2015. január 13., kedd

Iszlám Állam - Milliárdokkal dobálóznak?

Kétmilliárd dolláros költségvetéssel számol az Iszlám Állam (IÁ) 2015-ben, a terroristaszervezet emellett 250 milliós nyereséget is elkönyvelhet – írja a Le Figaro a katari Al-Araby al Jadeed-ra hivatkozva.

Minderről Abu Saad Ansari sejk, egy iraki vallási vezetője beszélt az Al-Araby-nak. A büdzséből állítólag fedezik a harcosaik fizetését, a szegényeknek, özvegyeknek és mozgáskorlátozottaknak nyújtott támogatásokat, és a légitámadások károsultjait. A többletet a tervek szerint a háborús erőfeszítéseket finanszírozzák egy iszlám bank támogatásával – nemrég nyílt egy ilyen bank az Észak-Irakban található Moszulban.

A Newsweek korábban arról írt, hogy az iszlamista szervezet naponta 6 millió dolláros bevételt könyvelhet el. Ez többek közt olajcsempészetből, az újonnan megszállt területek kifosztásából, váltságdíjakból, és a külföldről érkező magánadományokból áll össze. Emellett a bevételt növeli a megszállt területeken lévő bankok kifosztása: ilyen lehetett például akár a Moszuli Központi Bank 429 millió dollárnyi értékeinek meglovasítása is. Ez ugyanakkor még mindig kérdéses, hogy tényleg megtörtént-e, hiszen több helyi forrás magát a kifosztás tényét is cáfolta. Az eseményt a Financial Times elnevezte „a legnagyobb meg nem történt bankrablásnak”.

A megadott számokat a brit Quilliam, radikalizmus ellen küzdő alapítvány is életszerűnek, ugyanakkor valószínűsíthetően hamis információnak értékelte. Charlie Winter, a szervezet kutatója szerint a korábbi időszakban is láttak napvilágot hasonló információk, néhány azért, hogy jó színben tüntesse fel az Iszlám Államot, mások inkább le akarták járatni azt. Winter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az adatok nem a terroristaszervezet egyik hivatalos csatornáján jelentek meg, így egyfajta belső szivárogtatásról is lehet szó.

Magyar Nemzet

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése