2015. január 27., kedd

Felvidék - Három igen szavazattal álljanak ki a család védelmében

A Pázmaneum Társulás felhívja tagsága és támogatói figyelmét, hogy vegyenek részt a 2015. február 7-i népszavazáson, és három igen szavazattal álljanak ki a család védelmében.

Ferenc pápa is arra buzdít minket, hogy legyünk bátrak, és álljunk ki a hagyományos családi értékek mellett. A Szövetség a Családért elnevezésű civil szervezet, a népszavazás kezdeményezője három kérdésére:
  1. Egyetért-e azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kötelékét lehessen nevezni?
  2. Egyetért-e azzal, hogy azonos nemű párok számára ne váljék lehetővé gyermek örökbefogadása?
  3. Egyetért-e azzal, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, melyek tananyaga a szexuális viselkedéssel, illetve az eutanázia kérdésével foglalkozik?
Válaszoljunk a szavazólapon három IGEN-el!

Őseink értékét, Szent István királyunk hagyatékát nekünk felvidéki magyar katolikusoknak őrizni kell minden időben. Csak a család képes biztosítani az emberiség boldogabb jövőjét. Csak a férfi és a nő kapja meg a házasság szentségében Isten áldását. Mi kiállunk a hagyományos családmodell mellett, és erre biztatjuk ezen értékek mellett kiálló és azt felvállaló embertársainkat is.

Ima a családokért

Urunk, Jézus, taníts meg minket a szeretetben való folyamatos növekedésre! Tanítsd a szülőket a felelősségvállalásra, a felelősségteljes gyermeknevelésre és a problémák szeretetben való megoldására! Indíts minden családot arra, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek, és bekapcsolódjanak az egyházi közösség nagy családjának életébe! Segítsd a fiatalokat, hogy merjenek elköteleződni egymás mellett a szentségi házasság életre szóló kötelékében, és örömmel vállalják, és a Beléd vetett hit és bizalom szellemében neveljék a gyermekeket, akikkel megajándékozod házasságukat. Fogadják el a családok az Egyház szentségeinek erőt adó segítségét, hogy tanúságot tudjanak tenni Istenről, mint a családi értékek és boldogság igazi adományozójáról! Ámen.

pazmaneum.com/Felvidék.ma

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése