13 milliárd koronával csökkentetné az egyházi kárpótlás összegét a cseh kormánykoalíció két legerősebb tagja, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) és az Igen (ANO) mozgalom.
Ezt Alena Gajdusková, a CSSD alelnöke közölte. Mint mondta, a két párt azt is követelni fogja az egyházaktól, hogy módosítsák az inflációs tényezőt, illetve, hogy a kárpótlási összegeket csak bizonyos előre meghatározott célokra lehessen felhasználni. A 2012 őszén elfogadott egyházi kárpótlási törvény alapján az egyházak 75 milliárd korona értékben visszakapják a kommunista rendszer ideje alatt elkobzott ingatlanjaikat, földjeiket, erdeiket, halastavaikat. A vissza nem adható vagyonért 59 milliárd koronát készpénzben kapnak meg a következő 30 év folyamán a mindenkori inflációval kiigazítva az összeget. Ezt az összeget akarja a mai kormányoldal két legerősebb pártja csökkenteni 13 milliárddal. A kormánykoalíció legkisebb tagja, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) nem csatlakozott a kezdeményezéshez.
Ugyanakkor 2030-ig fokozatosan megszüntetik az egyházak - jelenleg évi mintegy másfél milliárd koronás - állami támogatását. A CSSD és az Igen, valamint a kárpótlásban résztvevő 16 csehországi egyház képviselői első ízben tavaly karácsony előtt tárgyaltak, de nem jutottak közös nevezőre. "Leteszünk az asztalra bizonyos számokat, amelyekről tárgyalni akarunk. Az egyházak azt állítják, hogy az eddigi számok helyesek. Nekünk azonban más a véleményünk" - jelentette ki Gajdusková. Hozzátette: amennyiben a feleknek nem sikerült megegyezniük, a vita eldöntését független bíróság elé utalják.
A két kormánypárt ugyanakkor azt is követeli, hogy a kárpótlási folyamat teljes mértékben átlátható legyen. "Minimális követelésünk, hogy az egyházak nyilvánosan adjanak számot arról, hogyan és mire használják fel a pénzeket" - szögezte le a szociáldemokrata politikus. Az egyházi kárpótlást a Petr Necas vezette jobbközép kormány vitte keresztül. Felmérések szerint a cseh lakosság több mint kétharmada továbbra is ellenzi az egyházi kárpótlást.
Forrás: Híradó.hu
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése