2015. január 21., szerda

Pécs - Püspöki tárlatvezetés a pálos kiállításon

Udvardy György pécsi megyéspüspök kalauzolta végig január 19-én az érdeklődőket a „Pálosaink, a fehér barátok” című tárlaton Pécsett – tájékoztat az egyházmegye.

A kiállítás a pálos szerzetesközösség hitét és tevékenységét, valamint történelmünkre és kultúránkra gyakorolt hatását mutatja be.

A pálos rend a katolikus egyház egyik szerzetesi közössége. Magyar alapítású, de nem kizárólagosan magyar rend. A pálosok Szent Ágoston reguláját követik, a kiállításon ezért a regula különféle díszes kiadásait is megtekinthetik a látogatók. Udvardy György megyéspüspök ezzel kapcsolatban elmondta: „A regula egy szabálygyűjtemény. Azoknak az embereknek az életvezetését határozza meg, akik vállalkoznak a prófétai tevékenységre, a jel szerepre, és akik, ha fogadalmaikat megtartják, hitük szerint eljutnak az üdvösségre. Amikor ugyanis a szerzetes ünnepélyesen szegénységet, tisztaságot és engedelmességet fogad, elöljárója így válaszol: »Ha te ezt megtartod, én megígérem neked az üdvösséget.« Megdöbbentő, nagyszerű ígéret ez! A szabályok, regulák tehát ezt a célt, az üdvösséget szolgálják, hiszen ezek Isten országának és egyben az ember földi életének szabályai” – hangsúlyozta Udvardy György pécsi megyéspüspök.

A szubjektív tárlatvezetések sora január 22-én, a magyar kultúra napján zárul, amikor 16 órától Madas Edit irodalomtörténész mutatja be a kiállításon látható nyelvemléket tartalmazó kódexeket.

Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése