A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Doroszló-Szentkút. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Doroszló-Szentkút. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 11., csütörtök

Doroszló-Szentkút - Zarándokok ezrei a vajdasági magyarság legismertebb búcsújáró helyén

Doroszló-Szentkúton, a vajdasági magyarság legismertebb búcsújáró helyén szeptember 7–8. között zarándokok ezrei ünnepeltek. Udvardy György püspök Mária születésének ünnepe előestéjén, Beer Miklós Kisboldogasszony napján mutatott be szentmisét.

A doroszlói Szűz Mária – Keresztények Segítsége templom a Szabadkai Egyházmegye, illetve a vajdasági magyarság legismertebb búcsújáró helye. A kegyhelyre idén is több ezer zarándok érkezett a hagyományos búcsúünnepre, melynek mottója idén: „Zarándok Jézus – zarándok egyház – zarándok ember”. A búcsú napjain a magyar mellett horvát, német és szlovák nyelven is miséztek.

Szeptember 7-én bűnbánati liturgiával és gyónási lehetőséggel indult a program. Ezt követően Paskó Csaba tartott elmélkedést a nap mottójáról. Az esti dicséret után az előesti szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be, melynek keretében kiszolgáltatták a betegek szentségét a jelen lévő idős és beteg zarándokok számára. Ezt görögkatolikus liturgia követte.

A lobogóikkal felvonuló közösségek gyertyás körmenetét Udvardy György vezette. Az imádságos menetet követően megáldották a járműveket is, amelyekkel a hívek a kegyhelyre érkeztek. A napot virrasztó zsolozsma, népi áhítatosság, rózsafüzér és filmvetítés zárta.

Kisboldogasszony napja fájdalmas rózsafüzérrel, keresztúti áhítatossággal kezdődött. Az ünnepi szentmisét Beer Miklós váci megyéspüspök mutatta be a huszonöt éves szolgálati jubileumát ünneplő Pénzes János szabadkai megyéspüspök, valamint számos paptársa közreműködésével.

Amikor születésének ünnepén köszöntjük a Szűzanyát, hálát adunk azért, hogy a Szentlélek indítására igent mert mondani, vállalni merte azt, hogy általa valósuljon meg Isten üdvözítő terve, és az ő gyönge, asszonyi szolgálatán keresztül lépjen a világra a Mindenség Ura, és rajta keresztül legyen a mi testvérünk, legyen egy közülünk. Ugyanezt várja az Úristen mitőlünk – erről beszélt Beer Miklós ünnepi homíliájában.

A szentáldozásban megéljük, hogy Jézus bennünk lakást vesz, ahogyan Mária látogatta Erzsébetet, és hordozta méhében a gyermeket. Így vigyük mi is mindennapi életünkben Krisztust testvéreink közé. Ez keresztény életünk lényege, értelme. Arra buzdít, hogy életünk legyen Krisztushoz és az ő édesanyjához, Máriához méltó – tanított Beer Miklós.

Oltáriszentségi körmenet zárta a Kisboldogasszony-napi ünnepkört. A doroszlói zarándoklatok sorát augusztus 31-én a férfiak zarándoklata nyitotta, és szeptember 14-én az ifjúsági zárja.

A tradíciót követve a szentkúti búcsú keretében tartották a bácskai hordozható Mária-szobrok találkozóját, doroszlói, gombosi és magyarországi máriás csoportok részvételével.

A Szűz Mária – Keresztények Segítsége Kegyhely, népiesen a Doroszlói Szentkút a délvidéki Szabadkai Egyházmegye területén található központi búcsújáró hely.

Az 1807-től vezetett Historia Domus tudósítása szerint 1792-ben a Szent Szűz jósága által a gombosi vak Zablóczki János visszanyerte látását, miután megmosdott a kút vizében. Ezt követően indultak meg a zarándoklatok, és a Kalocsa-Bácsi Érsekség hivatalos búcsújáró helyévé lett. A szentkúti Historia Domus Sanctae Fontis Doroszloiensis históriás könyv több mint nyolcvan csodás gyógyulást jegyez fel.

A Doroszlói Szentkutat 15–20 ezer zarándok keresi fel Kisboldogasszony napján. Nagy számban vannak jelen horvát (bunyevác és sokác), szlovák, valamint ruszin görög rítusú katolikusok és szerb pravoszláv egyházhoz tartozók.

Magyar Kurír