Iszlamista felkelők elfoglalták Szíriában a keresztények lakta Maalúla települést. Egy kolostorból tucatnyi apácát hurcoltak el, kifosztottak és meggyaláztak több templomot, lövöldöztek az utcákon, hogy megfélemlítsék a lakosokat.
Erről a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (ODSH), illetve Mario Zenari szíriai pápai nuncius számolt be keddre virradóra.
A vatikáni követ szerint a felkelők behatoltak a városközpontban lévő Mar Takla kolostorba, és elhurcoltak onnan a szomszédos Dzsabrud városba 12 szíriai és libanoni apácát, a zárda elöljárójával együtt.
A szíriai tévé híradása szerint az al-Kaidához köthető felkelők hatoltak be a kolostorba, és ott pogromot hajtottak végre. Meggyaláztak és kifosztottak több templomot is, és vaktában lövöldöztek az utcán, hogy megfélemlítsék a városban élő keresztényeket.
Az al-Kaida terrorszervezethez köthető an-Núszra Front nevű lázadócsoport fegyveresei szeptember elején már egyszer ellenőrzésük alá vonták Maalúlát, de a kormányerők három napra rá elűzték őket onnan. Azóta harcok dúlnak a település környékén.
A Damaszkusztól 55 kilométerre északra fekvő Maalúla az egyik legjelentősebb keresztény város Szíriában. A település ötezer lakosának többsége görög katolikus. A helybeliek arámi nyelven beszélnek - ez annak az ősi nyelvnek a változata, amelyen Jézus Krisztus is megszólította híveit.
Forrás: Híradó.hu
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése