2015. január 10., szombat

Ausztria - Eddig 70, Szíriában harcoló iszlamista szélsőséges tért vissza

Az osztrák alkotmányvédelmi hivatal (Bundesamt für Verfassungsschutz) szerint Ausztriából eddig 170-en utaztak Szíriába, hogy a szélsőséges iszlamista erők oldalán bekapcsolódjanak az ottani harcokba. A hivatal vezetője elmondta: többen vannak, akik ingáznak a két ország között, azonban ha erre nincs elegendő bizonyíték, úti okmányaik nem vonhatók be.

Eddig hetven, Szíriában harcoló iszlamista szélsőséges tért vissza Ausztriába, de az osztrák hatóságok bizonyíték hiányában egyelőre tehetetlenek velük szemben.

A gazdasági, család- és ifjúságügyi minisztérium még decemberben hozta létre a szélsőségesekkel foglalkozó tanácsadó központját. A szervezet által üzemeltetett forródróton azoknak a hívásait fogadják, akiknek a környezetében élő fiatalok szélsőséges iszlamista eszméket akarnak követni.

A szervezet vezetője az ORF-nek (Osztrák Rádió és Televízió) nyilatkozva elmondta: csaknem nyolcvan hívás érkezett az elmúlt másfél hónapban. Egy család esetében biztosra vehető, hogy fiuk már kiutazott Szíriába, vele a szakemberek már nem tudnak sokat kezdeni. Elmondta továbbá: meglehetősen sok szülő telefonált, akik maguk nem követik az iszlám vallást. A műsor által megkérdezett imám szerint a legtöbb fiatalt, aki csatlakozott a szélsőségesekhez, egy idő után frusztrálja a döntése, miután tapasztalja az erőszakos cselekedeteket, valamint a rezsim működését.

A Der Standard című osztrák napilap szombati számában közölt felmérés szerint minden második ausztriai választópolgár veszélyesnek tartja az iszlámot, és a válaszadók csaknem fele látja úgy, hogy az iszlám meg akarja változtatni az osztrák társadalmat. A megkérdezetteknek csupán 19 százaléka gondolja úgy, hogy Ausztria helyesen kezeli az iszlámkérdést.

Tízből minden hetedik megkérdezett azt mondta, az osztrákok nem tudnak eleget az iszlámról. A kutatást elemző piackutató azt szűrte le, az osztrákok azt szeretnék, hogy az ott élő muszlimok egyértelműen határolódjanak el a szélsőséges Iszlám Államtól.

Európai becslések alapján ez idáig csaknem háromezren csatlakoztak a földrészről a szíriai iszlám szélsőségesekhez, a 170 ausztriain kívül a legtöbben, nagyjából 1100-an Franciaországból, csaknem 500-an Nagy-Britanniából és Németországból, 300-an Belgiumból és mintegy százan Dániából.


Híradó

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése