2014. január 28., kedd

Pécsi Székesegyház - Megrendelésre loptak?

Három, püspökök által viselt mellkereszt, öt pecsétgyűrű, egy kettőslánc, valamint egy emlékérem tűnt el a székesegyházból. A tárgyakat egy vitrinből lopták el anélkül, hogy azt megrongálták volna.

Pénteken délelőtt egy alkalmazott vette észre, hogy a kiállításnak helyet adó kápolna egyik vitrinéből több tárgy eltűnt – nyilatkozta a székesegyházban elkövetett lopás körülményeiről Damásdi Zoltán, a püspökség levéltárosa. – Három, püspökök által viselt mellkereszt, öt püspöki pecsétgyűrű, egy kettőslánc és egy emlékérem hiányzott. A mellkeresztek drágakövekkel kirakottak, a legrégebbi darab a 18. században készült. Az eltűnt tárgyak előzetes becslés alapján több tízmillió forintot érnek, de valójában felbecsülhetetlen, pénzben nem kifejezhető értékekről van szó – tette hozzá.

Damásdi Zoltán elmondta azt is, a vitrinben több más tárgy is volt, azokat azonban nem vitték el. A lezárt vitrin egyébként sértetlen maradt, tehát feltörése nélkül fértek hozzá a tartalmához a tettesek. Az országos viszonylatban is példa nélkül álló lopás mindezek mellett azért is rejtélyes, mert a helyiségben működött a riasztó, ám az mégsem jelzett.

A rendőrségen a nyomozás eddigi megállapításairól hétfőn nem kívántak nyilatkozni, az eljárás érdekeire való tekintettel.

Megrendelésre?

A püspökség levéltárosa nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azt illetően, miképpen tudták a tettesek így kivitelezni a lopást, sem arról, mi lehet az ellopott értékek sorsa. Az egyébként nyilvánvaló, hogy azok eredeti formájukban eladhatatlanok, még a feketepiacon is. Ez – valamint több más körülmény, például az, hogy a vitrinben található más értékekhez nem nyúltak – azt a feltételezést erősítheti, hogy a tárgyakat megrendelésre lopták el.

Forrás: Bama

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése