Hétfőn este minden eddiginél nagyobb méreteket öltött a korábban már a Kitekintő által is bemutatott, a német Pegida szövetség demonstrációja: 15 000 ember tüntetett Drezda utcáin Németország elidegenedése ellen. Csupán pár hónap leforgása alatt ez az akció már a kilencedik és az eddigi legjelentősebb volt a sorban.

Steffen Seibert kormányszóvivő igyekezett egyfajta áthidaló megoldásként közös nevezőre hozni a két ellentétes kormánypárti álláspontot. Hangsúlyozta, hogy a bevándorlás és a menekültek növekvő számának kérdése mindenképpen kiemelt problématerület, azonban a megoldás semmiképpen sem az eltérő gondolkodású és hitű emberekkel szembeni elutasító magatartásban rejlik.
A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) állásfoglalása szerint a jelenlegi németországi helyzet hosszú távon is súlyos következményekkel járhat. Miközben egyre szaporodnak az iszlámellenes tüntetések, a közelmúltban a szélsőséges iszlám németországi jelenléte is fokozódott. Októberben a szalafisták erősödése okozott fejtörést a német belpolitikában: a radikális iszlám nézeteket valló közösségek az elmúlt hónapok során jelentős toborzó tevékenységet folytattak az Iszlám Állam „szent háborújának” támogatásához, sőt számos városban a helyi, német lakosságot is fenyegetés alatt próbálták tartani.
Hans-Georg Maaßen, az Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke (...) kiemelte, hogy az elmúlt időszakban eddig soha nem tapasztalt számú – több mint 550 – szélsőséges iszlamista hagyta el Németországot, hogy Szíriában és Irakban csatlakozzon a dzsihádhoz. A kiutazók közül azonban időközben már közel 180 fő hazatért korábbi lakhelyére Németországban, ami tovább növeli a fennálló belbiztonsági rizikót, hiszen ők visszatérve általában a környezetük további radikalizálását tűzik ki fő céljukként.
Kitekintő nyomán
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése