2014. július 16., szerda

Szentföld - Gázában egyre fokozódik a feszültség

Az izraeli hadsereg kedd éjjel ismételten arra szólította fel a Gázai-övezet északi részén élőket, hogy a saját biztonságuk érdekében hagyják el otthonukat, mert így elkerülhető, hogy civil áldozatai legyenek a Hamász iszlamista szervezet állásai ellen intézett légicsapásoknak.

Százezer embert veszélyeztetnek a támadások

A Háárec című izraeli lap azt írta, hogy a támadások százezer embert veszélyeztetnek. A hadseregtől származó információk szerint az övezetben ennyi embert szólítottak fel távozásra.

Az Ynet hírportál úgy értesült, hogy Gázaváros keleti, Sudzsaíja nevű kerületének lakóinak közép-európai idő szerint reggel hét óráig adott haladékot az izraeli hadsereg, hogy "mentsék az életüket".

A Hamász katonai szárnya, az Ezzedín el-Kasszám Brigádok a Twitter közösségi portálon arról számolt be, hogy a sűrűn lakott övezet keleti részében több száz családot figyelmeztettek, hogy otthonukat légicsapás érheti.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő közölte, szerdán fokozni fogják a támadásokat az egy hete kezdődött offenzíva keretében.

A Hamász vezetői, köztük Mahmúd Zahar otthonát bombázta a Gázai övezetben szerdára virradóra Izrael, amely figyelmeztette az iszalmista szervezetet: megfizet azért, hogy nemet mondott az egyiptomi tűzszüneti javaslatra.

Zaharnak a Gázaváros nyugati részében található otthonában senki sem tartózkodott a támadás idején. Szemtanúk szerint a házat két találat érte, a négyemeletes épület összeomlott, és a szomszédos mecsetben, valamint a környező házakban is károk keletkeztek. Ugyancsak támadás érte a szervezet egy másik magas rangú tagjának, Basszem Naimnak a Gázaváros nyugati részében álló házát, és az izraeli vadászrepülők az övezet északi részén, Dzsabaliában célba vették Fathi Hammad volt egészségügyi miniszter és Iszmáil Askar képviselő otthonát. (...)

Híradó/MTI

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése