2015. január 5., hétfő

Rimaszombat - Kilátástalan helyzetben a vármegyeháza épületének sorsa

Továbbra sincs megoldva Rimaszombat talán legimpozánsabb műemlék épületének, a Tompa téri eklektikus megyeháznak a sorsa. 

Az épületben korábban különböző államigazgatási intézmények működtek, például a körzeti és a járási hivatal, ám az objektum állapota már olyannyira rossz, hogy helyiségeinek a fele jó ideje üresen tátong. A tetőszerkezet több helyen beázik, a nyílászárók szelelnek, a víz- és villanyhálózat elavult. Legutóbb, 2007-ben a főépület homlokzatát restaurálástak, ám azóta az épületen nem történt semmi beavatkozás.

Korábban az "állam" 1 koronáért adta át az épületet a városnak, most ugyanennyi euróért veheti vissza, azonban csak abban az esetben, ha garantálja annak felújítását. Ilyen feltételek mellett viszont az "állam" nem kívánja átvenni az épületet. – tudta meg az ujszo.com.

A városi önkormányzat tavaly egy műemlék-felújításra kiírt pályázatba szeretett volna bekapcsolódni, de a 2,5 millió eurós összköltségű projekt csak a külső homlokzat felújítására lett volna elég.

Februárban újra napirendre tűzi a képviselő-testület az épület ügyét, viszont bizakodó kilátások továbbra sincsenek.

Felvidék.ma

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése