2014. július 8., kedd

Egyesült Államok - Washington visszafordítja az illegálisan bevándorolt közép-amerikai kiskorúak többségét

Azok a kiskorúak kaphatnak menedékjogot, akik családi erőszak áldozatai. Akik a bűnbandák vagy a szegénység elől keresnek menedéket, azokat várhatóan hazatoloncolják.

Nem maradhat az Egyesült Államokban azoknak a közép-amerikai kiskorúaknak a többsége, akik hivatalos okmányok és szülői kíséret nélkül vándoroltak be az ország területére - jelentette ki Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.

Earnest helyi idő szerint hétfői washingtoni sajtótájékoztatóján "valószínűtlennek" nevezte, hogy az Egyesült Államokba érkezésük után eljárás alá vont gyerekek többsége megfelelhet azoknak a követelményeknek, amelyek alapján menekültstátust kaphatnak. Ez pedig azt jelenti, hogy nincs jogi alapjuk az országban maradni - hangoztatta Earnest.

Bevándorlásügyi szakértők szerint a szóban forgó gyerekek közül valószínűleg csak azok kaphatnak menedékjogot, akik családon belüli erőszak áldozatai. A többieket, akik elsősorban a bűnbandák tevékenysége vagy a szegénység miatt menekültek el otthonról, minden bizonnyal haza fogják toloncolni.

Barack Obama amerikai elnök kormánya kedden terjeszti a kongresszus elé azt a tervezetet, amely a közép-amerikai gyerekáradat miatt a déli határon kialakult válság megoldását célozza. A kormány egyebek mellett több befogadóközpontot akar építeni, valamint növelni szeretné a bevándorlási, illetve menekültügyi kérdésekben illetékes bírák és tisztségviselők számát, hogy felgyorsítsa a menedékkérelmek elbírálását és az illegális bevándorlók hazatoloncolását.

A hatóságok tavaly október óta már több mint 52 ezer - zömmel Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból érkező - kiskorút tartóztattak fel a mexikói-amerikai határon való illegális átlépés közben. Az ENSZ tisztségviselői kedden reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok menekültként kezeli azt a több tízezer közép-amerikai bevándorlót, akik a fegyveres konfliktusok miatt hagyták hátra hazájukat.

Híradó/MTI

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése