2014. július 31., csütörtök

Évforduló - Július 31.

Loyolai Szent Ignác áldozópap

1491-ben született Loyola várában. Katonai pályára lépett. 1521-ben Pamplona várának védelmében megsebesült. Számára a hosszas ágybanfekvés életfordulót jelentett. A monserati kolostorban életgyónást végzett, azután egy Manresa melletti barlangban vezekelve írta meg lelkigyakorlatos könyvét. Egy szentföldi zarándoklat után kezdte meg iskoláinak végzését. 1534-ben hat társával megalapította a Jézus Társaságot, amely az újkor egyik legeredményesebb rendje. Ignác igazi védőbástyája volt az Egyháznak abban a nehéz időszakában. Meghalt 1566. július 31-én Rómában. Sírja Rómában a jezsuita templomban van.

Egy szentföldi zarándoklat után kezdte meg iskoláinak végzését. 1534-ben hat társával megalapította a Jézus társaságot, amely az újkor egyik legeredményesebb rendje. Termékeny apostoli munkát végzett mind írásaival, mind pedig tanítványainak oktatásával, akik az Egyház megújulásában elévülhetetlen érdemeket szereztek. Rómában halt meg 1566. július 31-én. Sírja a római Il Gesu jezsuita templomban van.


Istenünk, te Loyolai Szent Ignácot Egyházadban arra hívtad, hogy neved mind nagyobb dicsőségét terjessze. Add, hogy őt kövessük földi életünk harcaiban, és közbenjárására vele együtt koronát érdemeljünk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.


Meghal Liszt Ferenc
(1886)

74 éves korában meghal Liszt Ferenc magyar zongoraművész és zeneszerző, akit egész Európa virtuóz zongoraművészként ünnepelt. Már fiatal éveiben csodagyerekként dicsőítették. 

Előadóművészete, játéktechnikája messze felülmúlta kortársaiét. Liszt Weimarban a herceg udvari karmestereként támogatta a kortárs zeneszerzőket: Richard Wagner, Hector Berliozt és Robert Schumannt. Weimart a zenei avantgardizmus központjává tette. Szerzeményei között sok a programzenei alkotás. Liszt Ferenc úgy értelmezte a zenét, mint egy költői gondolat átültetését, mint egy hangokban megjelenő költeményt.

A világirodalom műveire írt szimfóniái ("Faust, és "Dante-szimfónia" 1857, 1856) a világirodalmi témákról önálló zenei gondolatokat fejeznek ki. Egyházi vonatkozású műveiben (Krisztus oratórium, 1867; Missa Choralis, 1865) Liszt összekötötte a szigorú Palestrina-stílust a modern zenei kifejezőeszközökkel. "Magyar rapszódiá"-jában (1847) a magyar nemzeti érzést juttatta kifejezésre. Liszt több évet élt együtt Marie d Agoult grófnővel, lányuk, Cosima 1870-ben Richard Wagnerhez ment feleségül. Római tartózkodása alatt, 1867-ben Lisztet abbévá szentelték.


Magyar Katolikus Püspöki Konferencia/Múlt-kor


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése