Románia - Ellehetetlenítenék a hatóságok a csángók magyar nyelvű oktatását

A moldvai csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának az ellehetetlenítésére irányuló hatósági törekvésekre hívta fel szerdai számában a figyelmet a Krónika. 

A napilap több forrásból is arról értesült, hogy Dragoș Benea, a Bákó megyei önkormányzat elnöke nemrég csángóföldi iskolákból összeválogatott gyerekek csoportját fogadta, és arra figyelmeztette őket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelvet is tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás. 

A PSD Bákó megyei szervezetét is vezető politikus október 23-án a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Római Katolikus Főgimnázium számos diákját, és arról beszélt nekik, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban. 

A Moldvában működő csángó civil szervezetek vezetői valamennyien értesültek az eseményről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, csak közvetett forrásból tudják, hogy mi hangzott el a múzeumlátogatás idején. 

A csángó közösség képviselői szerint a megyei tanácselnök fellépése azzal a kísérleti programmal állhat összefüggésben, amelyet a román és a norvég kormány képviselői nemrég indítottak Bákóban. A helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára. A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió euróval (egymilliárd forint), az UNICEF pedig kétmillió euróval (600 millió forint) támogatja a Bákó megyei programot. 

A Krónika szerint a Bákó megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaș Katolikus Egyesület társulása nyomán tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára. 

Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Martinas-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő önkormányzati ülésen kijelentette: nem válik hasznukra a csángó diákoknak a magyar nyelv oktatása. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta. 

A moldvai Bákó megyében jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanulja a magyar nyelvet és irodalmat iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében. A gyermekek a magyar állam részéről oktatási nevelési támogatásban részesülnek. Többen közülük a magyar állampolgárságot is igényelték.

Transindex

Jászvásár - Boldoggá avatták Anton Durcoviciot, Moldva mártír püspökét

Május 17-én a romániai Iasi-ban [Jászvásáron], a zsúfolásig megtelt városi stadionban a boldogok sorába iktatták Anton Durcoviciot, Moldva mártír püspökét. A szentmisét Petru Ghergel iaşi-i  [jászvásári] püspök mutatta be, a boldoggá avatási dekrétumot Angelo Amato bíboros, a Szentatya követe olvasta fel.

A 11 órakor kezdődött ünnepi szertartáson több mint 20 püspök, 500 pap és 20.000 hívő vett részt. A román sajtó által történelmi eseménynek mondott boldoggá avatáson jelen volt Victor Ponta miniszterelnök, az országos és helyi politikai közélet számos résztvevője.

A szentmisén a homíliát Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa mondta. 

Az Egyház, a kezdetekkor a mártírok egyháza volt. Anton Durcovici boldoggá avatásával még egy csillag gyúlt ki Krisztus Egyházának egén – mondta a bíboros. Krisztus Urunk és a ma boldoggá avatott püspök példája szerint, a mai együttlét célja nem a bosszúállás, hanem a megbocsátás. De ki is volt valójában Durcovici püspök – tette fel szentbeszédében a kérdést Angelo Amato. Egy barátságos, békeszerető, erős és irgalmas hitű, híveit szerető ember volt. Különös képen szerette a szegényeket. Amikor az egész városban nagy volt az éhínség, a iasi-i [jászvásári] Notre Dame de Sion iskolában szegénykonyhát nyitott. Amikor börtönbe zárták Jézus példáját követve meghozta élete áldozatát, és példát mutatott nekünk – hangsúlyozta a bíboros.

A püspök vértanúságát és hősies erényeit 2013. október 31-én XVI. Benedek pápa ismerte el, majd 2013. október 31-én Ferenc pápa engedélyezte a dekrétum kihirdetését. Boldog Anton Durcovici ünnepét minden év december 10-én, mártíromságának napján ülik majd meg.

Anton Durcovici (születési nevén Durkowitsch) 1888. május 17-én született Deutsch-Altenburgban [Németóváron] (ma Bad-Deutsch-Altenburg, Bécsi főegyházmegye, közel a pozsonyi határhoz), osztrák munkáscsaládban. Édesapja, Franz kőbányában dolgozott, és a bosnyák háború következtében 36 évesen meghalt (1893. február 5-én). Az özvegy édesanya két fiával a nyomor elől 1896-ban a romániai Iaşi-ba [Jászvásárra], Moldva fővárosába ment, ahol megözvegyült nagynénjének vendéglője volt. Itt tanultak meg románul. Később a család Bukarestbe költözött.

Anton az iskolatestvérek Szent András iskolájába járt. Az angolkisasszonyok Pitar Mos-i kápolnájában ministrált. 1901. szeptember 1-jén felvették a kisszemináriumba, ahol 1906. október 6-án jeles érettségit tett. Rajmund Netzhammer bukaresti érsek Rómába küldte, a Collegio S. Tomasoban 1907-ben filozófiai doktor, majd a Collegio Propaganda Fide-n 1910-ben teológiai doktor lett. A két doktorátus mellett egyházjogi licenciátust is szerzett. Húsz hónap múlva Rómában, a Lateráni-bazilikában szentelik pappá 1910. szeptember 24-én. A római öt esztendő alatt a Collegio Urbano növendéke volt. 1911. július 29-én indult haza Rómából.

Hazatérte után bukaresti oktatói tevékenysége (hittanár a Szent József Líceumban) mellett a tulceai [tulcsai], târgovişte-i [tergovistyei] és a giurgiui [gyurgyevói] plébániákat vezette. 1916-1917-ben egy moldvai internáló táborban fogva tartották, mint osztrák állampolgárt. Betegen tért haza. Legfontosabb beosztása sokoldalú elfoglaltsága mellett a papképzés: 1924. januártól 1948. áprilisáig, püspöki kinevezéséig a bukaresti hittudományi főiskola rektora volt. Az intézmény ma a vértanú püspök nevét viseli. 1923-ban kanonok, ezüstmiséjével egyidőben pedig általános helynök lett (1935). Megalapította az Unio Apostolica Cleri elnevezésű, papi életszentséget előmozdító egyesületet. Irányította a Mária-Kongregációt, a Szent Vince Konferenciát és a ferences harmadrendet. Hittudományi folyóiratot adott ki.

Püspökké szentelését követően: Alexandru Cisar bukaresti érsek (bal oldalt), Gerald Patric O'Hara (középen), Anton Durcovici (jobb oldalt)

Püspökké szentelését követően: Alexandru Cisar bukaresti érsek
 (bal oldalt), Gerald Patric O'Hara (középen), Anton Durcovici (jobb oldalt)

XII. Pius pápa 1947. október 30-án iaşi-i [jászvásári] püspöknek nevezi ki. A bukaresti Szent József-székesegyházban szentelte püspökké Gerald Patric O'Hara érsek, apostoli nuncius 1948. április 5-én. Április 14-től bukaresti apostoli kormányzó is lett. Április 18-án a iaşi-i [jászvásári] székesegyházban ünnepelte székfoglaló szentmiséjét. Látogatta és erősítette egyházmegyéjét a kommunista üldözés idején. Márton Áron gyulafehérvári püspökkel dolgozták ki azt a statútum-tervezetet, amelyet az állam elutasított.

1949. június 26-án Popesti-Leordeni-be indult bérmálni (Bukarest mellett), amikor a Securitate (titkosrendőrség) letartóztatta. Kínozták, a jilavai börtönbe vitték, majd Máramarosszigetre, ahová a politikusokat és püspököket gyűjtötték. Itt halt meg, éheztetés következtében a halálcellában 1951. december 10-én. Földi maradványai a máramorszigeti börtöntemető jeltelen sírjában vannak.

Anton Durcovici a negyedik romániai mártírhalált halt püspök. 2010-ben Bogdánffy Szilárdot, 2011-ben Scheffler Jánost, legutóbb 2013-ban Vladimir Ghika-t emelte a boldogok sorába a Katolikus Egyház.

Forrás: Kuzmányi István/Magyar Kurír

Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya

4. rész

Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Miért él hamis történelemtudattal a romániai ember? – keresi a választ Ovidiu Nahoi kérdéseire a Historia című folyóiratban.

– Ne feledjük, hogy a mai románok elsősorban a televízióból és a filmekből szerzik történelmi ismereteiket. 

– A filmek, az úgynevezett „nemzeti eposz”, melyet jól meghatározott céllal alkottak a kommunizmus idejében, a 70-es évek elején, körülbelül 1971 után (Ceau­şescu híres téziseit követően) keletkeztek, leszámítva két-három korábbi alkotást, akkor készítettek filmet Nagy István­ról (Ştefan cel Mare). Tör­ténelmi film­jeink döntő többsége számos mítoszt, hazugságot tartalmaz. Sajnos.

– De ezeket ma is újra meg újra vetítik. 

– Hát e filmek alapján jöttek létre bizonyos személyiségek: rendezők, színészek. Elsősorban Sergiu Nicola­es­cura gondolok. Minden tiszteletem az övé történelmi ismeretei és főleg filmes teljesítménye miatt. De sajnos, nyíltan ki kell mondanom, hogy nagy mennyiségben hamisította a történelmet, valótlan képet festve a hősökről. De ne foglalkozzunk most Sergiu Nicolaescuval. Általában a történelmi filmjeinkkel baj van. Jut eszembe egy kevésbé ismert film egy kevésbé fontos szereplőről, Pintea Viteazuról. Lássunk néhány hazugságot. Nagyon nagy hazugságot! A románokat elnyomták a Habsburgok, és a Habs­burgok ellen harcoltak. Ez a film üzenete. Nem igaz.

Pintea Vite­azu egy útonálló rablóvezér volt. S mivelhogy 1703 és 1711 között a kuruc szabadságharcban a magyar nemesek fellázadtak az osztrákok ellen, polgárháborús, zűrzavaros helyzet alakult ki, amelyből a rablók mindenképpen hasznot húztak. Mások is voltak, nem csak Pintea Viteazu. Közönséges rablókból verbuválódott csapataik voltak, amelyeket mind az osztrákok, mind a magyarok megpróbáltak a saját oldalukra állítani néhány nagyobb konfliktusban. Így vonult be Pintea Viteazu a történelembe. Jó, pénzt osztott a szegényeknek... Hát persze, így tudta megvenni a hallgatásukat... De még csak nem is ez a baj, hanem az a kép, hogy a románok a Habsburgok ellen harcoltak. Ez egyszerűen nem igaz!

– Eszembe jut egy másik film Karóbahúzó Vladról (Vlad Ţepeş). A ’80-as évek végén készült. Karó­bahúzó Vlad havasalföldi és Nagy István moldvai fejedelem úgy beszélgetnek, mintha legalábbis barátok lettek volna. Azt mondja Vlad Istvánnak: „úgy teszel, mintha megtámadnál, hogy megtévesszük a törököt”. 
– Ismét egy hazugság, melyet a történelemkönyvekben is megtalálunk. Sok történész a következőképpen próbálja megmagyarázni, miért támadta meg Nagy István Chilia városát és Havasalföldet, amikor a törökök lerohanták Karóbahúzó Vladé­kat: „hogy megmentse Chilia városát a töröktől”. Nem igaz, mert a török a tengerről támadt, Nagy István pedig a szárazföldről indított rohamot. Együtt­működött a moldvai és a török hadsereg, mégpedig a havasalföldiek ellen. Hamis tehát az elmélet. A film is hamisan mutatja be.

Amikor csak tehették, a havasalföldiek és a moldvaiak egymás fejét vették. Vagyis nem voltak barátok. Mindig ellenségeskedés dúlt a két ország uralkodói, hadserege és népe között. A nemzeti érzület modern képződmény. Csak a XVIII–XIX. századtól beszélhetünk nemzeti érzületről, román nacionalizmusról. De előtte nem. A középkorban havasalföldiek és moldvaiak voltak.

– Ön például miként készítene filmet Vitéz Mihályról? 
– Előtérbe helyezném Jósika István román származású kancellár szerepét, aki kidolgozta az egység tervét. A valóságnak megfelelően kiemelném Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem szerepét. Az egység tervét, az egész folyamatot, Vitéz Mihály történetét a 15 éves háború európai kontextusába helyezném. Vagyis bemutatnám, hogy mi történt valójában, a forrásoknak, dokumentumoknak megfelelően, a mi valódi szerepünket Európában és abban a háborúban. Vitéz Mihály jelentős uralkodó volt. Tudja miért? Rövid ideig, néhány hónapig, picivel több, mint egy évig ő vezette a legfontosabb harcokat a török ellen, az osztrákok által pénzelve. Miért? Egy Duna menti ütközőzóna megteremtésével próbálták gyen­gíteni a török jelenlétét Magyar­ország központi és északi térsé­gében. Mi egy másik szempontot követve eltúlozzuk Mihály jelentőségét, és ezzel bajt okozunk. Vagyis nem vagyunk hitelesek. Mi magunk játsszuk el a hitelünket. Saj­nos. Ha elfogulatlan történetírást művelnénk, akkor lehet, hogy nemzetközileg is elismernének.

– Tehát végül mégiscsak fontos volt az a rövidke ideig tartó egyesülés, amelynek inkább katonai-stratégiai okai voltak, nem pedig nemzeti megfontolások. 
– Pontosan. Az egyesítés indoka csakis stratégiai természetű volt. A valódi indok? 1526-ban, a mohácsi vészkor Európa közepén eltűnik a Magyar Királyság mint jelentős politikai és katonai hatalom. Merthogy egészen addig Magyarország verte vissza az Európa felé terjeszkedő Tö­rök Birodalmat. Gyakorlatilag összeomlott a térségben az erőegyensúly. Az osztrákok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy azt fenntartsák. Aztán 1600 környékén, Vitéz Mihály idejében, a 15 éves háború európai kontextusában Erdély fejedelme Jósika István kancellár tanácsa alapján arra jutott, hogy a három fejedelemség egyesítésével jelentős katonai erőt alkothatnának. A călugăreni-i ütközet utáni helyzet volt a minta. Vitéz Mi­hály visszavonult, és ezt követően meg­­érkezett az erdélyi hadsereg. Báthory Zsigmond parancsnoksága alatt állt Erdély, Ha­vasalföld és Mold­va hadserege. A három ország egyesített hadereje a Duna túloldalára verte vissza a törököt.

Báthory Zsig­mond nem foglalkozott többet ezzel a gondolattal, de átvette tőle Vitéz Mihály, mivel tudta, hogy a három fejedelemség jelentős erőt alkot együtt­véve. Így született meg az egye­sülés gondolata, amelyet aztán két évszázadon át elfelejtettek. Csak a ’48-asok fedezik fel újra. Tudta-e ön, hogy a XIX. századi tör­ténelemköny­vekben alig-alig említik Vitéz Mihályt? Nyilván Bălcescu írását leszámítva, amelynek azonban szinte semmi jelentősége nem volt akkoriban.

– De mi úgy tanultuk, hogy Băl­cescu írása megváltoztatta a szemléletet... 
– Dehogy! Nem volt jelentősége akkoriban. Majd csak 1920 után nyomtatták ki több kiadásban. S csak 1920 után népszerűsítették Bălces­cut, főleg a kommunizmus idejében. Miért? A XIX. században Bălcescu politikai eszméivel vált ismertté, nem pedig történészként. Ha már úgyis Vitéz Mihályról beszélünk, lássuk egy másik arcát: miként foglalta el a trónt? Hogyan gyűjtötte össze a pénzt, hogy megvásárolja a trónt? Juhokkal kereskedett. Juhokat árult a Török Birodalomnak. Így gyűjtötte össze a vagyont. És ezen- kívül kölcsönökhöz folyamodott!

– Íme, mennyi szép története van a középkori történelmünknek! 
– Összevetve a mai történelemmel: Vitéz Mihály legelső törökellenes tette az volt, hogy összegyűjtötte a hitelezőket egy mulatságra, és mindannyiukat megölte. Ezt az eseményt a mi történetírásunk dicsőséges hőstettnek tekinti. Tehát elfogulatlanul szemlélve az eseményeket azt látjuk, hogy nemcsak hőstetteink voltak.

Ovidiu Nahoi

Forrás: Erdély.ma/Háromszék / Historia

Előzmények - Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya

1. rész - Tovább a részletekhez...

2. rész - Tovább a részletekhez...

3. rész - Tovább a részletekhez...

Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya

2. rész

Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Miért él hamis történelemtudattal a romániai ember? – keresi a választ Ovidiu Nahoi kérdéseire a Historia című folyóiratban.

– Ön tanulmányokat, könyveket írt, mi­után ausztriai, lengyelországi, magyar­országi, vatikáni levéltárakban kutatott. Hogyan látják onnan...?

– A dokumentumok a valóságot mutatják. A külföldiek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget népünknek. Nem igazán vettek észre bennünket a világban. Akkor sem, most sem, sajnos. Inkább a negatívumaink révén váltunk ismertté. Ami feltűnt a dokumentumokban, hogy amikor általánosan jellemzik a románokat, a kép mindig negatív. A 90-es évek elején Bécs és Bu­dapest levéltáraiban kutattam. A dokumentumok – melyeket nem magyarok írtak; hisz tegyük fel, hogy a magyarok elfogultak lennének; tehát vegyük az osztrákok, olaszok, franciák által írt dokumentumokat... Bár ez végső soron nem számít. Az erdélyi románokról, a havasalföldi vagy a szlovákiai hegyekben élő románokról (akikről sajnos alig tudunk valamit) a dokumentumok mindig sötét képet festenek. A románok gyújtogatnak, lopnak, hazudnak, nem szorgalmasak. Sajnos, ez a megítélés a XIV–XV. századtól kezdődően egészen napjainkig szinte semmit sem változott. Nem a külföldiek hibásak, hanem mi. Sajnos.

– Ez a válasz sokakban indulatokat szíthat. Ismét azzal vádolhatnak bennünket – mint némely olvasók a História folyóirat weboldalán, minekutána megjelent az ön tanulmánya Karóbahúzó Vladról (Vlad Ţepeş) –, hogy hazafiatlanok vagyunk, ami­kor ilyeneket mondunk. 

– A hazafiasságot nem hazugsággal mérik. Annyit mondhatok önnek, hogy egyre több olyan történész él Romániában, aki hiteles történelmet szeretne írni, és aki sokkal jobban szereti hazáját, mint azok, akik nagy hazafinak tartják magukat, és kitüntetéseket szereznek a sajtó ilyen-olyan ütközeteiben vagy máshol.

– Ez érdekes. Azt akarja mondani, hogy konfliktus zajlik különféle történésznemzedékek, irányzatok között?

– Igen. A 90-es évek utáni fiatalabb nemzedék mítoszok nélkül, hitelesen pró­bálja bemutatni a történelmet, de ez nem jelentheti, hogy a mítoszok lebontása után nem méltatnánk a hősöket.

– Ön például mit válaszol arra a kérdésre, hogy győzött-e Vitéz Mihály a călugăreni-i csatában? 

– Nem győzött. Egy háborúban több csatát is vívnak, és nem mindegy, milyen szempontból vizsgáljuk az eseményeket.

– Számunkra Călugăreni egy hatalmas győzelem helyszíne. 

– Hát igen, egy bizonyos pontig. De ha viccesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy amikor Szinán pasa feltápászkodott a mocsárból, és kezét szeme fölé tartva Vitéz Mihály seregét kereste, akkor azt látta, hogy Vitéz Mihály nincs ott. Vagyis – ahogy az ütközet tanúi is mondják – hatalmas volt a călugăreni-i csata, rengeteg török harcos meghalt, és nagyon sok román megsebesült, de az ütközet helyszínét elhagyva Vitéz Mihály visszavonult az erdőkbe, a Kárpátokba az erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond hadseregére várakozva. Mivelhogy nagyon jól tudta: esélytelen vállalkozás lett volna folya­matosan Szinánnal, a török hadsereggel harcolnia. Ne feledjük, hogy a călugăreni-i csa­tát követően Szinán hadserege megszállta Târgoviştét és Bukarestet, erődítményeket épített a városokban, kormányzókat helyezett az élükre, megkezdte az ország átszervezését pasalikká. Hogyan beszéljünk călugăreni-i győzelemről, ha azt követően a török uralta az országot, nem pedig Vitéz Mihály?

– Igen, de végül mégis kiűztük a törököt. 

– Kiűztük, mert segítségünkre sietett Erdély fejedelme a hadseregével. Vitéz Mi­hály akkoriban Báthory Zsigmond vazallusa volt. Végül is nem ez a fontos, hanem hogy a călugăreni-i ütközetet valós pers­pek­tívá­ból, hitelesen lássuk.

Öreg Mircea

Pillanatszerű esemény volt, egyféle thermopülai csata, egy gyors raj­taütés, amelyben nagyon rövid időre Vitéz Mihály kerekedett felül, de semmi több. Egy másik példa az események hamis láttatására, ha kétszáz évvel megyünk vissza az időben, a rovinéi csata bemutatására. „Öreg Mircea (Mircea cel Bătrân) legyőzte Ba­jazidot”. Ugye, ezt tanultuk az iskolában... Mihai Eminescu híres költeménye is ezt mondja, miközben ebből semmi sem igaz! Mivelhogy a rovinéi ütközet után Öreg Mircea majdnem két és fél évet Erdélybe menekülve él. Ha valóban megnyerte a csatát, mit keresett 1395 márciusában Brassóban Luxemburgi Zsigmondnak, Magyarország királyának hódolva?

Miért próbálta a magyar hadsereg négy ízben is Öreg Mirceát visszahelyezni a havas­alföldi trónra – egyik alkalommal maga a magyar király vezette a magyar hadsereget –, de mindhiába, mert a törökök minden alkalommal elűzték? Nyilvánvaló, hogy Mircea nem nyerte meg azt a csatát, hisz elmenekült az országból. De mi mindig csak azt akarjuk látni, ami tetszetős, és nem a maguk teljességében szemléljük az eseményeket. A román történetírás nagy hiányossága az átfogó távlatok hiánya. A románok történetét nekünk az egyetemes történelembe ágyazottan kellene értelmeznünk. Hisz megvan a helyünk. És nem egészen jelentéktelen. Nem. Fontos he­lyünk van. De nem azokat a szereplőket és nem azokat a világtörténelmi jelentőségű mozzanatokat választjuk, amelyek valóban felhívhatnák ránk a figyelmet.

– Mondjon egy példát! 

– Hunyadi János. Vagy Mátyás király.

(folytatjuk)

Forrás: Erdély.ma

Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya

1. rész

Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Nem igaz például, hogy a középkorban a Magyar Királyságban elnyomták volna a románokat, a török elleni küzdelem nagy része is a magyarokra hárult. Diaconescu Mátyás királyt román felmenőkkel bíró, nagy magyar királynak tartja. Miért él hamis történelemtudattal a román ember? – keresi a választ OVIDIU NAHOI kérdéseire a Historia folyóirat interjújában.

– Sajnos, a tankönyvek egyre felületesebbek, mert mind kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a középiskolai történelemoktatásnak. Másfelől még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk.

– Húsznál is több év eltelte után? 

– Igen, még mindig ez az uralkodó szemlélet a középkorról és az újkorról. A jelenkor vonatkozásában nem. Sajnos, a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képet festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek.

– Az egyetemre beiratkozó diákoknál is efféle bevésődött elképzelésekkel találkozik? 

– Igen, persze. Főleg az elsőéveseket tanítom, és gyakran találkozom ilyen tévképzetekkel, amelyeket a gimnáziumban sajátítottak el.

– Mint például? 

– Például az, hogy Erdély román állam volt a középkorban. Vagy az, hogy Erdély vajdáját az Erdély területén élő román földesurak választották. Ostobaság! Mivelhogy Erdély a Magyar Királyság része volt a középkorban. Egyáltalán nem volt „román ország”. Erdély vajdája magas rangú tisztviselő volt, a harmadik méltóság a magyarországi hierarchiában. Közvetlenül Magyarország királya nevezte ki a király helytartója gyanánt. Az Erdély területén élő román nemesek ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint bármely más nemes a Magyar Királyságban. És semmi esetre sem voltak többségben.

– És természetesen nem ők döntötték el, hogy ki legyen Erdély vajdája... 

– És természetesen nem ők döntötték el, hogy ki legyen Erdély vajdája. Aztán ott vannak az olyan mítoszok, hogy a „románokat elnyomták Erdélyben”.

– Ez nem igaz? 

– Nem. A középkorban nem. A középkorban a román parasztnak ugyanaz volt a státusa, mint a magyar parasztnak. Sajnos, mi a jelenkori vagy az újkori ember szemével tekintünk a középkor történelmére. Vagyis a XVIII., XIX. vagy a XX. századi valóságokat (amikor valóban jelentős román–magyar ellenségeskedések történtek) rávetítjük a középkorra. Ez óriási tévedés. Egy francia történész, ha nem tévedek, Jacques Le Goff mondott valami ilyesmit: a középkort a középkori ember szemével kell néznünk, az ókort az ókori ember szemével, az újkort pedig az újkori ember szemével. Tehát bele kellene helyezkednünk a vizsgált időszak szellemiségébe, hogy az adott korszak mentalitásának és standardjainak megfelelően lássuk az eseményeket. Sajnos, nem ezt tesszük.

A középkor folyamán az Erdély területén élő románok azt mondták: éljen a király, vagyis a mi királyunk – függetlenül attól, hogy Mátyás, Zsigmond, vagy valaki más uralkodott Magyarországon. Egyál­talán nem gondoltak Havas­alföld vagy Moldva fejedelmeire. Ez természetesnek számított, a király állt az ország élén. Ha jogi problémák adódtak, különféle helyszíneken pereskedtek, a nemesi ítélőszéktől kezdve a királyi ítélőszékig, társadalmi helyzetüknek meg­felelően, pontosan ugyan­úgy, mint a Ma­gyar Királyság bármely más tagja. Ez változatlan maradt a XVIII. század végéig, amikor – az osztrák asszimilációs intézkedésekre adott válaszként – kialakult a magyar nacionalizmus, és teret hódított Magyar­országon, Erdélyben. A hangsúly lassan áthelyeződött a román–magyar konfliktusra, nyilvánvaló politikai célzattal. A középkorban nem létezett ilyesmi. Egyáltalán nem. A román történetírás egy másik hamis mítosza: „a románok egységének középkori érzülete”. Ilyen sem létezett!

– Hát a történelemkönyvekből ismert „közös törökellenes harcvonal”? 

– Semmi sem igaz belőle! A románok jól meghatározott körülmények következményeként harcoltak a törökkel. Nem mi kezdeményeztük a háborúkat a törökkel, hogy „megmentsük Európát”, hogy visszakergessük őket a Balkán térségéből Kis-Ázsiába. Akkor harcoltunk a törökkel, amikor rákényszerítettek a körülmények, és olyankor valóban sok háborús hőstettet hajtottak végre a románok, amelyekről kevesen tudnak. De sajnálatos módon középpontba helyeztünk egy hamis elméletet a „három román ország közös törökellenes arcvonaláról”. Soha nem létezett ilyesmi.

Mindenki a saját trónját védte, erősítette. Az uralkodók és a körülöttük lévő nagyurak saját érdekeiket követték. Senki sem gondolt valamiféle közös törökellenes arcvonalra. Leg­feljebb akkor beszélhetünk egységes politikáról, amikor Nagy István (Ştefan cel Mare) moldvai fejedelem 1475-ben Mátyás király hűbéresévé vált, mert nem csak ő vált Mátyás király hűbéresévé, de Havasalföldön is egy vazallust akart fejedelemmé emelni. Mivelhogy Baszaráb elárulta, Karóbahúzó Vladot (Vlad Ţepest) emelte fejedelemmé, aki vagy hat hetet uralkodott még, mígnem megölték az alattvalói. Akkor valóban egységes volt a politika. Miért? Szükség volt egy hűséges fejedelemre Havasalföldön (amely egyféle ütközőállam a Magyar Királyság és a Török Birodalom között). Ennyi. Egyébként mindenki a saját útját követte.

(folytatjuk)

Forrás: Erdély.ma/Háromszék

Jászvásár - Anton Durcovici vértanú püspököt május 17-én avatják boldoggá

A máramarosszigeti börtönben vértanúhalált halt Anton Durcovici püspököt (1888-1951) május 17-én, szombaton a Iaşi-ban (Jászvásáron) 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében avatják boldoggá.

A püspök vértanúságát és hősies erényeit 2013. október 31-én XVI. Benedek pápa ismerte el, majd 2013. október 31-én Ferenc pápa engedélyezte a dekrétum kihirdetését. A szertartáson jelen lesz Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa, Ferenc pápa követe, és a boldoggá avatási dekrétumot is ő olvassa majd fel.

Petru Ghergel iaşi-i [jászvásári] püspök 2014. január 9-én kapta meg a 2013 december 23-án kelt engedélyt, amely alapján a boldoggá avatás kihirdethető Iaşi-ban [Jászvásárban], annak az egyházmegyének központjában, ahol a vértanú püspök korábban szolgált.

A boldoggá avatást követően Anton Durcovici ünnepét minden év december 10-én, mártíromságának napján ülik majd meg. „Anton Durcovici életének és halálának története erőteljes üzenet az Egyház és a pasztorációban elmélyülő hívek számára, amely az emberek javára, a szeretetre és Isten irgalmára való folytonos meghívást jelent” – nyilatkozta Petru Ghergel püspök.

Anton Durcovici (születési nevén Durkowitsch) 1888. május 17-én született Deutsch-Altenburgban [Németóvár] (ma Bad-Deutsch-Altenburg, Bécsi főegyházmegye, közel a pozsonyi határhoz), osztrák munkáscsaládban. Édesapja, Franz kőbányában dolgozott, és a bosnyák háború következtében 36 évesen meghalt (1893. február 5-én). Az özvegy édesanya két fiával a nyomor elől 1896-ban a romániai Iaşi-ba [Jászvásárba], Moldva fővárosába ment, ahol megözvegyült nagynénjének vendéglője volt. Itt tanultak meg románul. Később a család Bukarestbe költözött. 

Anton az iskolatestvérek Szent András iskolájába járt. Az angolkisasszonyok Pitar Mos-i kápolnájában ministrált. 1901. szeptember 1-jén felvették a kisszemináriumba, ahol 1906. október 6-án jeles érettségit tett. Rajmund Netzhammer bukaresti érsek Rómába küldte, a Collegio S. Tomasoban 1907-ben filozófiai doktor, majd a Collegio Propaganda Fide-n 1910-ben teológiai doktor lett. A két doktorátus mellett egyházjogi licenciátust is szerzett. Húsz hónap múlva Rómában, a Lateráni-bazilikában szentelik pappá 1910. szeptember 24-én. A római öt esztendő alatt a Collegio Urbano növendéke volt. 1911. július 29-én indult haza Rómából.

Hazatérte után bukaresti oktatói tevékenysége (hittanár a Szent József Líceumban) mellett a tulceai [tulcsai], târgovişte-i [tergovistyei] és a giurgiui [gyurgyevói] plébániákat vezette. 1916-1917-ben egy moldvai internáló táborban fogva tartották, mint osztrák állampolgárt. Betegen tért haza. Legfontosabb beosztása sokoldalú elfoglaltsága mellett a papképzés: 1924. januártól 1948. áprilisáig, püspöki kinevezéséig a bukaresti hittudományi főiskola rektora volt. Az intézmény ma a vértanú püspök nevét viseli. 1923-ban kanonok, ezüstmiséjével egyidőben pedig általános helynök lett (1935). Megalapította az Unio Apostolica Cleri elnevezésű, papi életszentséget előmozdító egyesületet. Irányította a Mária-Kongregációt, a Szent Vince Konferenciát és a ferences harmadrendet. Hittudományi folyóiratot adott ki.

XII. Pius pápa 1947. október 30-án iaşi-i [jászvásári] püspöknek nevezi ki. A bukaresti Szent József-székesegyházban szentelte püspökké Gerald Patric O'Hara érsek, apostoli nuncius 1948. április 5-én. Április 14-től bukaresti apostoli kormányzó is lett. Április 18-án a iaşi-i [jászvásári] székesegyházban ünnepelte székfoglaló szentmiséjét. Látogatta és erősítette egyházmegyéjét a kommunista üldözés idején. Márton Áron gyulafehérvári püspökkel dolgozták ki azt a statútum-tervezetet, amelyet az állam elutasított.

1949. június 26-án Popesti-Leordeni-be indult bérmálni (Bukarest mellett), amikor a Securitate (titkosrendőrség) letartóztatta. Kínozták, a jilavai börtönbe vitték, majd Máramarosszigetre, ahová a politikusokat és püspököket gyűjtötték. Itt halt meg, éheztetés következtében a halálcellában 1951. december 10-én. Földi maradványai a máramorszigeti börtöntemető jeltelen sírjában vannak.

Forrás: catholica.ro/Magyar Kurír

Csángóföld - Halottak Napja Somoskán

Moldvában, Bákó város központjától mintegy 15-20 km-re délre, a 7000 lelket számláló Klézse (Cleja) község nyugati részen található az 1700 lelkes Somoska falu. Lakói az 1764-es madéfalvi események idején menekültek ide, és mind a mai napig beszélik az archaikus magyar nyelvet. A modern idők kihívásai Somoskát sem kerülhetik el, de a hagyományok tisztelete példaértékű.

Somoskai temető
(Erdély.ma)

„Halottak napja egy ulyon nap mikor a falu népje kicsitől -nagyig, összegyűl a temetőbe. Három ilyen alkolam van a faluban egy esztendőben, mikor mindenki hazajön, hogy együtt ünnepeljünk: karácsonykor, húsvétkor, és halottak napján, hogy együtt imádkazunk.

Vasárnap, november 3-án mindenki a temetőben volt a kereszteknél. Ezen a napan kivirágzik a temető a sok színtől, gyermekek, fiotalak, idősek, öregek együtt vagyunk imátkazunk és csak jókról említsük meg az elhunyt szeretteinket.

Nagyon jó látni egyre több fiotalt a kereszteknél, egyre több gyermeket, akik sietve mennek az egyik kereszttől a másikig, hogy kapjanak valamit Istennébe és jól esik mikor láttam ugyon annál a keresztnél mint a tavaly idős Ketis Máris nénit leülve és csendben imátkazik vagy kitudja hogy hol járnak a gondjai!

Évről -évre egyre többen vagyunk a temetőbe, azt jelenti hogy megbecsüljük a halotjainkat és magunkat is becsüljük.

Isten bacsássa meg őköt! Isten részeltesse mind azakat akik tőlünk várnak!"

Forrás: Erdély.ma/Csángó Rádió