A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pécsi Székesegyház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pécsi Székesegyház. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 6., csütörtök

Ausztriában elfogták a pécsi székesegyház kifosztóját

Az egyházmegye sajtóközlménye

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól a mai napon kapott értesítés szerint a Pécsi Székesegyházból január folyamán eltulajdonított műkincsek kapcsán folytatott nyomozás eredményre vezetett. Egy személyt, akit az elkövetéssel gyanúsítanak, elfogtak.

A tájékoztatás alapján az eltulajdonított tárgyakat kettő kivételével megtalálták. A nyomozás részleteivel kapcsolatban jelenleg több információval nem rendelkezünk.

Örömünk kifejezése mellett hálás köszönetet mondunk a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság valamint a nyomozásban részt vevő minden szervezet és munkatárs hatékony munkájáért.
Pécsi Egyházmegye

2014. január 28., kedd

Pécsi Székesegyház - Megrendelésre loptak?

Három, püspökök által viselt mellkereszt, öt pecsétgyűrű, egy kettőslánc, valamint egy emlékérem tűnt el a székesegyházból. A tárgyakat egy vitrinből lopták el anélkül, hogy azt megrongálták volna.

Pénteken délelőtt egy alkalmazott vette észre, hogy a kiállításnak helyet adó kápolna egyik vitrinéből több tárgy eltűnt – nyilatkozta a székesegyházban elkövetett lopás körülményeiről Damásdi Zoltán, a püspökség levéltárosa. – Három, püspökök által viselt mellkereszt, öt püspöki pecsétgyűrű, egy kettőslánc és egy emlékérem hiányzott. A mellkeresztek drágakövekkel kirakottak, a legrégebbi darab a 18. században készült. Az eltűnt tárgyak előzetes becslés alapján több tízmillió forintot érnek, de valójában felbecsülhetetlen, pénzben nem kifejezhető értékekről van szó – tette hozzá.

Damásdi Zoltán elmondta azt is, a vitrinben több más tárgy is volt, azokat azonban nem vitték el. A lezárt vitrin egyébként sértetlen maradt, tehát feltörése nélkül fértek hozzá a tartalmához a tettesek. Az országos viszonylatban is példa nélkül álló lopás mindezek mellett azért is rejtélyes, mert a helyiségben működött a riasztó, ám az mégsem jelzett.

A rendőrségen a nyomozás eddigi megállapításairól hétfőn nem kívántak nyilatkozni, az eljárás érdekeire való tekintettel.

Megrendelésre?

A püspökség levéltárosa nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azt illetően, miképpen tudták a tettesek így kivitelezni a lopást, sem arról, mi lehet az ellopott értékek sorsa. Az egyébként nyilvánvaló, hogy azok eredeti formájukban eladhatatlanok, még a feketepiacon is. Ez – valamint több más körülmény, például az, hogy a vitrinben található más értékekhez nem nyúltak – azt a feltételezést erősítheti, hogy a tárgyakat megrendelésre lopták el.

Forrás: Bama

2014. január 27., hétfő

Pécsi Székesegyház - Mellkereszt, püspöki gyűrűk tűntek el?

Egyelőre rejtély, hogyan jutottak be a tolvajok a Pécsi Székesegyház egyik kápolnájába. Még nem hoztak nyilvánosságra az ellopott tárgyakról szóló hivatalos információkat.

(...) pénteken délelőtt jelentették be a rendőrségre, hogy értékes műkincseket loptak el a Pécsi Székesegyház egyik kápolnájából. A nyomozás ismeretlen tettes ellen indult, s egyelőre nem érkezett hír arról, hogy a tolvajok vagy az ellopott tárgyak megkerültek volna.

A Dunántúli Napló információi szerint a turisták által is látogatható, korábban kincstárként működött Mária-kápolnában történt a lopás, ahol 1994 óta egyházművészeti kiállítás tekinthető meg, többek között feszületek, oltári szentségtartók, keresztek láthatók. Úgy tudjuk, a tolvajok egy püspöki mellkeresztet és püspöki gyűrűket vittek el. A gyűjtemény része I. Ferenc József ajándéka, Dulánszky Nándor püspök ametisztekkel díszített mellkeresztje is - de azt egyelőre nem tudni, ezt vitték-e el, mivel még nem hoztak nyilvánosságra az ellopott tárgyakról szóló hivatalos információkat. Mint ahogy az is rejtély, miképpen vitték véghez a lopást: információnk szerint modern riasztóberendezésekkel védik a helyiséget és a vitrineket is, s azok működőképesek voltak a történtek idején.

Forrás: Bama.hu