. fejezet pedig a nemzetiségi iskolák bezárását. Valamennyi Csehszlovákiában élő magyar elvesztette állampolgárságát, kivéve azokat, akik részt vettek az ellenállási mozgalomban, vagy üldözték őket a köztársasághoz való hűségük miatt. Mindemellett a dokumetum kifejtette a tiszta szláv állam megteremtését: „…legfőbb nemzeti programunk a homogén szláv nemzeti állam megteremtése. A mi államunk a csehek és a szlovákok közös állama lesz és senki másé…” fogalmaz a dokumentum.

B. Kovács István történész, gömörológus szerint Rimaszombat és környéke, Tornalja, súlyosan érintettek voltak a kitelepítésben. A cél pedig nyilvánvaló volt. "Megtörni, megbontani azt a homogén magyar egységet, amely itt volt. Dél-Gömör egy színmagyar tömb volt, és ezt mindenképpen meg akarták bontani. Ennek egyik módja volt a kitelepítés, a betelepítés, a reszlovakizáció, a vagyontól való megfosztás és még megannyi más intézkedés. Nagyon súlyosan érintette a vidéket. Gondoljunk bele: hogyan lehetett a két központot Tornalját és Rimaszombatot gyengíteni? Úgy, hogy az ott élő magyar értelmiséget és a tehetősebb családokat kitelepítették, vagyonukat elkobozták, azokat megbízható szlovákoknak adták, illetve, a hátországot, a környezetet meggyengítették." 

Ma már alig van túlélője az embertelen körülmények között, sokszor évekig tartó rabszolgamunkának. A felvidéki magyaroknak a köztársasági elnök 81. számú dekrétumai és az illetékes cseh és szlovák hivatalok által kidolgozott telepítési tervei alapján 1945. október 25. és december 4. között végrehajtott első deportálás 9 274 magyar nemzetiségű személyt, az 1946. november 19-étől 1947. február 22-éig tartó második deportálás pedig 6 510 magyar családot, azaz 41 666 személyt érintett. 

Hírek.sk

Szentföld - Az izraeli kormány megszavazta a zsidó nemzetállamot deklaráló törvényjavaslat elveit

"Izrael a zsidók nemzetállama, ahol a nemzeti önmeghatározás joga csakis a zsidó népet illeti meg"

 

Az izraeli kormány vasárnapi ülésén megszavazta az Izraelt zsidó nemzetállamként meghatározó ellentmondásos új törvényjavaslat elveit.

A ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja szerint viharos ülésen, heves viták után hagyta jóvá a miniszterek többsége 14:6 arányban az utóbbi hetekben sokat vitatott, tizennégy "elvből" álló javaslatot, amelyek alkotmányos alaptörvényként hivatalosan a zsidó nép hazájaként definiálják Izrael államot.

A javaslat mellé álltak a kormány jobboldali pártjai, a Likud, a Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) és a Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt, míg ellene voksoltak a centristák, a Jes Atíd (Van Jövő) miniszterei és a Tnua (Mozgalom) pártot vezető Cipi Livni igazságügy-miniszter. Limor Livnat, a Likud kulturális minisztere nem vett részt a szavazáson.

A megbeszélésen két javaslatról döntöttek, az egyiket Zeév Elkin likudos politikus, a másikat - mérsékeltebbet - pedig Benjámin Netanjahu miniszterelnök nyújtotta be. Mindkettő szerint Izrael a zsidók nemzetállama, ahol a nemzeti önmeghatározás joga csakis a zsidó népet illeti meg.

Az új alaptörvény vasárnap elfogadott elveiből szerdáig állítják össze a törvényjavaslat szövegét, amelynek kinyilvánított célja Izrael zsidó jellegének erősítése, bírálói szerint demokratikus jellegének rovására. Az arab nyelv a javaslatok értelmében nem számít az ország hivatalos nyelvének, noha Izrael mintegy ötödének ez az anyanyelve.

Megszavazták, hogy a javaslat "a zsidó nép nemzetállamaként határozza meg Izrael állam identitását, ragaszkodva a zsidó és demokratikus értékekhez a Függetlenségi Nyilatkozat elveinek szellemében". A törvény már ezen a héten a kneszet elé kerül, de a szakértők szerint a plenáris vitákon várhatóan mérsékeltebb irányban módosítják szövegét, miután az arab pártok rasszistának bélyegezték, és Jehuda Veinstein államügyész is kifejezte tiltakozását.

Veinstein szerint a javaslat "jelentősen eltér a kneszet alaptörvényeiben és a Függetlenségi Nyilatkozatban meghatározott alkotmányos jogokat lefektető elvektől, ront az állam demokratikus jellegén". A minisztertanácson Jaír Lapid, a Jes Atid elnöke kijelentette, hogy "a törvény szövegét elutasítaná Dávid Ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke, valamint Zeév Zsabotinszki", a harmincas évek jobboldali cionista gondolkodója, a Likud párt ideológiai atyja is.

Kiszivárgott, hogy a vitán többen durva hangnemben kiabáltak, valamint az asztalt csapkodták, s volt, aki azzal vádolta a javaslatot beterjesztő Benjámin Netanjahut, hogy tönkreteszi a demokráciát, és vallási államot hoz létre. A törvényt ellenző egyik miniszter szerint egy hasonló alaptörvényt csakis konszenzussal, viták után lehet létrehozni, s nem olyan sietősen, ahogy ez jelenleg történt.

Jaír Lapid kifejtette, hogy ha elfogadják, a javaslat másodrangú állampolgárrá tesz háromszázezer orosz bevándorlót, utalva azokra a volt szovjet tagköztársaságokból érkezettekre, akik a vallási jog szerint nem számítanak zsidónak, mert édesanyjuk nem zsidó. A Jes Atíd vezetője rossznak nevezte a javaslatokat, és kijelentette, hogy szerinte a kormányfő a Likud párt közelgő előválasztása miatt állt elő ezzel az üggyel.

Híradó/MTI

Románia - Ellehetetlenítenék a hatóságok a csángók magyar nyelvű oktatását

A moldvai csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának az ellehetetlenítésére irányuló hatósági törekvésekre hívta fel szerdai számában a figyelmet a Krónika. 

A napilap több forrásból is arról értesült, hogy Dragoș Benea, a Bákó megyei önkormányzat elnöke nemrég csángóföldi iskolákból összeválogatott gyerekek csoportját fogadta, és arra figyelmeztette őket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelvet is tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás. 

A PSD Bákó megyei szervezetét is vezető politikus október 23-án a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Római Katolikus Főgimnázium számos diákját, és arról beszélt nekik, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban. 

A Moldvában működő csángó civil szervezetek vezetői valamennyien értesültek az eseményről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, csak közvetett forrásból tudják, hogy mi hangzott el a múzeumlátogatás idején. 

A csángó közösség képviselői szerint a megyei tanácselnök fellépése azzal a kísérleti programmal állhat összefüggésben, amelyet a román és a norvég kormány képviselői nemrég indítottak Bákóban. A helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára. A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió euróval (egymilliárd forint), az UNICEF pedig kétmillió euróval (600 millió forint) támogatja a Bákó megyei programot. 

A Krónika szerint a Bákó megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaș Katolikus Egyesület társulása nyomán tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára. 

Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Martinas-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő önkormányzati ülésen kijelentette: nem válik hasznukra a csángó diákoknak a magyar nyelv oktatása. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta. 

A moldvai Bákó megyében jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanulja a magyar nyelvet és irodalmat iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében. A gyermekek a magyar állam részéről oktatási nevelési támogatásban részesülnek. Többen közülük a magyar állampolgárságot is igényelték.

Transindex

Márton Áron - A román titkosszolgálat "rekordere"

Soha senkiről nem termelt annyi papírt a román titkosszolgálat, mint Márton Áron püspökről. Volt miből merítenie két új kiadványnak.

236 kötetnyi, vagyis 77 ezer oldal titkosszolgálati anyagot hozott róla össze a Securitate. Soha senkiről annyit nem jelentettek a román titkosrendőrök, mint Márton Áronról (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.), „Erdély Mindszentyjéről”. Ki másról jelenjenek meg könyvek hát, ha nem róla, ahogy másutt mondják, „a legnagyobb székelyről”? A Szent István Társulat, a kolozsvári kistestvér Verbum kiadó, valamint a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal most egyszerre két kötetet is közread erről a kőkemény kiállású, de leszerelő diplomáciai érzékű, a diktatúrák által meghurcolt romániai katolikus egyházi vezetőről.

A két könyv (Az idők mérlegén – Tanulmányok Márton Áron püspökről; Márton Áron – Válogatott írások és beszédek) persze a besúgók munkájának csak egy kis részébe tudott belemarkolni, a történelemtudomány számára még úgy is szinte fehér folt a püspök teljes életműve, hogy a román tudományos hozzáállás az utóbbi években jelentősen javult, és Csíkszentdomonkoson Márton Áron Múzeum üzemel, folyamatosan alakuló tartalommal.

– Ott is azon fáradozunk, amin a tanulmánykötetben, hogy átadjuk a püspök tanítását, életpéldáját – fogalmaz Lázár Csilla, a múzeum kvázi „őrangyala”.

Erdély-szerte szobrok, oktatási, kulturális és tudományos intézetek őrzik a nevét, de Budapesten is van szobra és közterület is elnevezve róla, és több keresztény felekezet értelmiségijei róla nevezték el a Márton Áron Társaságot. Elkapkodták a különszámot, románra is fordították

A történészek, muzeológusok nyíltan és nem is méltatlanul kultuszról beszélnek Erdélyben Márton Áron esetében. Az 1990 óta megjelenő Keresztény Szó folyóirat 2013. februári száma – amit a püspöknek áldoztak – például a szokásos 1500 helyett 6000 példányban fogyott el, így kiadták románul is, különben is együtt raboskodott a kommunista börtönökben az ortodox lelkipásztorokkal. De mit is tett, amivel „kihúzta a gyufát”?

– Meg próbálta védeni az erdélyi katolikus közösségeket a különböző diktatórikus törekvésekkel szemben. Nem győzni akart, hanem tárgyalási pozíciót – fogalmaz Stefano Bottoni történész. – Nem adott például interjút a diktatúra alatt egyházi vezetőként sem, nehogy legitimálni látsszon a hatalmat. 1958-ból tudjuk róla azt a történetet, hogy találkozott az állami egyházügyi hivatal egyik vezetőjével, Tankó Árpáddal, akit tárgyalókészségével teljesen lehengerelt. Márton Áronnal nem tudtak mit kezdeni a hatóságok, sorra bebizonyította, hogyan megy szembe az állam saját szabályaival a vallásszabadság kérdésében.

Megpuhíthatatlan volt Márton Áron

Márton Áront Bottoni szerint nem lehetett megtörni, megvesztegetni, megpuhítani, ellentétben protestáns vagy ortodox vezetőkkel, akivel „tudott bánni a hatalom”. Híre odáig elért, hogy még Moszkva levéltárai is tartogatnak nehezen hozzáférhető adatokat a püspökről; a Szovjetunió fővárosában a „reménytelenül legreakciósabb egyházi vezetőként” aposztrofálták.

Márton Áront a hivatalos román történettudomány megrögzött magyar revizionistának látta a legutóbbi évekig, de ahogyan napvilágra kerül egy-egy forrás, módosulni kényszerül a románok korábbi álláspontja, és mivel látják, számos román egyházi vezetővel sorsközössége volt, múlni látszik a homály, és lassan elnyeri méltó helyét az 1938 utáni romániai politikatörténetben. A feladat persze még nincs elvégezve: a román állami egyházügyi iratok jelenleg még csak a hatvanas évekig kutathatóak. Így is tudhatjuk már – és erre a tanulmánykötet, valamint a prédikációkat és körleveleket is tartalmazó forrásgyűjtemény is rávilágít –, milyen fontos láncszem volt Márton Áron a Vatikán felé, két római útja jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Róma is tudja, mi zajlik Romániában a katolikus közösségekkel. Márton Áron meghallgatott tárgyalópartner volt mindenhol.

Az erdélyi magyar katolikusok megtartójának jelenleg is folyik a boldoggá avatási eljárása, ami 1996 óta a római szakaszban van.

Forrás: Magyar Nemzet

Kárpátalja - Miért gyújtották fel a vereckei emlékművet?

A súlyos magyarellenes ukrajnai incidens háttere

A vereckei emlékmű felgyújtásának elvileg semmi értelme: ugyanis kőből van. Egyesek 2009 óta mégis minden éven megteszik. Miért lett ez a kárpátaljai ukrán szélsőségesek egyik pofozóbábja? Kik gondolják Debrecent ősi ukrán helyőrségnek? A kijevi és krími feszültség miatt különösen fontos megérteni a kárpátaljai helyzetet.

2011 februárjában az ukrán nacionalista szellemiségű Proszvita Szövetség Kárpátalja megyei szervezete nyilatkozatban követelte a Vereckei-hágón álló magyar honfoglalási emlékmű lebontását. Szerintük a mementó „revansista monstrum”. Pavlo Fedaka, a nacionalista irányzatú Ukrán Párt kárpátaljai szervezetének elnöke szerint „az ukrán-magyar barátság helyreállítása érdekében a magyaroknak kell kezdeményezniük a Vereckei-hágón álló emlékművük lebontását” – de miért okoz ilyen elképesztő indulatokat ez a mementó a Kárpátokban?

Felrobbantva, szétcsákányozva, felgyújtva

A mostani, éjjel ismeretlenek által felgyújtott vereckei emlékmű elődjét 1896-ban, a millennium évében állították a festő szépségű tájon, a helyek között, Verebes falutól nem messze. A mű sorsa finoman szólva is tragikus: a második világháborúban felrobbantották, majd a harcok után, Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatlakozásakor az emlékmű talapzatát is megsemmisítették. 1996-ban, a honfoglalás millecentenáriumán ugyan elkezdték újraépíteni, de a munka félbemaradt. A jelenlegi, 2008-ban átadott emlékmű, Matl Péter alkotása, a Kelet és Nyugat közötti kaput jelképezi. Hét tömbje a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálja. A „kapu” nyílásában a vérszerződésre emlékeztető oltárkő található.

Szomorú, de a most nagy port felverő gyalázás sem kellene, hogy vezető hír legyen, hiszen a jelenség egyáltalán nem új: 2009 óta minden évben legalább egyszer felgyújtották az emlékművet. Az esetet a kijevi és krími események teszik fontossá. (Erről kicsit később.) Noha a kőből készült alkotáson a lángok nem sok kárt képesek tenni, az utóbbi években történt már súlyosabb, rossz indulatú „beavatkozás” is: az oltárkövet pajszerral csonkították, lelökdösték a talapzatról. 2008. június 20-án Ukrán nacionalista fiatalok csoportja ukrán címert és a Kárpátaljára 1939-ben bevonuló magyar csapatoknak ellenálló ukrán fegyvereseket dicsőítő márványtáblát szerelt fel a vereckei emlékműre.

Hosszas kálvária után aztán a sokáig csonkának ismert mementót felújították; 2012. október 10-én avatta újra Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Tavaly nyáron aztán a magyar állam támogatásával kiépítettek a helyszínen egy térfigyelő kamerarendszert is. Noha azóta a mostani az első komolyabb támadás Vereckén, aki járt ott, tudja, hogy igen messze van lakott településtől; éjszaka gyakorlatilag az és azt művel ott, aki és amit csak akar. (A mostani rongálókról készült felvételek sem valami használhatóak.)

Tudta, hogy Debrecen ukrán város?

A magyar köztudat rendelkezik némi információval a román-magyar és a szlovák-magyar ellentét gyökereiről, tipikus előítéleteiről, ám arra feltehetően kevesen tudnának válaszolni, hogy a 603 700 négyzetkilométeres Ukrajna szélén, a 12 800 négyzetkilométeres Kárpátalján pontosan mi is az időnként kiáradó gyűlölet oka.

Pedig az ukrán nacionalisták szemében a vereckei emlékmű maga a gyalázat: szerintük az pont ott áll, ahol 1939-ben a magyar megszállók ellen harcoló ukrán Szics-gárdistákat kivégezték. A kérdés kivizsgálására 2002-ben történészbizottság alakult az Ungvári Nemzeti Egyetemen: itt kimondták, hogy forrásvizsgálatok alapján ez a vád nem igazolható. (Noha a magyar megszálló-tevékenységnek tényleg voltak súlyos túlkapásai.)

Ha kell, az ukrán nacionalisták ennél messzebbre is mennek. Létezik köreikben olyan nézet, amely szerint az ősi földjük valaha egészen a magyar Alföldig húzódott. Sőt: Debrecen is ukrán helyőrség volt egykor, mégpedig Dobrocsini néven. Ezt nézetük szeriont csupán az agresszív magyar elnyomás tett sajátjává később.

Feszült helyzet

„A jelenlegi ukrajnai helyzetben a magyar közösség ellen elkövetett szimbolikus erőszakcselekedet különösen fenyegető” – áll a KMKSZ mostani esettel kapcsolatos közleményében. Az incidenst a Külügyminisztérium is elítélte.

Történelmi tapasztalat, hogy instabil helyzetben könnyen bűnbakká válhatnak a kisebbségek – elsősorban emiatt aggódik most a 150 ezres kárpátaljai magyar közösség. Ezért nem jó jel tehát egy szimbolikus emlékműrongálás sem. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke sötéten látja az ukrajnai helyzetet. Lapunknak adott interjújában azt mondta: „Az ukránok a kárpátaljai ruszinokból kinézik a szeparatizmust, a magyarokból pedig az irredentizmust. Beindult a Csehov-mechanizmus: itt egy puska a színen, el fog sülni. Nekünk kellene valamilyen bölcs politizálással megakadályozni, hogy a papírforma érvényesüljön.”

A KMKSZ mindenesetre felkérte a jelenlegi ukrán kormányzatot támogató transzatlanti közösséget, hogy tegyen hathatós lépéseket az ukrán kormány jogállami elkötelezettségének megerősítéséért. Szerintük az új ukrán kurzus most bizonyíthat: eltűri-e a hasonló eseteket, vagy hatékony nyomozást indít a szélsőjobboldali elkövetők ellen.

Forrás: HetiVálasz

Kárpátalja - Felgyújtották a vereckei emlékművet

Két ismeretlen elkövető hétfő este gyúlékony folyadékkal leöntötte, majd felgyújtotta a Vereckei-hágón emelt magyar honfoglalási emlékművet.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökhelyettese, a Kárpátalja megyei tanács elnökének első helyettese az MTI-nek kedden elmondta: a vereckei emlékmű felgyújtását a tavaly felszerelt térfigyelő kamerák felvételeinek visszanézésekor vették észre a KMKSZ ungvári központi irodájának munkatársai.

Közölte, a felvételeken látható, amint hétfő este, budapesti idő szerint 21 órakor két, maszkot viselő ember kannákkal felmászik az emlékmű tetejére, és folyadékot locsol a felületére. Az is megfigyelhető, amint az egyik elkövető már a földön lelocsolja az emlékmű középpontjában álló oltárkövet, és meggyújtja a folyadékot.

Brenzovics közölte: a Vereckei-hágó közelében található Verebes község polgármestere – a KMKSZ kérésére – helyszíni szemlét tartott az emlékműnél kedd délben, és elmondta, hogy megrongálódott az oltárkő, és korom borítja az emlékmű felületét.

Forrás: Magyar Nemzet/MTI

Dél-erdélyi magyarság sorsa 1940 és 1944 között

2. rész

Az 1940 és 1944 közötti időszak igen mély, talán máig ható nyomokat hagyott a dél-erdélyi magyarok mentalitásában – mondta el az MNO-nak adott interjújának második részében L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezető-helyettese.

Mint az interjú első részéből kiderült, a dél-erdélyi magyarság nagyon nehéz helyzetbe került az 1940-es második bécsi döntést követően. L. Balogh Béni történész fölvázolta a kölcsönösségi kisebbségpolitika főbb elveit is.

– 1940 és 1944 között mekkora érdekérvényesítő képességgel rendelkeztek a dél-erdélyi magyar politikusok? 

– Igen kevéssel, hiszen a dél-erdélyi magyarság politikai mozgástere minimálisra csökkent. Nem volt képviselete a politikai hatalomban, de még a helyi közigazgatásban sem, így ki volt rekesztve az őt legközvetlenebbül érintő ügyek intézéséből is. Legfőbb érdek-képviseleti szervének, az 1940 őszén újjáalakult Romániai Magyar Népközösségnek – Gyárfás Elemér, Kis-Küküllő vármegye egykori főispánja, a Katolikus Státus világi elnökének vezetése alatt – igen mostoha körülmények között kellett kifejtenie tevékenységét. A szigorú utazási korlátozások, a levél- és sajtócenzúra, a gyülekezési tilalom, valamint a román hivatalos szervek gyakran ellenséges magatartása szinte megbénította a szervezet tevékenységét. Leginkább a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, a helyi tagozatok pedig egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak. Különösen a Népközösség keretein belül működő, Szász Pál által vezetett Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület végzett eredményes szervezőmunkát a falusi lakosság körében. A dél-erdélyi magyarság nem hivatalos erkölcsi-szellemi vezetőjének Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök számított, aki a bécsi döntés után sem hagyta el dél-erdélyi székhelyét, és Gyulafehérvárról irányította egyházmegyéjének Magyarországra került részét is. Szavának súlya volt Budapesten és Bukarestben is. A dél-erdélyi magyar lakosság védelmében a püspök – Gyárfás Elemérrel ellentétben – nemcsak megengedhető eszköznek, hanem célszerűnek is tartotta az észak-erdélyi románság vezetőivel szembeni retorziós, megtorló politikát. Noha alapvetően maga sem bízott e politika sikerében, ebben látta az egyedüli halvány reményt a dél-erdélyi magyarság katasztrofális helyzetének javítására. Habitusának megfelelően azonban úgy vélte, hogy a magyar ellenintézkedések végrehajtását lehetőleg humánus módon, önmérséklettel és kíméletesen kell végrehajtani. 

– Hogyan változott meg Dél-Erdély etnikai térképe 1944-re? 

– A már említett tömeges menekülthullám következtében a városi magyarság számának átlagos apadása már a bécsi döntést követő első hónapokban 10-15 százalék körül mozgott, de sok helyen ezt jóval túlhaladta. Nagyszeben mintegy hat-hétezernyi magyar lakossága például a felére csökkent, Tordán pedig – az észak-erdélyi román menekültek tömeges letelepedése miatt is – az 1930. évi közel 50 százalékról 1941-re 21 százalékra esett vissza a magyarok aránya. Brassót, ahol 1930-ban 25 ezer magyar élt, 1940 és 1942 között mintegy 15 ezren hagyták el, igaz őket jórészt pótolták a környező falvakból beköltöző magyarok. Becslések szerint 1943-ig a Zsil-völgyi magyarság 70-80 százaléka távozott. A városi menekültek többnyire munkások, napszámosok, cselédek voltak, de az értelmiségi, tisztviselői, valamint az iparos- és kereskedőréteget is megtizedelte az átköltözés. A falvak lakóit viszonylag kevésbé érintette a menekülés, közülük leginkább a katonaköteles ifjak távoztak. Az elvándorlás arányaira jellemző, hogy míg az 1930. évi román népszámlálás nemzetiségi adatai szerint Dél-Erdélyben 440 ezer magyar élt (anyanyelv alapján 473 ezer), és az összlakosság 14 százalékát képezte, addig 1941 áprilisára – ekkor volt a következő népszámlálás – a magyar „etnikai eredetűek” száma 363 ezerre csökkent, azaz a 3,3 millió dél-erdélyi népesség kevesebb mint 11 százalékára. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy négy év leforgása alatt a csökkenés mintegy 40 százalékos volt. Dél-Erdély etnikai viszonyai mind a mai napig tükrözik ennek hatását. A magyar elvándorlás és az észak-erdélyi román menekültek érkezése együttesen azt eredményezte, hogy a románok a dél-erdélyi városokban, ahol 1930-ban még csak az összlakosság 40 százalékát tették ki, 1941-ben 55 százalékkal már abszolút többséget alkottak, s az arány 1948-ban 62 százalékra emelkedett. Dél-Erdély 73 városából ma 72 román, Nagylak pedig szlovák többségű. Ugyanakkor ki kell emelnünk: míg Dél-Erdélyben a bécsi döntés a magyarság nagyarányú térvesztését okozta, addig Észak-Erdélyben éppen ellenkezőleg, feltartóztatta a magyarság 1920 óta tartó visszaszorulását. A négyéves magyar uralomnak is köszönhető, hogy 1948-ban Nagybánya és Felsőbánya, 1956-ban Kolozsvár és Zilah, 1966-ban pedig Nagyvárad, Szatmárnémeti és Bánffyhunyad még meg tudta őrizni magyar többségét. 1966-ban Észak-Erdély 30 városából 16-ban még mindig a magyar elem dominált.

– Volt-e lehetőség arra 1940 és 1944 között, hogy a második bécsi döntéshez képest újabb határváltozások legyenek? 

– Ion Antonescu mindvégig arra törekedett, hogy a Hitlerhez való végletekig lojális külpolitikájával rávegye a diktátort a bécsi döntés megmásítására, Észak-Erdély újbóli Romániához csatolására. Románia ezért vett részt már kezdettől fogva igen jelentős haderővel Németország oldalán a második világháborúban, ezért hozott 1944 tavaszáig jóval nagyobb áldozatokat a keleti fronton, mint Magyarország. Paradox módon Hitler akkor és úgy „jutalmazta meg” Antonescu hűségét, hogy a román államvezető előtt 1944. március 23-án tett négyszemközti bejelentéséből, amely szerint már nem ismeri el a második bécsi döntést, semmilyen tényleges következmény nem származhatott. A nyilatkozatot egyrészt ugyanis nem hozták nyilvánosságra, másrészt a szovjet csapatok akkor már Románia határánál harcoltak, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Erdély kérdésében a végső szót Moszkvában, nem pedig Berlinben fogják kimondani. A német vezetés – Hitler 1944. márciusi kijelentése ellenére – a kérdésről szóló végső döntést a háború végére kívánta halasztani. Vannak arra utaló jelek, hogy Hitler valóban Romániát részesítette volna előnyben Magyarországgal szemben, de annak lehetőségét sem zárhatjuk ki, hogy a világháború győztes befejezése esetén a Führer német protektorátus alá vonja Erdélyt, vagy az úgynvezett Donauland létrehozása mellett dönt. Annak azonban, amiről egyes magyar katonai és kormányzati körök álmodoztak, hogy Németország jóvoltából Dél-Erdély is visszakerül Magyarországhoz, semmilyen realitása nem volt.

– Hogyan élte meg a dél-erdélyi magyarság az 1944. augusztus 23-ai román kiugrást? 

– Első látásra megszűnt az összerdélyi magyarság négy évig tartó szétfejlődése, valójában azonban az 1940 és 1944 közötti időszak igen mély, talán máig ható nyomokat hagyott a dél-erdélyi magyarok mentalitásában. Nem véletlen, hogy a nemzeti öntudatában megerősödött észak-erdélyiek nagyobb önbizalommal tekintettek a jövőbe a román uralom visszatérte után is, mint a sokkal óvatosabb magatartást tanúsító dél-erdélyiek, akiknek többsége a négyéves elnyomatást követően az általános reményvesztettség állapotában volt. E különbséget példázza az alábbi eset is, amit Csőgör Lajos, a kolozsvári Bolyai Egyetem első rektora írt le. Eszerint Márton Áron a következőket mondta Csőgörnek, aki nem értette, miért aggódik a püspök a magyar iskolák jövője miatt éppen akkor, amikor viszonylag kedvező a politikai helyzet. „Csőgör, kérem – kérdezte csodálkozva Márton Áron –, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad? Magukat megszédítette az a négy év, amit Észak-Erdélyben éltek, és ezért nem látnak elég tisztán. Hogy mit várhatunk a jövőtől, azt csak mi tudjuk, akik Dél-Erdélyben éltünk.”

Forrás: Magyar Nemzet

Kárpátalja - Magyar települések felé közelednek a feldühödött ukránok

Aggodalmának adott hangot a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgatója vasárnap amiatt, hogy a hírek szerint ultraradikális csoportok indultak Nyugat-Ukrajna több megyéjéből Kárpátaljára.

Egyelőre ott még nem tartunk, hogy a magyar közösséget közvetlen támadás érte volna vagy érné, de úgy gondoljuk, amennyiben a fejlemények Kárpátalján is erőszakos fordulatot vesznek, mindenképpen megvan az esélye annak, hogy olyan irányban eszkalálódik a helyzet, amelyben a magyar kisebbség is céltáblává fog válni – mondta Takács Szabolcs.

Közelednek a magyarlakta városokhoz

Közölte: vannak olyan hírek, hogy vasárnap Nyugat-Ukrajna több megyéjéből, Ivano-Frankivszk megyéből, Lemberg megyéből ultraradikális, szélsőséges nézeteket valló csoportok indultak el tömegével Kárpátaljára is, és félő, olyan szándékkal mennek, hogy Ungváron is megostromolják a kormányzati épületeket, és azokat ellenőrzésük alá vonják.

Ez különösen aggasztó, hiszen egy Magyarországgal szomszédos megyéről van szó, ahol ráadásul jelentős számú magyar ajkú közösség él, és nyilvánvalóan az ő sorsuk mindenképpen a magyar kormány kiemelt figyelmét élvezi – mondta Takács. (...)

Ők indultak meg Kárpátalja felé

„Nekünk, nacionalistáknak forradalom útján meg kell döntenünk a belső megszállás rendszerét, nincs más út” – mondta a francia hírügynökségnek Andrij Taraszenko, a magát Jobboldali Szektornak nevező, Viktor Janukovics elnököt és kormányát megszállóknak tekintő ultranacionalista csoportosulás vezetője. Kompromisszumra nincs lehetőség ezzel a bandával, mi vagy ők, vagy mi győzünk, vagy elpusztítanak minket” – jelentette ki Taraszenko.

Pénteken a kárpátaljai Ungváron blokád alá vették a megyei állami közigazgatási hivatal épületét, és bejelentették, hogy néptanácsot hoznak létre, amely a regnáló hatalmat lesz hivatott felváltani.

Forrás: Magyar Nemzet

Vajdaság - Elűzött németek vagyonuk visszaszármaztatását kérik

A szabadkai Német Népi Szövetség adatai szerint 70 ausztriai, 43 németországi és több száz szerbiai német kérelmezi a második világháború után elkobzott vagyonának visszaszármaztatását. A restitúciós ügynökséghez érkezett 25 000 kérelem közül azonban csak mintegy 80 formális, noha a becslések szerint 1945-ig közel fél millió német élt Szerbiában.

Bár nagy értékű földterületekről van szó, valójában nagyon nehéz bizonyítani, hogy éppen melyik parcellákra vonatkozik a kérelem. A második világháborút követően ugyanis a földterületeket egy egységes szerkezetbe fogták, s ezért most nehéz megállapítani, mekkora volt az egyes szántóföldek mérete.

Azok között a németek között, akiket 1945-ben hatósági döntéssel a nemzet ellenségeivé nyilvánítottak, voltak olyanok is, akik nem tartoztak a német megszálló erőkhöz. Tőlük is elvették azonban vagyonukat, megfosztották őket állampolgárságuktól és polgári jogaiktól. A háborút követően egy részük Németországba és Ausztriába költözött, másik részük a szerbiai és az európai lágerekben halt meg.

Szerbiában ma kevesebb mint négyezer német utód él, köztük azok is, akik visszakérik a családi vagyont. „Minden jogtalanul elvett tulajdont vissza kell szolgáltatni, a németek a kollektív bűnösség miatt elveszítették vagyonukat, az igazságtalanság pedig 60 év után is igazságtalanság marad” – szögezte le Weiss Rudolf, a Német Népi Szövetség elnöke.

„Több kérelemre számítottunk, mert ez a nemzet nagy számban képviseltette magát Szerbiában és még semmi sincs megoldva, mert többnyire mezőgazdasági területekről van szó. Meglátjuk, hogy mit lehet visszaadni, elsősorban természetben, de minden egyes esetről egyedileg születik döntés” – mondta el Strahinja Sekulić a restitúciós ügynökség nevében.

A vagyon visszaszármaztatásának feltétele, hogy a kérelmező külföldi állampolgárt nemzetközi megállapodás alapján korábban nem kártalanították, hogy fennáll a reciprocitás elve, vaalmint hogy a vagyona visszaszármaztatását kérelmező nem volt a külföldi megszálló erők tagja. (RTS)

Forrás: Vajdaság.ma