Guzmán Domonkos eredetileg spanyol kanonok volt. Püspökével együtt átutazott az albi eretnekek tanításától megfertőzött dél-francia vidéken, és megtérítésükre a püspökökkel karöltve alapította a Prédikáló testvérek rendjét. A domonkosok közül sok kiváló hittudós került ki. A szent alapító Bolognában halt meg 1221-ben.
Életrajzából:
Hiába jeleztek neki előre veszedelmeket, soha nem változtatta meg útirányát, sőt, minden veszedelem ellenére nyugodtan aludt az útszéleken. "Nem félsz a haláltól? - kérdezték tőle ámulva a katarok. - Mit tettél volna, ha elfogunk?" "Arra kértelek volna titeket - válaszolta -, hogy ne egy csapással öljetek meg, hanem lassan tépjétek szét a testemet, hogy így részese lehessek a mennyei koronának."
Még ma is megvan az útmenti kereszt Prouille mellett azon a helyen, ahol a következő történt: Domonkos jámbor énekeket énekelve ment, és beleütközött két rablóba, akik lesben álltak, hogy megöljék. Gondtalansága és nyugalma annyira lenyűgözte őket, hogy bénultan eresztették le a fegyverüket és kereket oldottak.
†
Urunk, Istenünk, segítse Egyházadat Szent Domonkos példája és tanítása. Ő, aki oly kiválóan hirdette igazságaidat, mindenkor jóságos közbenjárónk legyen. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése