2014. augusztus 27., szerda

Czestochowa - Ima a közel-keleti keresztényekért

„A közel-keleti keresztényeknek szükségük van a támogatásunkra” – emlékeztetnek a lengyel püspökök a Czestochowai Fekete Madonna augusztus 26-i ünnepének vigíliáján. 

A főpásztorok azt kérték, hogy az emléknapi szertartásokon való részvételüket a hívek ajánlják fel a háborús övezetekben a keresztények elleni üldözés felszámolása érdekében. Tegyenek tanúságot szolidaritásukról a szenvedő keresztények iránt a bűnbánattal, a rózsafüzér elimádkozásával, a Via Crucis elvégzésével, böjttel és adományokkal. „Az iraki, a szíriai és a palesztin keresztényekért imádkozunk, akik azt kérik, hogy ne hagyjuk őket egyedül” – nyilatkozta Wojciech Polak, Lengyelország prímása, Gniezno érseke. Minden jóakaratú embernek áldását küldte, akik imával vagy felajánlásokkal támogatják üldözött testvéreinket.

A Czestochowai Fekete Madonna ünnepe évszázadok óta a lengyel helyi egyház egyik legfontosabb emléknapja. Egy imakilenced előzi meg az ünnepet, amelyet idén a helyi és a világegyház szabadságáért tartottak. 

A Jasna Gora-i kegyhelyre több mint 75 ezer lengyel hívő zarándokolt el augusztus hónapban. 

Vatikáni Rádió

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése