Nevének megfelelően (Blasius=Basilius=király) igazi királyi lélek volt. Életét az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek véghosszat nem érő sorával szőtte át, halálát pedig a vértanúság bátor hitvallásával pecsételte meg. A 3. század második felében élt, s 316 körül szenvedett vértanúhalált.

Balázs híveinek unszolására egy időre kitért az üldözők dühe elől. A város közelében egy sziklaüregben vonta meg magát. Szebaszte pogány prefektusa Agricola azonban elfogatta. Miközben a katonák a városba vitték Balázst, amerre haladt, hívei mindenütt eléje vitték betegeiket és ő a kereszt jelével meggyógyította őket. Ekkor gyógyította meg a halszálkától fulladozó gyermeket is.
Agricola először nyájassággal akart Balázsra hatni. "Üdvözlégy Balázs - mondotta -, akit Agricola és az istenek kegyelnek". Mire a szent: "Légy áldott, jó Agricola; de áldott csak akkor leszel, ha nem mondod isteneknek azokat, akik tulajdonképpen ördögök". Az imént még nyájas prefektust teljesen kihozta sodrából ez a bátor felelet, s mivel látta, hogy Balázs állhatatosságát nem tudja megtörni, lefejeztette őt. A hívők emlékezet úgy tudja, hogy a szent püspök közvetlenül halála előtt ígéretet kapott Istentől, hogy mindazok, akik testi vagy lelki bajaikban, főleg torokfájásban az ő közbenjárását kérik biztos meghallgatást remélhetnek.
Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy a Benned hívőket jelek és csodák kísérik. Kérünk, Szent Balázs közbenjárására engedd megéreznünk ajándékozó jóságodat, és erősítsd testi-lelki egészségünket. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése