”Isten szabadítása egyetlen pillanat alatt ment végbe, amikor a keresztvíz lemosta rólunk az áteredő bűn szennyét, mielőtt mi bármit is tettünk volna érte. De ez a szabadítás csak új meg új megtérések során át teljesedhet ki bennünk, amikor időről időre felidézzük, hogy Isten elszakította láncainkat, melyek súlya alatt nyögtünk, megmentett veszélyes helyzetektől, végzetes kötődésektől. Ha viszont távolodva a gyalázatos szolgaság házától kezd lanyhulni bennünk az Úr vezetésére való ráhagyatkozni akarás, és a bűnökkel való következetes szakítás helyett az időközben megszépült múltról ábrándozunk, ha az egykor oly keserű rabságot most kezdjük édesnek érezni, s kezdünk visszavágyni oda, ahonnét elmenekültünk, ugyanott tartunk, mint a pusztában vándorló, Szabadítója ellen zúgolódó és lázadozó Izrael. Erről a múltat kozmetikázó, bűnös nosztalgiázásról mondja Szent Péter apostol az ószövetségi Szentírást idézve: „Visszatért a kutya hányadékához”, illetve: „A megfürdött disznó visszafeküdt a pocsolyába.” Forrás: Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése