A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biszku Béla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biszku Béla. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 16., csütörtök

Újabb nyomozások indultak Biszku ellen

A Biszku Béla volt kommunista belügyminiszterhez köthető elkülönített eljárás eredményeképpen jogellenes fogva tartás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt újabb nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség – tudta meg a Magyar Hírlap Bagoly Bettina szóvivőtől.

Az újság csütörtöki cikkében emlékeztet rá, hogy a májusban felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett háborús bűntett miatt első fokon öt és fél év börtönre ítélt Biszku esetében az ügyészség egy évvel ezelőtt elkülönítette az ellene tett feljelentés nyomán, további bűncselekmények miatt indított eljárásokat.

A jobbikos képviselők által benyújtott feljelentésben szerepelt kényszervallatás, felbujtóként elkövetett emberölés, a magyar állam területe elleni hűtlenség és felségsértés is. Az ügyészség tájékoztatása szerint az e bűncselekmények miatt indult nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntették. Ezzel együtt az eljárás nyomán beszerzett adatok alapján az internálás, politikai okokból történő kitelepítések ügyében ismeretlen tettes ellen új nyomozást rendeltek el az említett tényállással – írta az újság.

Magyar Nemzet

2014. július 18., péntek

Életfogytiglanit kérnek Biszku Bélára

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kér fellebbezésében az ügyészség Biszku Bélára, akit az ’56-os forradalom utáni megtorlások és a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt idén májusban első fokon 5 és fél év börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék – hangzott el az M1 esti Híradójában pénteken.

A hírműsornak Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője azt mondta, az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása mellett a következetes bírói gyakorlatra tekintettel az előzetes letartóztatás elrendelését is kezdeményezik. Biszku Béla ügyvédje, Magyar Gábor nem kívánt nyilatkozni a fellebbezésükről.

Czine Ágnes, a Fővárosi Ítélőtábla kollégiumvezetője arról tájékoztatta a Híradót, hogy az iratok csütörtökön érkeztek meg az ítélőtáblára, három hónapon belül tárgyalást tart a bíróság.

Biszku Béla ellen 2012 szeptemberében indított büntetőeljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A volt belügyminisztert háborús bűntett, lőszerrel visszaélés, valamint a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt májusban öt és fél év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék.

Magyar Nemzet/MTI

2014. május 13., kedd

Első fokon öt és fél év szabadságvesztésre ítélték Biszku Bélát

Öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát a Fővárosi Törvényszék első fokon, az ítélet nem jogerős.


A 92 éves Biszku Béla volt állampárti vezetőt az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt öt és fél év szabadságvesztésre ítélte kedden a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen.

Forrás: Híradó/MTI