2014. december 31., szerda

Évforduló - December 31.

II. (Kis) Károlyt magyar királlyá koronázzák
(1385)

„Amikor a nádor úgy látta, hogy a tervezett merényletre itt a kívánt alkalom, a szeme sarkából az ott álló Forgách Balázsra tekintett, aki magára vállalta ezt a dolgot. Ő pedig megértvén a jeladást, köpenye alól előhúzza a fényes kardját, villám módjára lecsap vele a királyra, és vitéz karral súlyos csapást mérve rá, rettenetes sebet ejt rajta a fején és szemöldökén, a két szeme között.”
A Képes Krónika a király ellen  elkövetett merényletről


1385. december 31-én helyezték Fehérváron II. (Kis) Károly magyar király (ur. 1385-1386) fejére a Szent Koronát, miután Mária (ur. 1382-1395), Nagy Lajos (ur. 1342-1382) leánya lemondott trónjáról távoli rokona javára. A Nápoly, Achaia és – névleg – Jeruzsálem felett is uralkodó Károly országlása ugyanakkor mindössze 39 napig tartott, Erzsébet anyakirályné ugyanis február elején merényletet szervezett ellene, majd Visegrádon börtönbe vetette a királyt, aki sebeibe hamarosan belehalt.


II. Ferdinánd magyar király és Bethlen Gábor fejedelem biztosai megkötik a nikolsburgi békét
(1621)


Bethlen lemond a királyi címről és visszaadja a Szent Koronát. Birtokadományait a következő országgyűlés felülvizsgálja, addig érvényben maradnak. Nemesítéseiről csak diplomát kell bemutatni. Személyes kielégítésképpen a sziléziai Oppelnt és Ratibort kapja, ezeket unokaöccse örökli, valamint a maga életére hét felső-magyarországi vármegyét: Szatmárt, Szabolcsot, Ugocsát, bereget, Zemplént, Borsod és Abaújt kapja. II. Ferdinánd az említett vármegyék végvárainak fenntartására évi 50000 Ft-ot fizet. Bethlen a kezén lévő többi területet a várakkal együtt visszaszolgáltatja. A kereskedelem és a szolgálatba lépés kölcsönösen szabad.


Horea és Closca seregét Topánfalvánál leveri a császári-királyi katonaság
(1784)

1784 novemberében Crisan, Closca és Horea vezette jobbágysereg hatalmas dúlást és mészárlást vitt végbe Alsó-Fehér, Zaránd és Hunyad vármegyében a nemesek és a nem-ortodox hitűek között. A felhergelt tömegek sorra rohanták le a falvakat, felégették a nemesi kúriákat, azokat pedig, akik nem a görögkeleti rítust követték, áttérésre kényszerítették, vagy kegyetlenül meggyilkolták. 

II. József 1784. november 12-én szerzett tudomást a parasztfelkelés kirobbanásáról, és mivel hosszú ideig tétovázott azzal kapcsolatban, hogy miként lépjen fel, később elterjedt az a népszerű – ám hamis – toposz, hogy az uralkodó tudatosan engedte – sőt, bátorította – a „magyarság kiirtását.” A valóságban persze a király nem azért bizonytalankodott, mert élvezte a gyilkolászást, éppen ellenkezőleg: igazságosan akart eljárni, és próbált olyan módot találni, mellyel megelőzhető lett volna a még nagyobb vérontás. Ezzel magyarázható Bécs lassú reakciója, és a tény, hogy mire az új főparancsnok eljutott Erdélybe, a helyi erők és a saját védelmüket megszervező nemesek már leverték a felkelést. Kray Pál – a napóleoni háborúk későbbi tábornoka – és Schultz alezredes két hadoszlopa 1784 decemberében szétverte a parasztseregeket, a három fővezért pedig az év vége előtt sikerült kézre keríteniük.

Rubicon

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése