Több ezer éves ókori keleti emlékeket semmisít meg az Iszlám Állam – videofelvételek is készültek róla.
A szemünk láttára semmisülnek meg az ókori keleti történelem fontos tárgyi emlékei – erről került fel videó a világhálóra, amit az Index szemlézett. Az Iszlám Állam által készített felvételeken az látszik, amint a terroristák kalapácsokkal és fúrógépekkel zúznak szét felbecsülhetetlen értékű műkincseket. A megrázó felvételeken a babiloni és az asszír kultúra közismert remekei semmisülnek meg.
A terrorszervezet munkásai az észak-iraki Moszul város egyik múzeumában és az Asszír Birodalom egykori fővárosához, Ninivéhez vezető hatalmas kapuk egyikénél, a Nirgal kapunál estek neki a műkincseknek.
Az ötperces felvételen az ISIS tagjai ledarálják például a szárnyas bika alakjában ábrázolt asszíriai isten szobrának arcát. A szobor több mint háromezer éves, a Krisztus előtti IX. századból származik.
Közben napvilágot látott, a Washington Post szerint Mohammed Emwazi Jihadi John, az Iszlám Állam nevében már több embert is kivégző terrorista eredeti neve – a lapnak mindezt a brit állampolgárságú, de kuvaiti születésű férfi egyik barátja és egy emberjogi szervezet képviselője erősítette meg.
Magyar Nemzet
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése