A Felvidéken kevés magyar család van, amelyet ne érintettek volna a 2. világháború utáni retorziók, legyen az a szovjet kényszermunkára való elhurcolás, a csehországi deportálás, a Magyarországra történt kitelepítés, avagy a megalázó reszlovakizáció. Mindez 70 éve kezdődött. Gömörben, Abafalván a málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek a helyi római katolikus templomban.
1945 januárjában Abafalváról 68 fiatalt hurcoltak el Szovjetunióba, az ún. málenkij robotra, ami magyarul „kicsi munkát“ jelent. Hogy mennyire volt kicsi az a munka, azt csak azok tudják igazán, akik megélték mindezt. Abafalván mindössze egy kortanúja maradt a megélt eseményeknek. A ma 88 éves Majdák Ferencnét, Irma nénit fiatal lányként hurcolták el a Donyeck-medencébe. Irma néni azt mondja, a megélt eseményekre minden nap gondol, főleg, amióta idősebb. Látja maga előtt a lágert, a barakokat. A történteket nem tudja elfelejteni.
Az ünnepségen az ökumenikus istentiszteletet követően egy emléktáblát lepleztek le. A templom falán elhelyezett táblára 86 név került. Az emléktáblát Kovács Ferenc és István készítette, akiknek édesanyjukat Kovács Teréziát szintén Abafalváról hurcolták el. Ő már nem élhette meg az évfordulót.
"Gyermekkoromban ez tabu volt a családban, édesanyám semmiről nem mert beszélni, gondolom azért, mert megfenyegették őket. Később, amikor már nagyobbacskák lettünk, elmondta, hogy mit éltek át Donbasszban, hogy egy 60-80 cm-es bányalyukban, térden csúszva dolgoztak, a fejükre csepegett a víz, és élelmet szinte nem is kaptak" - idézte meg a családi emlékezetet az ünnepségre Nyékládházáról érkezett Kovács Ferenc.
A templom külső homlokzatán már van egy emléktábla, amelyet 10 évvel ezelőtt avattak fel, szintén a kényszermunkára elhurcoltak, valamint az 1947-ben kitelepítettek áldozatainak emlékére. Gömörből is számtalan család került rabszolgamunkára, az ún. kassai kormányprogramnak köszönhetően, melyet 70 éve hirdettek ki. Klement Gottwald kommunista pártprogramja – mármint a „Kassai Kormányprogram” – átvette a nemzetállam tételét. Majd Eduard Beneš későbbi köztársasági elnök rendeletei pecsételték meg a felvidéki magyarok sorsát. A program VIII. fejezete megvonta a németektől és a magyaroktól állampolgárságukat, a XI. fejezet kimondta a magyar földbirtokok elkobzását, a XV. fejezet pedig a nemzetiségi iskolák bezárását. Valamennyi Csehszlovákiában élő magyar elvesztette állampolgárságát, kivéve azokat, akik részt vettek az ellenállási mozgalomban, vagy üldözték őket a köztársasághoz való hűségük miatt. Mindemellett a dokumetum kifejtette a tiszta szláv állam megteremtését: „…legfőbb nemzeti programunk a homogén szláv nemzeti állam megteremtése. A mi államunk a csehek és a szlovákok közös állama lesz és senki másé…” fogalmaz a dokumentum.
B. Kovács István történész, gömörológus szerint Rimaszombat és környéke, Tornalja, súlyosan érintettek voltak a kitelepítésben. A cél pedig nyilvánvaló volt. "Megtörni, megbontani azt a homogén magyar egységet, amely itt volt. Dél-Gömör egy színmagyar tömb volt, és ezt mindenképpen meg akarták bontani. Ennek egyik módja volt a kitelepítés, a betelepítés, a reszlovakizáció, a vagyontól való megfosztás és még megannyi más intézkedés. Nagyon súlyosan érintette a vidéket. Gondoljunk bele: hogyan lehetett a két központot Tornalját és Rimaszombatot gyengíteni? Úgy, hogy az ott élő magyar értelmiséget és a tehetősebb családokat kitelepítették, vagyonukat elkobozták, azokat megbízható szlovákoknak adták, illetve, a hátországot, a környezetet meggyengítették."
Ma már alig van túlélője az embertelen körülmények között, sokszor évekig tartó rabszolgamunkának. A felvidéki magyaroknak a köztársasági elnök 81. számú dekrétumai és az illetékes cseh és szlovák hivatalok által kidolgozott telepítési tervei alapján 1945. október 25. és december 4. között végrehajtott első deportálás 9 274 magyar nemzetiségű személyt, az 1946. november 19-étől 1947. február 22-éig tartó második deportálás pedig 6 510 magyar családot, azaz 41 666 személyt érintett.
Hírek.sk
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése