Immár harmadik éve szervez a Márton Áron Múzeum megemlékezést és konferenciát Márton Áron püspök születésnapja környékén a püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson.

Az ünnepség délelőtt tíz órakor kezdődik szentmisével, melyet Exc. Tamás József püspök mutat be. Ezt követően a Művelődési Ház nagytermében előadások hangzanak el Márton Áron püspök személyiségéről, történeti jelentőségéről az újonnan feltárt levéltári források tükrében, valamint boldoggá avatási eljárása jelenlegi helyzetéről.
Előadók: Msgr., dr. Marton József nagyprépost, teológiai tanár, Dr. Balogh Margit történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója, Dr. Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Kulturális Intézet alelnöke illetve Msgr., dr. Kovács Gergely, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének római posztulátora.
Az előadások után Xantus Gábor filmrendező Márton Áronról készült alkotását, az Emelt fővel című dokumentum portréfilmet tekinthetik meg az érdeklődők, mely film keletkezésének és felújításának körülményeiről a rendezővel és munkatársával, Msgr. Jakab Gáborral beszélgethetnek a résztvevők.
A szervezők, a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért és a Márton Áron Múzeum, szeretettel várnak mindenkit a megemlékezésre!
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa támogatja.
Bővebb tájékoztatással készséggel állunk rendelkezésükre a 0741 484 716 telefonszámon (Lázár Csilla) vagy a martonaronmuzeum@martonaronmuzeum.ro e-mail címen.
A megemlékezés programja
Szentmise
10.00 órai kezdettel. Főcelebráns: Exc. Tamás József püspök.
Előadások:
12.00 Márton Áron, az ember (Msg., dr. Marton József nagyprépost, egyetemi tanár, Gyulafehérvár)
12.30 A romániai katolikus egyház és Márton Áron az 1948-as orosz és brit forrásokban (Dr. Balogh Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központjának igazgatója, Budapest)
13.00 Esély a hallgatás küszöbének átlépésére? Márton Áron és a II. Vatikáni Zsinat (Dr. Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Kulturális Intézet alelnöke)
13.30 Büféebéd
14.30 Márton Áron püspök emlékének ápolása a szentté avatási eljárás szolgálatában (Msgr., dr. Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, Róma)
Filmvetítés
15.00 Beszélgetés a Márton Áron püspököt bemutató Emelt fővel című dokumentumfilm rendezőivel, Xantus Gáborral és Msgr. Jakab Gábor plébánossal
15.30 Filmvetítés: Emelt fővel (dokumentum portréfilm , 50 perc)
Erdély.ma
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése