Veni, veni Emmanuel!

Mitől olyan különleges a karácsony? Ilyenkor minden ember csendre vágyik vagy a szeretteivel akar lenni. Miért van ez?

A karácsony kiváló alkalom, hogy egymásra, de leginkább Istenre figyeljünk, ám sokan csak vásárlási tehetségüknek áldoznak. Ez már-már közhelyes, s talán egyszer az emberiség kiábrándul ebből és újra egy lecsupaszított, egyszerű időszakként éli meg ez ünnepet. Mert igen, ez ünnep! Eljön Emmanuel, azaz velünk az Isten.

Mit jelent nekem a karácsony, mi kell, hogy történjék ilyenkor? Minden ember felteszi ezt a kérdést magában, ha máskor nem, hát gyermekkorában. Összeül a család, sok ajándékot kapunk, szokottnál „gigászibb” étkezések és ezekhez hasonló megközelítések. Felnőttként már nehezebb figyelni erre a kérdésre, mert részt vesz az ember ebben a tevékeny készülődésekben, de ily módon is várhatja szívében a Messiás megszületését. Ilyenkor azonban jó volna kicsit megállni, figyelni, hallgatni. Igen, van egy másik oldala is a készületnek. Őszintén figyelni arra, hogyan készül eljönni a személyes életembe a Megváltó. Nem beszélni, fecsegni a másik ember vagy a magunk bajáról, hanem elmerülni csendesen az Istengyermek érkezésének örömteli várakozásában. Hallgatni csak csendben lehet. Az Isten szavát, a Logoszt csak csendben lehet meghallani. Ilyenkor még elcsendesülésünkben is van, hogy a gondolataink, dicsőítéseink nem hagynak minket egységben az Istennel. Mily jó is az, mikor nem is szólunk Hozzá, csak hagyjuk, hogy Ő szóljon. Sok ember görcsös keresésére vagy valamilyen béke-érzelem, béke-hangulat direkt kikényszerítésére tett kísérletezésére hasonlít ez, amikor erőltetetten keresve az Igazságot pont elnyomja magában, nem hagyva, hogy maga az Igazság találjon rá. Pedig milyen jó is az! A passzív aktivitás és az aktív passzivitás paradoxona ez: hagyni, hogy belépjen az életembe azáltal, hogy teszek érte, hogy ne gátoljon semmi ezen ráhagyatkozásomban. Néha meg kell állni, kizárva jóbarátot, rokont, rászorulót, beteget, szülőt, testvért, gyermeket, mert az én Teremtőmmel akarok lenni pár percet, órát. Belőle merítve erőt tudok csak a többiekkel egy, igaz, élő és szeretetbeli közösséget alkotni. Kizárni a zenét, az alkotást, a tanulást, s csak az érkezésre figyelni, mint Illés Isten jelenlétére a szellőben. Maga csend fog Isten eszközévé válni, s a maga dallamával tanít meg valami többre, szebbre, maradandót alkotva bennünk, amit nem felejtünk el, amire jó lesz visszaemlékezni legsötétebb pillanatainkban.

Karácsonykor az embernek eszébe jut a Szent Család közössége. Vándorlásuk megható, szívbemarkoló. Mi is vándorok vagyunk itt a földön, s az ő vándorlásuk erővel tölt el minket. Látva, hogy az Igazságot nem fogadják be az emberek – ahogy egy rászoruló családot, egy várandós anyát, ki a Világmindenség Urát hordozta, nem fogadtak be házukba –, ma pedig az Anyaszentegyházat, mint az igaz hit és egyedüli egyetemesség kizárólagos birtokosát – mert az alapította, „ki felülről való” – nem fogadják el sokan sem részben, sem egészben, akkor megszületik az egység, a közösség a „be nem fogadottak” és Krisztus között. Szemlélődni és hallgatni, ez a feladatunk. Hagyni, hogy beköltözzék az életembe Krisztus. Ő be akar költözni!

Keresztény embernek a megtestesülés titka is elmélkedésre ad okot, mert ami történik nem csak egy egyszerű, meghitt, idillikus esemény, hanem a Végtelen Isten önmagát önként korlátok közé szorítja irántunk való szeretetből. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Jn 3.17  A csodálatos Krisztus-himnusz is mondja, hogy „Kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember”. Fil 2.8 Belépett a mi bűnös életünkbe, és vállalt minden nehézséget, ami bennünket ér. Ezáltal megszentelt mindent. Óriási távolságot tett meg ezért! Már a születése sem volt egyszerű, élete pedig emberileg tragédia. Ám ebben is Vele lehetünk egy párhuzam vonalán, amikor a farizeusok örökösei sanyargatják Urunkat, míg szentséges Testét, az Egyházat a mai illegitim politikai vezetés járatja le, vagy belülről marcangolják különböző önkényes és megtévedt elemek. Az embernek kedve lenne otthagyni az egészet, ám ez az igaz hit próbája, mert az igazi hit azt is elhiszi, hogy az Isten, aki a semmiből teremtette a világot és végtelen távolságot tett meg értünk bűnösökért, ha akarja, holnap már minden templom „csurig” lenne megtértekkel, igaz imádókkal, hisz a megtestesült Isten hatalma végtelen.  Imádkozzunk ezért, s ha nem is egyik napról a másikra, de fokozatosan minél több testvérünk ismerje fel az Igazságot a csendben, s hagyja, hogy átjárja elméjét a megtestesülés misztériuma, ezáltal is eggyé válva a mi Megváltónkkal!

fr. Gerbert