2014. december 9., kedd

Csíksomlyó - Mária-köszöntő több ezer hívővel

Szombaton este tartották az év utolsó ünnepélyes Mária-köszöntőjét a csíksomlyói kegytemplomban. Ezúttal is hívők sokasága töltötte be a pápai kisbazilikát.

A szentmisét megelőzően 16 órától a gyimesi hívek, majd 17 órától a csíkszentlélekiek végezték az imaórát.

A szentmisét követően a csíkszentléleki népviseletbe öltözött asszonyokkal közösen elimádkozták a rózsafüzért, majd gyertyát gyújtva mindenki bekapcsolódott a körmenetbe, ahol a Szűzanya kegyszobrának mását  ugyancsak a csíkszentlélekiek vitték.

Urbán Erik ferences templomigazgató kérésünkre értékelte az idei évet: Hat év után is a lelkesedés nem lankad a hívekbe, szüntelenül sokan jönnek minden hónap első szombatján.

„Az elsőszombatok nagyon sok hívő számára segítség, hogy komolyabb, mélyebb lelki életet éljen, olyat amelyre régóta vágyakozott, nagyon sok terhet raknak le a hívek, olyan lelki terheket amelyek évek óta hordtak. Azt látom, hogy mindig lelkesen mennek haza az emberek, ezt ők is elmondják visszajelzésként, és ők adják tovább a lelkesedésüket másoknak, akik éppen ezért jönnek el. Igazából így vagyunk/leszünk eszközök Isten kezében, amellyel mások üdvösségét szolgáljuk” – emelte ki Erik testvér.

Az elsőszombati liturgiának annyira kiváló lelki gyümölcsei vannak, hogy most a jubileumi Mária-évben más helyszíneken is megszervezik, így december 9-én, kedden Kolozsváron a ferences templomban lesz Mária-est a Csíksomlyói Szűzanya tiszteletére. „Azokhoz, akik nem tudnak eljönni Somlyóra, mi megyünk el a Jubileumi évben” – mondta Urbán Erik. A templomigazgató azt is hozzáfűzte, hogy a kegyszobor másolatát, amelyet az elsőszombati körmeneten használnak, azt is viszik magukkal Kolozsvárra.

A kolozsvári helyszínválasztás azért is jelképes, mert mindkét világháború alatt Kolozsváron őrizték a csíksomlyói kegyszobrot.

„Amikor 1944 nyarán a keleti front veszélyesen közeledett, egész Erdély megbolydult s menekült Magyarország felé. Az akkori Somlyón lakó ferencesek a kegytemplom hatalmas szobrát összepakolták egy hatalmas ládába s teherszállítmányként feladták Magyarország legnyugatibb városába, Zalaegerszegre” – írja visszaemlékezésében Bíró János Antal atya. Benedek Fidél kolozsvári ferences házfőnök tudomást szerzett a szobor szállításáról és kijelentette, hogy a Mária-szobornak nem szabad elhagyni Erdély határát. „A kolozsvári állomásfőnökkel megállítottuk a szerelvényt, levettük a szobrot és elhelyeztük a kolozsvári ferencesek templomában. A templom és a sekrestye között, egy szűk folyosóra” – idézi fel a történteket Antal atya a Hetvenöt év ISTEN szolgálatában című könyvében. „A Mária-szobrot a háború végeztével kamionnal visszaszállítottuk Csíksomlyóra, és azt a hírt kaptuk, hogy azt a teherszerelvényt, amely a szobrot Zalaegerszegre szállította volna, a zalaegerszegi pályaudvaron telitalálat érte. Most ki-ki maga döntse el, hogy a Mária-szobor megmenekülése csoda volt-e vagy sem. Nem befolyásolok senkit, de annyi biztos, hogy a Máriával kötött szövetségem azóta sokkal erősebb” – zárja gondolatait a kilencvenöt esztendős Antal atya.

A következő Mária-köszöntőt 2015. január 3-án tartják, a 18 órás szentmisét megelőzően a gyimesi és Csíkszereda környékén dolgozó hitoktatók fogják az imaórát végezni. Ugyancsak a hitoktatók vezetik majd a rózsafüzér elimádkozását és ők viszik a kegyszobor mását a templom előtti téren.

Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése