Barsi Balázs OFM: Mindazt, amink van, Istentől kaptuk a közösség szolgálatára

Mindenekfölött Jézus Krisztus maga a föld sója és a világ világossága. Mi csak annyiban lehetünk azok, amennyiben vele azonosulunk. Ehhez pedig nélkülözhetetlen, hogy tudatában legyünk gyöngeségünknek. Csak az töltheti be méltó módon az Istentől ajándékba kapott hivatást, aki egy pillanatra sem feledkezik el arról, hogy nem ő a világosság forrása és nem ő adja a só ízét.

Amiről ezzel kapcsolatban Szent Pál ír, annak semmi köze sincs a kisebbrendűségi érzéshez. Nem is lehet, mert nem emberekhez, hanem az Istentől kapott kegyelemhez, adományhoz, hivatáshoz kell mérnünk magunkat, márpedig csak az lehet alkalmas Isten országának szolgálatára, aki tisztában van teljes alkalmatlanságával. Azzal, hogy nincsenek meg a feladat elvégzéséhez szükséges adottságai, vagy pedig éppen mivel megvannak, fenyegeti még nagyobb veszély, hogy Isten műve helyett saját dicsőségének szolgálatába állítja azokat. Éppen a kiváló képességekkel, nagyszerű tehetséggel és karizmákkal megáldott embernek van szüksége arra, hogy egy pillanatra se feledkezzék el arról, hogy mindazt, amije van, Istentől kapta a közösség szolgálatára. Mivel azonban hajlamosak vagyunk a magunk érdemének tulajdonítani képességeinket és az általunk végbevitt jót, Isten megkönyörül rajtunk, amikor megaláz bennünket – elsősorban önmagunk előtt, hogy gyöngeségünk szüntelen a szemünk előtt legyen, s így reálisan lássuk magunkat és feladatunkat.

Isten irgalmasságának eszközeivé kell lennünk, mindenestül átadva magunkat a Szentlélek irányításának. Nem elég saját szűkösségünkkel, emberi szívünkkel irgalmasnak lenni: tőlünk olyan szánalom telik csupán, amely a legtöbbször megalázza és beszennyezi azt, akihez hozzáér. Jézus szívével szeretve kell irgalmasnak lennünk, az ő szívének méreteire tágítva szűkösségünket. Csak akkor leszünk képesek maradéktalanul teljesíteni az ószövetségi parancsot: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”, ha kilépünk önző énünk kisszerű világából, s a krisztusi új parancs szerint élünk: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”

Forrás: Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység