Évforduló - Szeptember 11.

 I. Béla magyar király halála

(1063)

„Békességgel országolt, ellenség nem zaklatta, nemzetének javát kereste. Egyebek közt okosságának adta bizonyságát abban, hogy pénzt veretett, nagy érméket színtiszta ezüstből, és az eladó portékák árát szabott mérték szerint a bölcsen intézkedő elme igaz méltányosságával állapította meg. Nem tűrte, hogy a kalmárok és pénzbeváltók átkos, fösvény mohósága fölös hasznot szerezzen az együgyű és paraszti emberektől.”

A Képes Krónika jellemzése I. Béláról

1063. szeptember 11-én hunyt el I. Béla király (ur. 1060-1063), a Szent István (ur. 997-1038) által megvakíttatott Vazul gyermeke, aki fivére, I. András (ur. 1046-1060) legyőzése után három évig ült Magyarország trónján.

Meghal I. (Nagy) Lajos király

(1382)

Az Anjou-ház magyarországi ágából származó Lajos I. Károly és Lokietek Erzsébet házasságából született 1326. március 5-én. 1330-ban szerencsésen túlélte Záh Felicián a királyi család ellen elkövetett merényletét. 1342. július 21-én koronázták magyar királlyá. Apjától egy jól szervezett, gazdag országot örökölt. Uralkodása a magyar történelem egyik fényes korszakának tekinthető, ugyanakkor már jelentkeztek azok a problémák, amelyek az Anjou-Magyarország bukásához vezettek. 

Nagy Lajos király győzelme a törökök felett Bulgáriában

Lajos a szélrózsa minden irányába - Nápoly, Litvánia, Havasalföld - indított hadjáratokat, sikeresnek azonban csak a dalmát partvidékért folytatott küzdelem tekinthető. A király személyesen is bekapcsolódott a harcokba, többször meg is sebesült. 1370-től lengyel király is lett, de az országot anyjára, és unokatestvérére bízta. Belpolitikájának egyik jelentős lépése volt az ún. 1351-es törvények kiadása, amely a köznemesség megerősödését szolgálta. Fejlesztette a városokat, a polgárokat kereskedelmi és önkormányzati kiváltságokkal látta el. 

Lajos támaszát az apja által felemelt vezetőréteg jelentette. Sokat tett a katolikus egyházért, jelentősen támogatta a pálosokat, több kolostor alapítása is az ő nevéhez köthető. Uralkodása alatt számos építkezés történt, sor került a pécsi egyetem megalapítására is, jelentős kulturális kapcsolatokat épített ki a Nyugattal, és Itáliával. Élete vége felé már visszavonult, titokzatos bőrbetegsége mellett az is aggaszthatta, hogy Kotromanic Erzsébettel kötött házasságából csak leányok születtek. Nagyszombat városában halt meg, Székesfehérvárott temették el.

A török bevonul Budára

(1526)

A Mohácsnál győzedelmeskedett oszmán sereg a Duna menti hadi úton északnak indult, s szeptember 11-én bevonult a magyar királyok székvárosába. Buda jószerével üresen állt; az udvar, a királyné vezetésével, Pozsonyba menekült, s példáját a német polgárság is követte. 

Az országban három keresztény haderő táborozott: Frangepán Kristóf horvát bán Zágrábnál, Szapolyai János erdélyi vajda Szegednél, idegen zsoldosegységek Győrnél és Székesfehérvárnál. Egyik sem volt azonban elég erős, hogy magával a szultáni sereggel megmérkőzhessék, ám a török portyázókkal felvehette a küzdelmet. 

Miután a törökök végigdúlták Buda legtágabb értelemben vett környékét, a szultán 14-én felgyújtatta a székvárost, a mozdítható értékeket behajózva, szeptember 21-én, a Duna-Tisza közén át elindult hazafelé. (A várudvart díszítő két hatalmas bronzszobrot később az isztambuli lóversenypályán lehetett viszontlátni.) A zsákmány oly hatalmas volt, hogy a szarajevói piacon még 1528-ban is lenyomták az árakat a Budáról, illetve Magyarországról elhurcolt rabok és nemesfém tárgyak.

Málta ostromának vége 

(1566)

Drogheda polgárainak lemészárlása

(1649)

Oliver Cromwell, akit az írek királypárti felkelésének leverésére küldtek a szigetre, elfoglalja Drogheda városát. Az angolok tömeges kivégzéseket rendeznek: ír harcosokat és polgárokat gyilkolnak meg, a menekülőket egy templomban égetik el. 1650 tavaszára az angolok visszafoglalják Írországot (1641. X. 23.).

Savoyai Jenő Zentánál hatalmas győzelmet arat

(1697)

Savoyai Jenő herceg, I. Lipót császár seregeinek magyarországi főparancsnoka, a Tiszánál, Zenta mellett véres csatában megsemmisítő vereséget mér a törökökre, és ezzel megteremti a két évvel később megkötött karlócai béke (1699. I. 26.) alapjait is.

A rendek felajánlják „életüket és vérüket” Mária Teréziának

(1741)

„Ügyeinket minden felől veszély fenyegeti. Veszélyben ezen ország koronája., veszélyben saját személyünk és kedves gyermekeink. És elhagyatva mindenektől, a magyaroknak annyi történeti emlékek által híresztelt fegyvereihez, ősi vitézségéhöz és hűségéhöz folyamodunk, hűségökre bízzuk magunkat és gyermekeinket, erősen bízva, hogy e veszélyekben tanácsukat és segélyöket tőlünk meg nem vonandják.”

Részlet Mária Terézia 1741. szeptember 11-i beszédéből

1741. szeptember 11-én zajlott le a pozsonyi várban azon híres jelenet, mely során a magyar rendek felajánlották „életüket és vérüket” Mária Teréziának (ur. 1740-1780), trónja védelmében. Magyarország segítsége a későbbiekben döntő szerepet játszott abban, hogy a porosz és bajor támadás miatt megrendült Habsburg Birodalom sikeresen átvészelte az osztrák örökösödési háborút.