Ünnepélyes keretek között emlékeznek meg az újvidéki ferences templomban a rendház két alapító tagja vértanúhalálának 70. évfordulójáról október 25-én – tájékoztatta szerkesztőségünket Harmath Károly OFM.

A szentmise után ájtatosságot tartanak a templomban a vértanúk emlékhelyén. Ezt a fennállásának tizenötödik évét ünneplő Kapisztrán Ifjúsági Kórus rövid hangversenye követi, majd kiállítás nyílik az Életek a nyájért elnevezésű alkotótáborban a vértanúság témájára alkotott művekből. Az ünnepség ebéddel és beszélgetéssel zárul.
A központi ünnepségre kilenceddel készülnek a vértanúk mielőbbi boldoggá avatásáért, valamint október 22. és 24. között háromnapos lelkigyakorlatot tartanak a templom védőszentje, Kapisztrán Szent János ünnepe alkalmából.
A megemlékezés jelentőségét növeli, hogy Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf ferences atyák boldoggá avatási pere jól halad, ügyük az idei év elején Rómába került az illetékes Kongrecióhoz.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése