Filip Mazurczak írása André-Joseph Léonard érsek munkásságáról
André-Joseph Léonard megérdemli, hogy komolyan tanulmányozzák azok a katolikus vezetők, akiket foglalkoztat, hogyan lehetne a hitet újra lángra gyújtani a nyugati világban.
A katolicizmus újjáélesztése annak hagyományos szívét képező területeken legalább egy fél évszázadon keresztül az egyház lelkipásztori prioritása volt. Ebből a szempontból Belgium példája iránymutató esettanulmány. Évtizedeken át híres volt a teológiai kalandvágyról, miközben az egyházközségek és a szeminárimukok rohamtempóban ürültek ki. Ám André-Joseph Léoanard érsek prímássága alatt, 2010 óta, a papi hivatásokra özönlöttek és az Egyház kilépett a katakombákból. Drasztikusan szakított országa utolsó éveinek katolikus történetével. Most sokan azt kérdezik: vajon az ő vezetési stílusa a megoldás a Nyugat elkereszténytelenedésére?
Valaha a világ legelkötelezettebb katolikus országainak egyike, Belgium 1830-ban szerezte meg a függetlenséget a hollandoktól, amikor a francia nyelv és a katolicizmus voltak a belga nemzeti identitás legfőbb meghatározói. Hosszú ideig a belga egyik volt a világ legkatolikusabb társadalmainak, olyan személyiségeket adva, mint Molokai Szent Damján, a misszionárius pap, aki a leprásokat ápolva halt meg, vagy a tisztelendő Georges Lemaître, a pap és fizikus, aki a Nagy Bumm elméletet találta fel.
Ez a katolikus örökség erodálódott a II. világháború után. A növekvő jólét versengett a hittel. E közben, mint Nyugat-Európa legnagyobb részében, a belga papság félreértelmezte a II. Vatikáni Zsinatot, s tévesen azt állította, hogy Szent XXIII. János pápa aggiornamentója azt jelenti, hogy a hagyományos erkölcs fogalmai megváltozhatnak. Ez káoszhoz, zavarodottsághoz és tanításbeli hibákhoz vezetett. Például, miután VI. Pál pápa megvédte az egyháznak a szexualitásra vonatkozó hagyományos tanítását az 1968-as Humanae Vitae-ben, a belga püspökök kijelentették, hogy a személy saját lelkiismerete ellentétes következtetésre juthat. Mindeközben a hagyományos vallásgyakorlás formáit, így a körmeneteket és a rózsafüzért elvetették, mint a múlt relikviáit.
Gottfried Danneels bíboros, Belgium prímása (1979-2010) csak elősegítette a hanyatlást. Nyilvánosan kétségbe vonta az Egyház tanításait a nők pappá szentelése, a homoszexualitás és a fogamzásgátlás kérdéseiben. A 2005-ös konklávé idején a listavezető „papabile” volt, akit a progresszivisták fehérbe öltözve álmodtak a Szent Péter-bazilika erkélyére. Ám pár évvel később a reputációja lehanyatlott, mivel kiderült, tudott az egyházmegyéjébe tartozó papok által gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaélésekről, s mégsem tett semmit.
Ebben az időszakban a belga misére járás 5-10%-ra esett le. Belgium volt az egyik első olyan ország, ahol legalizálták a saját kérésre történő magzatelhajtást, az euthanáziát és az azonos neműek házasságát – nagyon gyenge katolikus ellenkezéssel. A katolikus tanulás egykori világfővárosa, a Leuveni Katolikus Egyetem mellett a Georgetown úgy néz ki, mint az Üdvözlégy.
Amikor André-Joseph Léonard érsek követte Daneels-et 2010-ben, mint Belgium prímása, azonnali változtatásokat vezetett be. Az 1960-as évek óta nem volt a belga egyház ilyen hangos. Amikor Belgiumban nemrég legalizálták a gyerek-eutanáziát, az érsek imádságra és böjtölésre kérte híveit az intézkedések ellen. Február 6-án, amikor a belga parlament szavazott az intézkedésről, Léonard az ország minden városában imavirrasztást szervezett, remélve, hogy e perverzió ellen imádkozó ezrek látványa megmozgatja a képviselők lelki ismeretét.
Léonard újjáélesztette a hagyományos katolikus kegyességet is, gyorsan megtartva az első úrnapi körmentet Liege-ben, 1970 óta először. Rendszeresen mond latin misét (a rendkívüli forma szerint), az utóbbi évek liturgikus visszaéléseinek orvoslására felajánlva.
Létrehozta a Szent Apostolok Közösségét, amely három papból és hét szeminaristából áll, akik filozófiájukat Michel-Marie Zanotti-Sorkine tisztelendő, az új evangelizáció egyik francia fényességének a spiritualitására alapítják. Reverendát viselnek (ritka látvány a zsinat utáni belga egyházban), amikor Istenről beszélnek a belgáknak. A múlt hónapban a közösség megóvta a felszentelés eltörlésétől a Brüsszel közepén fekvő Szent Katalin-templomot, mely paphiány miatt három éve zárva volt. Nem olyan rég a Szent Katalin-templom még halpiacnak volt kinézve; ma a kortárs Európa egyik legdinamikusabb evangelizáló csoportjának székhelye.
Sokan nem olyan lelkesek Léonardtól. Amikor az ország prímása lett, a belga egészségügyi miniszter szembeállította a „nyitott” és „toleráns” Danneels-szel, azt állítva, hogy a kiválasztása veszélyezteti az egyház és az állam szétválasztását. (Ironikus, mert annak, ahogy egy állami tisztségviselő akarja megmondani, milyen püspököket kell kiválasztani, jozefinista mellékíze van.) 2011-ben homoszexuális aktivisták süteményeket vágtak Léonardhoz egy előadása során. Amikor tavaly Léonard abortuszellenes előadást tartott a Brüsszeli Egyetemen, radikális feministák vízzel öntötték le. Léonard imádkozni kezdett és megáldotta támadóit.
E támadások ellenére a belga katolicizmus hosszú évtizedek után először mutatta a növekedés jeleit. A számok magukért beszélnek: a 2012/2013-as egyetemi tanévben a belga szeminaristák száma 67-ről 89-re nőtt. Amikor Léonard namur-i püspök volt, a hivatást választók száma ott is jelentősen növekedett.
Szerencsétlen, hogy Ferenc pápa nem emelte Léonard érseket bíborossá az idei konzisztóriumon. Annak a romhalmaznak az alapján, amivé a belga katolicizmus lett, Brüsszel nem feltétlenül bíborosi püspöki szék, de az figyelemre méltó fordulat, amelyet Léonard elért, kiérdemelte volna számára a vörös kalapot. Mivel csak egy évre van a püspöki nyugdíjkorhatártól, nem sok alkalom lesz már arra, hogy bíborossá tegyék.
Szerencsétlen dolog az is, hogy Ferenc Danneels bíborost favorizálta, a családról szóló rendkívüli szinódusra szinódusi atyának nevezte ki, ami furcsa választás volt, mert 81 évesen Danneels nemcsak régen túl van a püspöki nyugdíjkorhatáron, de már konklávében sem vehet részt. (Léonard csak azon az alapon vehetett részt a szinóduson, hogy ő a belga püspöki konferencia elnöke; s a megfelelő pozíciót betöltők minden országból automatikusan ott voltak.)
E mulasztás ellenére, André-Joseph Léonard megérdemli, hogy komolyan tanulmányozzák azok a katolikus vezetők, akiket foglalkoztat, hogyan lehetne a hitet újra lángra gyújtani a nyugati világban.
Filip Mazurczak a George Washington Egyetemen szerzett MA fokozatot nemzetközi kapcsolatok szakon. Több folyóiratban publikál, így a The European Conservative-ban, a Visegrad Insight-ban, és a Tygodnik Powszechnyben is.
Mandiner
