A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Athanasius Schneider. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Athanasius Schneider. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 8., vasárnap

Schneider püspök: „Megkértem Msgr. Fellay-t, hogy ne késlekedjen tovább az elfogadással”

„A hagyományos mise visszaállítását célzó mozgalom a Szentlélek munkája és megállíthatatlan”


Partnerünk az Adelante La Fe (a Rorate spanyol változata) megjelentett egy exkluzív interjút Őexcellenciája Athanasius Schneider püspökkel. A kapott válaszok nagyon nyersek és merészek - még egy nagy püspök esetében is. Elég egyértelmű, még ha csak át is futjuk a válaszokat. Úgy gondolja: eljött az ideje a Szent X. Pius Társaságnak (SSPX).


FŐCÍMEK

„Sok helyen a papok inkább protestáns lelkészként, mint katolikus papként viselkednek.”

„Vannak családok, akik több mint 100 km-t utaznak, hogy méltóságteljes misén vehessenek részt és szilárd tanítást halljanak.”

"A hívőknek kell kérni a papokat, hogy legyen térdeplő, hogy tudjanak térdelni.”

„Eucharisztikus szívbetegségünk van, és mindaddig, amíg nem sikerül ezt meggyógyítani, az egész test beteg marad, és nem terem gyümölcsöt.”

„A mai viszonyok között valóságos csoda, hogy vannak hivatások.”

„A gender ideológia romlottság, a marxizmus végleges formája.”

„Ha tudják, a szülők vegyék ki gyermekeiket azokból az iskolákból, ahol tanítják a gender ideológiát.”

„Radikális relativizmus mentalitás van az Egyházban.”

„Hangosan kell szólni, hogy a Tanítóhivatal egyértelműen szólaljon meg.”

„Az erkölcsi relativizmussal, különösen azzal, ami az elváltak és újraházasodottak áldozását illeti, azt akarjuk, hogy Isten azt tegye, amit mi akarunk.”

„A szentségi női diakonátus ellentmond az Egyház természetének.”

„A pápát természetfeletti módon kell szeretnünk, imádkozni érte, nem pedig egyfajta pápaimádatban részesíteni.”

SSPX - Msgr. Lefebvre

„Meg vagyok győződve arról, hogy a jelen körülmények között Msgr. Lefebvre habozás nélkül elfogadná a személyi prelatúrára vonatkozó kánonjogi javaslatot.”

„Msgr. Lefebvre egy mély sensus Ecclesiae-val rendelkező ember.”

„A püspökszentelések 1988-ban történtek, mert jó lelkiismerettel úgy gondolta, hogy azt meg kellett tennie, mint rendkívüli cselekedetet; ugyanakkor azt mondta, hogy ennek a helyzetnek nem szabadna sokáig tartania.”

„Ha túl sokáig tart az autonómia kánonjogilag, akkor fennáll a veszély, hogy a Katolikus Egyház elveszít egy karakteres jellegzetességet, ami a pápától függ.”

„Nem tehetjük meg, hogy engedelmességünk Krisztus helytartójának függjön a pápa személyétől; ez nem lenne a hit. Nem lehet azt mondani, hogy én nem hiszek ebben a pápában, nem vetem alá magamat, várni fogok addig, amíg nem jön valaki, aki nekem tetszik. Ez nem katolikus, nem természetfeletti; ez emberi. Ez  természetfeletti és az isteni gondviselésbe vetett bizalom hiánya, hogy Isten az, aki vezeti az Egyházat. Ez veszély az SSPX-re nézve.”

„Megkértem Msgr. Fellay-t, hogy ne késlekedjen tovább az elfogadással - bár nincs 100% -os bizonyosság, hogy így lesz, én bízom az isteni gondviselésben.”

„Az én nagy kívánságom, hogy a SSPX-et el lehessen ismerni és megalapozni az Egyház hagyományos struktúráján belül, a lehető leghamarabb, és ez előnyös lesz mindenkinek, nekik és nekünk. Valójában ez lesz az új erő a hit tisztaságáért vívott nagy csatában.”

Azt mondtam Msgr. Fellay-nak: „Monsignore, szükségünk van a jelenlétére, hogy összefogjanak a jó erők az Egyházon belül, és egység legyen.”

Hagyományos mise

„A hagyományos mise visszaállítását célzó mozgalom a Szentlélek munkája és megállíthatatlan.”

„Ha a II. Vatikáni Zsinat atyái szemtanúi lennének annak, amit ma misének hívunk és egy hagyományos misének, a többség azt mondaná, hogy a hagyományos mise az, amit akar, és nem a másik.”

A hagyományos liturgia a II. Vatikáni Zsinat liturgiája, talán kis változtatásokkal.

Köszönjük lelkes olvasónk fordítását!

Forrás: http://rorate-caeli.blogspot.com/2017/01/bishop-schneider-i-have-asked-msgr.html

Vissza a katolikus apologetika oldalára

2016. december 12., hétfő

Schneider püspök az együttélésről, nemváltoztatásról és ökumenéről

2016. október 31 (LifeSiteNews) - Az együttélés soha nem lesz a házasság „igazi kegyelme”, és az egyháznak tudomásul kell vennie az emberek biológiai nemét ahelyett, hogy megerősíti az “egyfajta skizofréniát”, amely szerint az ember nemét meg lehet változtatni, mondta Athanasius Schneider püspök a LifeSiteNews portál részére adott exkluzív videóinterjúban.

A Maria Santissima érsekség segédpüspöke (Asztana, Kazahsztán) nyilatkozatában kiemelte, hogy az Egyház álláspontja az együttélésről „nem változtatható meg", mert „Isten kinyilatkoztatott igazsága elítéli a szexuális aktust az érvényes házasságon kívül, mint súlyos bűnt, mint amilyen a paráznaság és a házasságtörés.”

„Az Egyház mindig is ezt tanította, ezt közvetítette minden időben, megszakítás nélkül, mindig ugyanazzal a jelentéssel, ugyanabban az értelemben, és ezért ez örökké tart. Ezt nem lehet megváltoztatni.”

Schneider szavai tisztáznak egy Ferenc pápa által rögtönzött megjegyzést is, mely szerint néhány együttélő pár „igazi házasságban” él, és megkapja a házasság szentségének kegyelmét.

„Sok hűséget láttam ezekben az együttélésekben, és biztos vagyok benne, hogy ez igazi házasság, ezeké az igazi házasság kegyelme, hűségük miatt” mondta a pápa.

Ezzel szemben Schneider püspök úgy látja, hogy „az együttélés soha nem hordozza a házasság igazi kegyelmét, mert ez ellenkezik Isten akaratával. És amikor valami láthatóan és nyilvánvalóan ellenkezik Isten akaratával, a kinyilatkoztatott igazsággal, ott soha nem lesz kegyelem. A kegyelem Isten jóakaratát jelenti, azt, hogy egyetértésben élek Isten akaratával.”

Mindemellett „az együttélés ellenkezik Isten hatodik parancsolatával, ami egyértelmű a Szentírásban” mondta.

Schneider szerint az Egyháznak több irgalmat és könyörületet kell mutatnia azok felé, akiket összezavartak saját nemüket illetően - de ez nem azt jelenti, hogy megerősítik bennük ezt a zavart.

„Nyilvánvaló, hogy ezek beteg emberek, akik mély pszichózisban vagy neurózisban élnek. Ők valóban betegek és egy nagyon mély lelki betegségben, egyfajta skizofréniában szenvednek. Több irgalom és könyörület szükséges az ilyen személlyel kapcsolatban, és segíteni kell legyőzni ezt a betegséget, nem pedig ösztönözni, hogy megváltoztassák a nemüket.”

„Úgy kell utalni az ilyen személyre, még akkor is, ha megoperálták – nemváltó műtéten esett át -, mint aminek ő valójában megszületett. Ez az igazság. Nem tudunk együttműködni ezekben a valóban skizofrén játékokban.”

A hónap elején Ferenc pápa egy olyan nőre utalt, aki átesett egy „nemváltó” operáción és férfi lett belőle, és úgy hivatkozott rá, mint aki „házasságban” él a „feleségével”. Erre az egyénre utalva olyan névmásokat használt Ferenc pápa beszéd közben, melyek nem feleltek meg az illető biológiai nemének [az angol ’he’ és ’she’ kifejezések felcserélése - a ford.]

"Az ember férfinek vagy nőnek születik. Ez tudományosan és biológiailag is tény” mondta Schneider. "Az anya méhében a fogantatás első pillanatában eldől a genetikai programozás.”

Objektív tény, hogy van biológiai és pszichológiai különbség a férfiak és a nők között.

„A fogantatás első pillanatában Isten megteremti a lelket, és akkor a lélek egyesül a testtel. A lélek ki van jelölve a fogantatás első pillanatától, a testi egyesülés első lenyomata által. Ez hatással van a lélekre és az elmére, még a gondolkodás és a pszichológia módjára is. Ez bizonyíték és tudományos tény. Mármint komoly tudomány, nem pedig ideológiai tudomány által bizonyított.”

Válaszul a pápa legutóbbi kijelentésére, mely szerint egy ortodoxot katolizálni „nagyon súlyos bűn az ökumenizmus ellen”, Schneider püspök szerint fontos meghatározni azt, hogy mit jelent valójában az ökumenizmus.

Mivel a Katolikus Egyház azt tanítja, hogy ez az egyetlen igaz vallás az igazság teljességével, a pápa megjegyzései zavart okoztak. Hasonlóképpen a pápa tervei, hogy megünnepeljék a protestáns reformációt. Luther Mártont kiközösítették, és az Egyház határozottan elutasítja tévelygő teológiáját.

„Az ökumenizmus azt a vágyat jelenti, hogy mind eggyé válunk - azok, akik megkeresztelkedtek Krisztusban” mondta Schneider.

A Katolikus Egyházból kivált keresztények „nem objektíve teljesítik Isten akaratát, Krisztusét, hogy egy test legyünk, látható módon. Tennünk kell valamit konkrétan, hogy meghívjuk, hogy beszéljünk a kivált testvérekkel, hogy megmutassuk nekik a katolikus hit szépségét és teljességét”, miközben „mindig tiszteletben tartjuk a másik ember szabadságát.”

Az áttérés a katolicizmusra „végső soron a Szentlélek műve,” mondta Schneider, de „együttműködnünk kell valamilyen módon”, az imádság és a beszélgetés által.

Köszönjük lelkes olvasónk fordítását!

Forrás: https://www.lifesitenews.com/news/watch-bishop-schneider-on-cohabitation-sex-change-surgery-and-ecumenism

Vissza a katolikus apologetika oldalára

2016. november 3., csütörtök

Athanasius Schneider püspök - Az Egyház már válaszolt Luther tévedéseire

A katolikus egyház tévedhetetlenül reagált már „Luther Márton tévedéseire”, mondta Athanasius Schneider püspök Ferenc pápáról, aki ünnepli a reformációt és dicséri Luther teológiáját

Washington DC, október 31, 2016 (LifeSiteNews) 

A hónap elején washingtoni látogatását követően egy összejövetelen Schneider püspök azt is elmondta, hogy jelenlegi állapotában az amerikai politika emlékezteti „a szovjet időkre, amiben éltem”. Kifejezte reményét, hogy a Szent X. Piusz Társaság helyzetét kánonjogilag rendezik a katolikus egyházon belül, és megvitatták a vatikáni rajtaütést a Szeplőtelen Szűz Ferences Renden. 

„Már volt egy tévedhetetlen válasz Martin Luther tévedéseire: a tridenti zsinat,” mondta a kazahsztáni püspök. „A tridenti zsinat tanítása Luther tévedéseiről, ismétlem, ex cathedra tévedhetetlen. A pápa észrevételei a repülőn nem ex cathedra megnyilatkozások”. 

Schneider ezt válaszként mondta egy kérdésre, melyben kommentálták Ferenc pápa támogatását Luther Márton teológiájára és a reformáció pápai megünneplésére vonatkozóan. 

„Nem ebben az országban élek”, így „talán nem tudok jó tanácsot adni,” mondta egy fiatal férfinek, aki az amerikai elnökválasztásról kérdezte. „De amennyire megfigyelhettem ezt a kérdést távol a választásoktól, azt gondolom, hogy távolság kell a megfigyeléshez. Önök most a harc közepén állnak. Az én korlátozott véleményem szerint ez egy olyan bemutató, egy olyan helyzethez hasonló, ahol egy csoport diktatúrája, akik uralkodni fognak és [rád] kényszerítenek jelölteket, mindkettő valamilyen módon lehetetlen. Ez a véleményem, nem tudom, hogy helyes-e”. 

„Önök szabadon gondolkodhatnak másképpen,” mondta az összegyűlt amerikaiaknak. „Ez az én szerény véleményem.” Schneider szerint az USA-beli választások állapota emlékezteti „azokra a szovjet időkre, amiben élt”, amikor „mindig ugyanazokat a jelölteket kellett megválasztani - csak másképp hívták őket”. 

A „párbeszéd” gyakorlatát kell „javítani”

A vallások közötti „párbeszéd” az elmúlt 50 évben többnyire zavart hozott gyümölcs helyett, mondta Schneider. Ez a tévedés vezetett „elkötelezettségünk gyengüléséhez, hogy hirdessük az evangéliumot.” 

"Ki kell javítanunk ezt," mondta. "Nem tudjuk folytatni ezt kétértelmű módon, a párbeszéd mögé rejtve." 
A valódi párbeszéd vezeti el az embereket az igazsághoz, mondta. 

„Beszélni kell egymással,” mondta Schneider. „De ha beszélek egy személyhez, aki tévedésben él, ha van igaz szeretet bennem, segítem azt a személyt, aki tévedésben él, hogy kijöjjön belőle. Persze, én ezt szeretettel teszem, de a világosság jegyében.” A katolikusokat arra hívják, hogy „mindig az igazság tanúi legyenek.” 

„Az én jutalmam a hit jó lelkiismerete, a hűség Jézushoz, és a remélt jutalom, amit megkapok a mennyben” 

„A laikusokat arra hívják, hogy tanúi legyenek a hitnek” ebben a zavaros időben az egyházon belül, mondta a püspök. „Ezekben az időkben, a sugárzó hit több szempontból is világosabb, bizonyos szempontból szebb a laikusok lelkében, mint a[z egyházi] hierarchia lelkeinek egy nagy részében. Szomorú dolog ez.” 

Csak időleges jutalom olyan főpapok kinevezése, akik a katolikus hittel ellentétes álláspontot népszerűsítenek, mondta Schneider, ami „semmi az örökkévalósághoz képest.” 

„Az én jutalmam a hit jó lelkiismerete, a hűség Jézushoz, és a remélt jutalom, amit megkapok a mennyben,” mondta. „És ezeknek az időleges jutalmaknak, azt hiszem, hogy nincs is olyan sok értelmük. És a jobb jutalom így a hűség a hithez. És Isten elvégzi munkáját, így légy hű, higgy és segíts azoknak is, akik elveszítik a hitüket.” 

„Remélem, hogy Ferenc pápa most nagyvonalú lesz” a Szent X. Pius Társasághoz, mondta Schneider, amikor beszélt a hagyományhű katolikus csoportról, amelynek jelenleg nincs rendes kánonjogi státusa az egyházban, de nincs kiközösítve vagy szkizma alattinak tekintve sem. Ferenc pápa engedélyezte a Társaság papjainak, hogy gyóntathassanak az irgalmasság éve során, és Róma egy személyi prelatúrát kínált a Társaságnak az egyházon belül. 

Schneider reméli, hogy „gyakorlati”, „kánonjogi” megoldás lesz elérhető. A teljes közösség Rómával „sok pap jó jelenlétét” jelentené, és azok a személyek, akik „lényegében katolikusok, új közreműködést biztosítanának, hogy megerősödjön” az Egyház, mondta. 

Schneider püspök is mérlegelte azt a rendkívül kemény bánásmódot, amit egy vallási rend, az úgynevezett Szeplőtelen Szűz Ferences Rend kapott főpapoktól, akik úgy tűnik, hogy ellenzik a küldetésüket, amely hangsúlyozza a katolikus örökséget és az imádatot. 

„A Szeplőtelen Szűz Ferences Rend fejlődése, mint egy igazi, hagyományhű rend az egyházban, ami nem függ az Ecclesia Dei”-től, odavezette a haladókat, hogy fenyegetve érzik magukat, mondta Schneider. Sok vallási közösség, mely ragaszkodik a hagyományos latin miséhez, az Ecclesia Dei égisze alatt működik. 

„A hierarchia néhány liberális tagja úgy tekint az Ecclesia Dei különböző közösségeire, mint valamiféle muzeális darabokra”, magyarázta Schneider, és nem akarja, hogy a hagyományhű megközelítés túl sok lendületet kapjon. Ez csak egy „átmeneti” visszaesés, mondta. „Ha ez Isten munkája, senki sem tudja megállítani. Szenvedésük gyümölcsöt fog hozni. Messzebbre kell látnunk.”

Köszönjük lelkes olvasónk fordítását!

Forrás: https://www.lifesitenews.com/news/bishop-schneider-church-has-already-addressed-errors-of-luther